Az antifák újabb égése: meg akarták akadályozni a pécsi Romer koncertet – sikertelenül!

Az antifák újabb égése: meg akarták akadályozni a pécsi Romer koncertet – sikertelenül!

Mint ismeretes a “Hősök örökké élnek!” koncertsorozat keretében a Romantikus Erőszak és a Nemzeti Front Pécsre látogatott. Egy ideig úgy volt, hogy a PTE meg tudja akadályozni az eseményt, de összetartó munkával végül sikerült megtartani a rendezvényt. Most már az is tudjuk, hogy az egész mögött egy szélsőséges-antifasiszta banda, az Európai Baloldal állt. 

CSODÁS JELKÉP…

Ez a szedett-vetett társaság egyszer már megpróbálta feljelenteni a Betyársereget, de ez is csak egy szánalmas kísérlet volt részükről. Amúgy azt hittük, hogy napjainkra már kihaltak ezek a baloldali képződmények, de úgy látszik párat azért még rúgkapálnak haláltusájuk közben. Ez történt most is Pécsen. Közleményükben, amelyet alább változtatás nélkül közreadunk, állítják Ők voltak, akik írtak a PTE vezetésének, hogy tiltsák meg a hazafiak rendezvényét. A rektori hivatal pedig úgy látszik megfelelési kényszerrel küzd és úgy látszik nekik a hazafias oldal inkább ellenség. Legalábbis, ha igazi, amit írnak az antifák.

Amúgy Pécs egy érdekes hely. Az antifák többször kísérelték már meg megzavarni a hazafiak programjait, de minden kísérletük csúfos, nevetséges kudarcba fulladt. Most sem volt ez másképp, hiszen nem tudták megakadályozni a rendezvény megtartását. Ők csupán annyira kellemetlenek, mint homok az ember cipőjében. Persze azért mindig figyelünk.

Alább az antifák, vagyis az Európai Baloldal a amiidonk.hu-n megjelent diadalittas és nevetséges közleménye az esetről.

A Romantikus Erőszak és a Nemzeti Front szélsőjobboldali együttesek koncertet terveztek a PTE alá tartozó Jakabhegyi úti kollégiumba. Nem sikerült.

Az Európai Baloldal levélben fordult a kollégiumhoz és Dr. Bódis József rektor úrhoz, hogy ezt akadályozzák meg:

Tisztelt Rektor Úr!

Tisztelt Jakabhegyi út Kollégium!

Hírdetés

Tudomásomra jutott, hogy 2016. november 12-én a szélsőjobboldali Romantikus Erőszak és Nemzeti Front együttesek fellépést terveznek a Jakabhegyi Kollégium Épületében (TK Klub).

Mint ismeretes a magukat „nemzeti rockzenekarként” aposztrofáló együttesek rendszeres vendégei szélsőjobboldali szervezetek rendezvényeinek, és maguk is hasonló propagandát terjesztenek. Szélsőséges politikai pártok rendezvényeinek rendszeres fellépői.

A Romantikus Erőszak legutóbbi, Kossuth téri koncertje is botrányosra sikerült; több feljelentés is történt, mivel a helyszínen rajongók – és vélhetően a Betyársereg neonáci csoportból kikerült rendezvényszervezők – horogkeresztes, nyilaskeresztes, SS-rúnás és más náci jelképes tetoválásokat és pólókat viseltek.

A Nemzeti Front együttes tagjait korábban már elítélték közösség elleni izgatás miatt.

Úgy gondolom, hogy a Pécsi Tudományegyetem épületeiben a bőrfejű és szélsőjobboldali szubkultúra reklámozása elfogadhatatlan, és csorbítja az egyetem jóhírét. Különösképp annak a fényében, hogy a PTE-n rengeteg külföldi diák is tanul – vélhetően a kollégiumban és környékén is tartózkodhatnak -, és ők célpontjai lehetnek olyan bevándorló-ellenes megnyilvánulásoknak, amelyek összeköthetők ezen zenekarok ideológiájával. A Romantikus Erőszak legutóbbi koncertje egy olyan rendezvényen zajlott, amely deklaráltan a bevándorlók ellen akart uszítani.

Kérem a kollégiumot és az egyetemet, vizsgálják meg az említett együtteseket, és ennek a koncertnek ne engedjenek teret!

Az együttes Kossuth téri koncertjéről…

A rektori hivatal válaszlevelében közölték, hogy „a Jakabhegyi Kollégiumban működő TK Klub bérlője és üzemeltetője közleményben tájékoztatta a  kollégiumot üzemeltető Kraft FM Kft-t, hogy a  Romantikus Erőszak és a Nemzeti Front nevű együttesek hétvégére tervezett koncertje elmarad, egyúttal sajnálkozását fejezte ki a tekintetben, hogy a rendezvény kapcsán nem jártak el kellő körültekintéssel és gondossággal.”

A válaszban megköszönték, hogy felhívtuk a figyelmet a koncertre. Mi is köszönjük, hogy kiálltak az egyetem értékrendje mellett, amely „nem enged teret olyan semmiféle olyan eseménynek, amely akár a hallgatók, akár a pécsi polgárok vallási, politikai meggyőződését, identitását sértheti.”

Szélsőséges honlapok – köztük a Betyársereg – már verbális támadást intéztek a PTE vezetése ellen. A Betyársereg abban a szélsőséges téveszmében van, hogy azok a fiatalok, akik nem nemzeti rockra buliznak, valószínűleg drogosok, és liberális szemétre és „váladékra” képesek csak szórakozni.

Sajnálatos módon a Cserkúti Csárda otthont adott a lemondott fellépésnek (oda sem megyünk többet!)

(Betyársereg)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »