Az antirasszisták szerint azért téma a holokauszt, mert “az áldozatok fehérek voltak”

Az antirasszisták szerint azért téma a holokauszt, mert “az áldozatok fehérek voltak”

Brit szélsőbalos aktivisták szerint a holokausztról csak azért beszélnek olyan sokat, mert az áldozatok fehérek voltak.

Jackie Walkert, aki az antiszemitizmussal vádolt Jeremy Corbyn lelkes híve volt, most nézeteiért kizárták a brit Munkáspártból.

Walker ugyanis twitter üzenetében ezt írta: „Miért olyan fontos a holokauszt? Mindnyájan tudjuk a választ!! Mert a fehér életek számítanak, hát persze!”

Üzenete válasz volt Tony Greenstein, egy másik, ugyancsak antiszemitizmusáért kizárt Labour tag cikkére, amelyben az állt, hogy a nyugati nemzetek azért hangsúlyozták a Soá jelentőségét, és becsülték le Belga Kongóban a 20. század elején zajlott népirtást, mert utóbbi az imperializmus és kapitalizmus érdekeit szolgálta.

„Hogy van az, hogy éppen a zsidó holokauszt (mert a többi áldozatról – nyomorékokról, cigányokról, orosz hadifoglyokról, politikai foglyokról, Jehova tanúiról – jóval kevesebb könyv jelent meg) ilyen hangsúlyos, miközben az afrikaiakat érintő népirtás nem az?” – teszi föl a kérdést Greenstein, és rögtön válaszol is: „A Black Lives Matter napjaiban a válasz nyilvánvaló. A fehér életek jobban számítanak”.

Hírdetés

Greenstein a továbbiakban a holokausztot relatiziválja. „A zsidókat ért nagyarányú pusztítás nyilván szörnyű volt. De vajon a gáz vagy golyó általi kivégzés kegyetlenebb, mint a kasztrálás, végtagok levágása, elevenen égetés vagy megnyúzás? Golyóktól vagy ciángáztól perceket szenvednek, ehhez képest a belga gyarmati szadisták által végrehajtott kínzások sokkal kegyetlenebbek voltak.”

Greenstein Adolf Eichmann bírósági tárgyalását kirakatpernek nevezte cikkében.

Charlotte Nichols munkáspárti parlamenti képviselő szerint Jackie Walker üzenete „megvetésre méltó”. Greensteinnek pedig azt írta: „Ha őt védi, az Ön gondolkodásával is gondok vannak.”

A Socialists Against Antisemitism nevű csoport Walkert azzal vádolja, hogy „a rasszizmus hierarchiájának” kialakításával foglalkozik, és hozzátette: „A Black Lives Matter mozgalom mellett állunk, és visszataszítónak tartjuk Jackie Walker antiszemitizmusát.”

Borítókép: Jackie Walker (forrás: YouTube)


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »