Az Apolló Holdcsalás

Az Apolló Holdcsalás

A világtörténelem egyik legnagyobb átverésének leleplezése.

A világtörténelem egyik legnagyobb átverésének leleplezése!
*
• Van-e rá bármi bizonyíték, hogy az Apolló-program keretében amerikai űrhajósok léptek volna a Holdra?

Valójában nincs. Az „eredeti” holdfelvételek „eltűntek”, az Apolló-űrhajósok által a Földre hozott holdkőzeteket vagy „ellopták”, vagy pedig kiderült róluk, hogy lényegében közönséges hamisítványok. A gyakran hivatkozott lézertükröket űrszondákkal is fel lehetett juttatni a Holdra, miként a szovjetek is tették.

A „Holdról sugárzott” TV-felvételek rendkívül rossz minőségűek voltak. A Hold körül keringő amerikai űrszondák ugyan „lefényképezték” az Apolló-űrhajók „holdraszállási helyeit”, ám ezeket a „leszállási helyeket” egyetlen más nemzet holdszondája sem látta, mint ahogy a Föld egyetlen óriás-távcsöve sem. Mégis. Emberek milliárdjai hisznek az immár 50 éve tartó NASA-propagandának, miszerint „embereket juttattak el a Holdra és biztonságban vissza is hozták onnan.”

Mindeközben, a NASA soha nem rendelkezett és ma sem rendelkezik egy Holdexpedícióhoz szükséges technikai háttérrel. Immár 8 éve embert sem képes világűrbe juttatni, amerikai űrhajósok az orosz Szojuz űrhajókkal szállnak fel a Nemzetközi Űrállomásra. A „Holdon rögzített felvételek” közönséges hamisítványok, földi helyszíneken, illetve stúdiókban készültek. A kellékesek és a rendező olykor súlyos hibákat követtek el… Az „űrsétákat” többnyire vízzel feltöltött hatalmas medencékben hajtották végre. A „Hold felszínéről visszatérő Holdkomp” filmfelvétele közönséges animáció.

A „Hold felszínén mozgó űrhajósok” számos fizikai törvényt szegtek meg. Ha valaki valóban leszállhatna a Holdra, s ezt az eseményt élő egyenesben közvetítenék független televíziós csatornák, elegendő lenne csupán egyetlen lépést megtennie, hogy mindenki számára egyértelművé váljon: az Apolló-űrhajósok „holdsétái” bizony nem a Holdon zajlottak…

Az USA és a NASA vezetői helyesen mérték fel a 60-as évek elején, hogy az „évtized vége előtt” képtelenség a rendelkezésükre álló eszközökkel embereket juttatni a Holdra, ám adódott a lehetőség: Stanley Kubrick éppen akkoriban kezdte el forgatni az 1968. áprilisában bemutatott, 2001. Űrodüsszeia című filmjét, s nagy hirtelen, még az év decemberében, már amerikai űrhajósok meg is kerülték a Holdat. Lényegében semmi más nem történt, mint az, hogy – felkérésre – Kubrick megrendezte a 2001. Űrodüsszeia folytatásait, azzal a különbséggel, hogy ezúttal az egyes epizódokat valóságnak kívánták feltüntetni számunkra. Apolló-űrhajó ugyanis sohasem hagyta el a Föld térségét…

Hírdetés

Nem létezett semmiféle „űrverseny”. Ha az oroszok – a polgári űrhajózás keretében – meg akarták volna előzni az amerikaiakat, bármikor megtehették volna, hiszen a Proton-Szojuz összeállítás alkalmas volt egy embert eljuttatni a Hold felszínére. Mégsem tették. Ők sem gondolták, hogy az amerikaiak ekkora színjátékba képesek belemenni. Ráadásul, a szovjet űrtechnika már a kezdetektől fogva fejlettebb volt az amerikainál. Miként most is fejlettebb. Az sem felel meg a valóságnak, hogy a szovjetek ne törekedtek volna az Apolló-holdcsalás leleplezésére. Bizony ezt is folyamatosan megtették, ám ezek a hírek nem igazán jutottak el a világ más részeibe.

A Holdnak kiemelt a nemzetbiztonsági szerepe. Aki a Holdat uralja, az az egész Földet képes megfigyelés alatt tartani. Sokkal jobban védik, mint a legszigorúbban őrzött titkos katonai területeket a Földön. Civil ember a Holdra nem teheti a lábát, főleg nem élő adásban. Ám azt le kell szögezni, valóban jártak és járnak emberek a Holdon. Talán már 1957. óta. Az egy másik történet, a legszigorúbb katonai titoktartás övezi. Apolló-űrhajós azonban soha nem tette a lábát a Holdra. A NASA kormányszerv, végrehajtotta a kormány rendeletét, és elkészítette az emberiség történetének egyik legnagyobb átverését.

Hiába jönnek elő azonban újabb és újabb „soha nem látott felvételekkel”, egyre kevesebben hisznek nekik, a NASA-hívők tábora folyamatosan csökken a gigászi pénzek befektetése ellenére is.

Az Igazság Mindig Kiderül!!
Annál is inkább, mert 2026-ban lejár a titkosítás!!
*

RENDELHETŐ!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »