A Petőfi Irodalmi Múzeum – Magyar Nyelv Múzeuma tizenöt évéről, jövőjéről tartott előadást Nyíri Péter, az intézmény igazgatója a kassai MaJel Rovás Központban. A múzeum a trianoni határhoz közel áll. Kováts Dániel főiskolai tanár szerint, Széphalomnak bástyának kell lennie. Ez a cél.
Tizenöt éve, 2008. április 23-án nyílt meg, s a közművelődés otthona lett. Olyan közgyűjtemény, amely kiállításokat rendez, s egy találkozási hely. Aki érdeklődik a magyar nyelv iránt, annak ez az otthona.
A gondolat már korábban is érlelődött. Egyből felmerült az igény, hogy ez ne csak kiállítóterem legyen, hanem egyben közösségi hely is.
Tématerv született, 2001-ben tették le alapkövét. lobbitevékenységet is kellett folytatni. Kovács Dániel, a Kazinczy Ferenc Társaság akkori elnöke, Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere és sokan mások, valamint egy 12 fős szakmai testület is segített. Nagyon nagy fegyvertény volt ez akkor, mert az anyanyelvnek meglehetősen ritka, hogy múzeuma van.
Voltak, akik attól tartottak, a magyar anyanyelvet üvegszekrénybe zárjuk és úgy gondolunk rá, mint egy letűnt kor termékére, ezért múzeumba kell zárni. Nem erről van szó!
A múzeum a görög mouszeion származéka. Eredeti jelentésének megfelelően a múzsák, a művészetek és a tudományok találkozóhelyeként tekintenek rá. Jelentése: a múzsák szent helye, szentélye, az emlékezés helye, a művészetek otthona.
A nyelv meghatározza életünk minden területét. Ez nemcsak nyelvtudományi kérdés, hanem erkölcsi is. A nyelvtudomány csak egy szeletét tudja átfogni. Hiszen a társadalomtudományokat – mint a történelem, néprajz, erkölcstan, teológia, szociológia – szintén érinti. Van-e a nyelvhasználatnak erkölcsi vetülete? Erre a nyelvész azt mondja, ez nem az ő feladata. Mégis a nyelvhez tartozik. A nyelvápolás esetén segítségül hívják a társadalomtudományokat. Nemcsak a nyelvhez, hanem az irodalomhoz is kapcsolódik. A gyermekmondókák, archaikus népballadák, katolikus imák… Csak így lehet a nyelvről hitelesen beszélni.
A nyelvjárások és nyelvek a szemléletbeli különbségeket tükrözik. Meg kell őrizni ezt a „szótárt”. A magyar nyelv képi világa nagyon erős. Ebben megnyilvánul, hogy a nyelv hogyan látja a világot. Benne van a múltunk és jövőnk. Ha ez elfelejtődik, akkor saját múltunkról mondunk le. Ez a kultúránk alapja. Aki a kultúrájából kilép, kilép a nyelvéből is. Közben jönnek az új szavak, azokat magyarrá kell változtatni – vagy nem.
Nyíri szólt a globalizmus veszélyeiről is. Az angol nyelvet használó másképp látja a világot. Ez hat a nyelvre. Világszemléletet veszít, aki elhagyja anyanyelvét, ami rendkívül veszélyes.
Széphalom története igazolja, hogy az ott élők számára nem volt kérdés, az zarándokhely. Szent hely a reformkor óta.
Kazinczy idejében nem volt az, mert fizikailag nem volt alkalmas erre a szerepre. Periférián állt. Nem volt folyóirata, nyomdája… Kazinczy személye tette azzá. Ő mindenkit elért, nála futottak össze a szálak. Rendkívül tanulságos számunkra, hogy a szakértelem kis helyet foglal el és központi szerepet játszhat. Ez a személyen múlik. Kazinczy a centrumtól távol alakított ki központot, annak ellenére, hogy sanyarú körülmények között élt, birtokát elárverezték. Mégis tevékenységével a magyar irodalom központjává tette, vállán hordozta. Talán ma is meg lehet tenni, ami infrastruktúra kérdése. Vannak-e Kazinczynak örökösei, az utókor eldönti.
A Kazinczy-kúria ma már nem áll. Petőfi 1847-ben elhanyagolt állapotban találta. Kazinczy felesége, Szofi szobája lomtár lett. Érdemes-e cselekedni, ha az utókor így áll hozzá? – merül fel a kérdés. Mégis cselekedni kell, nem a jutalmat várni.
Az irodalmi nyelv alapja az északkeleti nyelvjárás lett. De a mai magyar nyelv szülőföldjén szükség volt a nyelvújításra. Egészen más lett ez a nyelv, mint Petőfié, melyet póriasnak mondtak. A klasszicista római mitológia világából nem lett volna élő nyelv. Mindkét társaság meg akart felelni a kor szavának, még ha Petőfi és Kazinczy különbözött is egymástól.
Ehhez járulnak a természeti adottságok a Sátor-heggyel együtt. Így kapcsolódik az anyanyelv védelme a környezetvédelemhez. A teremtett világ védelméhez. Az ember határozza ezt meg. Hitelesen megvalósítani a természet közepén, ez az ő feladatuk. Múlt jelen, jövő válik így átjárhatóvá. A régi fák, Kazinczy sírja, a műemléképület. A nyelvben benne él egyidejűleg a múlt a jelennel, de magába foglalja a történetiséget is.
A gyermekmondókát a gyerekek ma is hasonló helyzetben mondják, ugyanaz a szöveg, mint 300 éve. Ezzel őrizzük a múltat és kapcsoljuk a jelenhez.
Minden múzeum pedagógiai intézmény, mely oktatási, nevelési feladattal rendelkezik. Nemcsak bemutatni, hanem nevelni is kell a látogatókat. Rámutatni arra, hogy ez érték. A műveltséget kell gyarapítani. Azon felül erkölcsi és érzelmi nevelést kell nyújtania. Felhívni a figyelmet arra, hogy ezt miért fontos megőrizni.
Széphalmon sok minden összpontosul, ami felelősséggel és kötelességgel jár. A magyar nyelv nemzeti kincsünk, első számú hungarikumunk.
Nyelvében él a nemzet – ez cselekvési program. Sok-sok magyar gyerekre van szükség. Ez a nemzeti vagyon fontos része. Az anyanyelv szellemi otthonunk, ki-ki a maga körében végezheti a nyelvművelést. Kazinczy az egyén és közösség nevelhetőségében hitt. Ez a 21. században is fontos. Lehet diktálni is a művelődés iránti igényeket, vagy fejleszteni, nem biztos, hogy a tömegízlésnek kell megfelelni. Felemelni értékes alkotásokkal, amelyek előbb-utóbb kiművelik olvasóikat. Fel kell hívnunk rá a figyelmet, fel kell mutatnunk értékeit. De nem elég bemutatni, nemzeti azonosságtudatra is szükség van, melynek alapja a magyar nyelv.
Örülnek a vendégkönyvnek. Mert abban olvassák: örülök, hogy magyar vagyok. Ez a fő feladat. A vendég azzal távozzon, hogy büszke rá. Ez erősödjön. Nem a nacionalizmus, hanem az egészséges nemzeti öntudat. Anyanyelvünk csodásan gazdag, így alkalmas mindent kifejezni. Összkomfortos otthonunk. De megmarad-e az emberarcú ember, ez egyre nagyobb kérdés.
A múzeum nemzetközi meghatározásából az erkölcsi szempont kimaradt. Pedig az elsődleges feladat az erkölcsi nevelés, az anyanyelv megszerettetése.
Május 12-án nyílik meg a Petőfi vándorlásai c. tárlat, mely bemutatja azokat a pontokat, amikor a költő állandóan keresett valamit. Nem találta a helyét. De bizonyos pontokon úgy érezte, hazaért. Természete, szeretete, a szerelem folyamatosan nyugtalanságot váltott ki belőle. Meghatározható nála az otthonérzet, az, hogy csodálatos a világ, a természet. Közben a kor utazási körülményeit is bemutatják.
A terv néha füstbe megy, miközben megmutatkozik a lírai én, de a szavak elfogynak.
Van elképzelt terv és jövő, de ebbe beleszól a spontaneitás. Petőfi tervszerűen és tudatosan dolgozott. Őstehetség volt, de az nem elég, a lángésznek is dolgoznia kell. Rendkívüli akarat szükséges hozzá, amit a fiatalokkal tudatosítani kell. Több nyelven olvasott, ismerte a kortárs világirodalmat. Csak így jöhetett létre az, amit Petőfi-örökségnek tartunk. Ennek szolgálata a következő feladatuk.
20-30 ezer látogatójuk van évente. Főleg diákok, akik több órát töltenek ott el. Kérnek többletszolgáltatást is, amit múzeumpedagógusok segítségével biztosítanak.
Éljünk a lehetőséggel, látogassunk el Széphalomra!
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
