AZ APRÓ – GYURCSÁNY VILLA TITKAI

AZ APRÓ – GYURCSÁNY VILLA TITKAI

A jobb oldali telek a Kádáré volt… hátsó kis kertkapuval Apróék felé… (mellesleg, az Apró villa földszintjén élt – anno – az ötvenhatosokat elítélő vérbíró is). Bal felső sarkától pedig, srévizavé, egy utcával feljebb, a Vérhalom és Cserje u. sarkán található az ország maffiafőnökének, Vizoviczky Lászlónak a villája…(!)

Az örökség, náciktól a kommunistákig • 159 négyzetméteres „szociális bérlakás” • Ami a dokumentumokból kimaradt

Milyen titkokat rejthet az általa lakott épület?

Az 1930-as években az Odescalchi család egyik tagja, Erba Odescalchi Sándor mint ügyvéd tevékenykedik Budapesten. Ő lakja a Szemlőhegy utcai villát. Ebben az időben ez a terület még eléggé ritkán lakott, a már felépült házak között még jócskán húzódnak meg szőlőskertek, és úgynevezett “mál”-ok, azaz dűlők váltakoztak a Szemlő – vagyis a Szemlélő-hegyen. Innen tiszta időben egészen a Magas-Tátráig is el lehet látni.

Sándor herceg mint a svéd király egyik budapesti ügyvivője, gyakran jár külföldön. Az olasz királytól Stockholmba utazott hivatala megbízásából, ott családot alapított. Haza azonban nem jöhetett a háborús idők miatt.

A rózsadombi villa sorsa, ahol Gyurcsány Ferenc él, történelmi tükör a diktatúrákról, a haszonélvezők mentalitásáról. A Szemlőhegy utcai palota elkobzásra kijelölt zsidó vagyon volt, végül a kommunisták lakóhelyéül jelölte ki a pártállami hatalom. A többszörösen kitüntetett első világháborús hősnek, Sebestyén Aladárnak, az ingatlan utolsó jogos tulajdonosának egykori otthonában végül az Apró klán rendezkedhetett be. Sőt a rendszerváltoztatásnak titulált „fordulat” után bérlőből tulajdonossá léphetett elő az Apró család.

Dobrev Klára, Apró Antal unokája például 23 éves korában, 1995-ben az 159 négyzetméteres „szociális bérlakást” egyedülállóként vásárolhatta meg az önkormányzattól kevesebb mint kilencmillió forintért. Máig talány, milyen sanyarú körülmények között keletkezett Dobrev Klárának jogosultsága egy budai villa 159 négyzetméteres szociális bérlakására…

Rózsadomb a két világháború között épült ki és vált a felső középosztály és a pénzarisztokrácia előkelő lakónegyedévé. Az egykori elit helyét az 1950-es években a kommunista közép- és felső vezetés foglalta el. Ahogy Gál Éva várostörténész tanulmányában rámutat: ettől kezdve gúnyolták „káderdűlőnek”.

A XIX. század közepén még szántók, szőlők, legelők, agyag- és kavicsbányák voltak csak errefelé. A Margit híd megépítése után, a századforduló táján már megjelentek az első nyári lakok. A jelenlegi Szemlőhegy út akkoriban Rézmál dűlő néven volt ismert. A Budapesti Név- és Címjegyzékben először 1899-ben szerepel a Szemlőhegy dűlő megnevezés. A 42. szám alatti ház tulajdonosa ekkor Kurtz Károlyné volt.

Hírdetés

Az állami árvaként felnőtt Apró Antal ekkoriban még igen messze volt a Rózsadombtól. Miután túlesett szobafestő-mázoló tanoncévein (mestere mellett – akinek fel kellett olvasnia az újságokat – politikai jártasságra is szert tett), 1930-ban Szegedről Budapestre költözött és belépett a Magyar Építőmunkások Országos Szövetségébe. 1933-ban már ő az egyik szervezője a nagy sztrájknak. Az illegális kommunista párt tagja lesz.

A villa lakói 1936 tavaszán eladják részüket 25 ezer pengőért Sebestyén Aladárnak és nejének, Grünwald Rózának.

Sebestyén Aladár a Weiss Manfréd alapította Ferroglóbus Rt. igazgatója volt.

Apró Antal abban az évben bukik le először illegális kommunista tevékenysége miatt, amikor Sebestyénék megvásárolják majdani villáját.

A birtoklap szerint Sebestyén Aladár és felesége házát 1944. április 28-án, a német bevonulás után a faji törvények alapján a nyilasok nyilvántartásba vették. Ismeretes, az első világháborús hősök bizonyos fokú mentességet élveztek a zsidóságot kollektívan sújtó intézkedések alól. Nem tudható, miként élték túl a háború poklát. Annyi bizonyos, az 1949-es és ’50-es telefonkönyvben Sebestyén Aladár újra szerepel a Szemlőhegy utca 42. lakójaként.

Apró Antal az 1944-es vészterhes időkben Zimányi Márton néven, hamis papírokkal bujkált. 1944 szeptemberében tagja lett az újjászervezett illegális kommunista párt központi vezetőségének. Életét többek között Tüdős Klárának és férjének, Zsindely Ferenc miniszterelnökségi államtitkárnak, majd kereskedelmi és közlekedési államtitkárnak köszönheti: ők bújtatták – saját villájukban. (Az embermentő Tüdős Klárát a kommunisták kitelepítették, férjét meghurcolták, a fővárosba csak férje halála után térhetett vissza. Villájukat elkobozták, 1961-ben egy panellakásban rendezhette be otthonát.)

Rákosi hatalomra kerülése után a villát 1952-ben államosították. A földhivatali, köznyilvános dokumentumok között nincs arra nézve adat, hogy pontosan mikor került az egykori Sebestyén-villa Apró Antal használatába. Annyi bizonyos, Apró Antal 1947-ben még egy Dózsa György úti laskásban élt. Azonban az államosítás ideje táján már miniszteri rangban volt, s bár politikai karrierjében akadt némi zavar, Nagy Imre kormánya idején őt nevezték ki a Minisztertanács elnökhelyettesévé. Ekkor már minden bizonnyal helye volt az elzabrált villákban, a „káderdűlőn”.

Sebestyén Aladár 1952-től, a villából való kiköltöztetésétől egy Szent István körúti lakásban élt. Az általa korábban igazgatott Ferroglóbusnál osztályvezetőként dolgozhatott. A nyolcvanas évek második felében hunyt el.

Egykori villáját az Apró család az ’56-os ítéleteiről elhíresült vérbíróval, Jahner-Bakos Mihállyal és családjával közösen lakta be. A hátsó telekszomszéd pedig maga Kádár János volt. A rendszerváltozás után az Apró család immár „demokratikusan”, a piacgazdaság törvényeinek megfelelően is magáévá tette a rablott ingatlant.

A harmadik generációba tartozó Dobrev Klára, akinek az apja a bolgár titkos-szolgálat vezetője volt és egyben Apró Antal unokája a 159 négyzetméteres „szociális bérlakást” 23 éves korában, egyedülállóként vásárolta meg 1995-ben a kerületi önkormányzattól kevesebb mint 9 millió forintért. A vételár 10 százalékát kellett készpénzben fizetni, a fennmaradó összegre 25 éves részletfizetési kedvezményt kapott. A tulajdonjog megszerzése után még azon melegében 16 millió forintért eladta az ingatlan hasznosítás jogát a Gyurcsánnyal közös családi vállalkozásnak, a Fittelina Kft.-nek, majd megindult az uszodaberuházás…

A 102 négyzetméteres Jahner-Bakos-féle házrészt Apró Piroska, Apró Antal lánya vette meg

Gyurcsány Ferenc 1996-ban költözött be a Szemlőhegy utca 42.sz. rezidenciába: a nyilas, a kommunista, majd a vadkapitalista zabrálás örökségébe.

Lévay Atilla


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »