Az apáca leleplezi a kontinensfoglalókat – Farkasokat engedtünk be bárányok helyett

A „modern Teréz anyának” is becézett szíriai ortodox nővér arra figyelmeztetett a német médiában, hogy az európai menekültpolitika „farkasokat” engedett be a Szíriában rekedt „bárányok” helyett. Hatune Dogan nővér szerint a hithű muzulmánok tömegei komoly fenyegetést jelentenek a kontinens számára. A nővér egyébként már 26 éve segíti a közel-keleti keresztényeket és a jazidikat.

Hírdetés

Hatune úgy véli, a kontinensre érkező bevándorlók olyan muszlimok, akik nem akarnak idomulni az európai értékekhez, hanem a Koránra hivatkozva megtagadják az integrációt. A keresztényüldözés ellen küzdő nővér szerint az igazi elnyomástól azok szenvednek, akik továbbra is Szíriában és Irakban bujkálnak, mert nincsen pénzük arra, hogy eljussanak Európába.

„Édesanyákról, gyermekekről és árvákól beszélek, akiknek nincs elég pénzük az útra. Nem hiszem, hogy Európa számára jó azoknak a tömege, akik a Korán tanításai szerint élnek. 79 vers szól arról, hogy a hitetleneket meg kell ölni” – fogalmazott Hatune.

A nővér arra szólította fel az európai vezetőket, hogy óvatosak legyenek a bevándorlók hitével kapcsolatban.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »