Az annulált romániai elnökválasztás győztese bejelentette visszavonulását

Az annulált romániai elnökválasztás győztese bejelentette visszavonulását

Calin Georgescu, a 2024-es romániai elnökválasztás ultranacionalista jelöltje bejelentette, hogy befejezi aktív politikai pályafutását. Egy Facebookon közzétett videóüzenetében közölte, hogy visszavonul a közéleti szerepvállalástól, és ezentúl „csak passzív megfigyelőként” követi a társadalmi folyamatokat.

A politikus hangsúlyozta: nem tagja egyetlen pártnak sem, nem kíván új mozgalmat alapítani, és nem törekszik állami tisztség betöltésére. Döntését magánéleti okokkal indokolta: családja békéjét és egészségét szeretné előtérbe helyezni.

Georgescu ugyanakkor nem zárta ki, hogy a jövőben visszatérhet a politikába, ha „valódi lehetőség nyílik arra, hogy hasznára legyen Romániának”.

Georgescu volt a tavaly november végén megrendezett eredeti romániai elnökválasztás első fordulójának. Azt orosz külső beavatkozásra hivatkozva az Alkotmánybíróság annulálta, később Georgescut megakadályozták abban is, hogy az idén megismételt elnökválasztáson induljon.

Hírdetés

Az orosz szál erősen sántított már akkor is. Az történt ugyanis, hogy a nemzeti liberális párt szerette volna, ha Georgescu jut be a második fordulóba, mert arra számított, hogy őt egy mainstream jelölt könnyen legyőzheti. Ezért rájátszottak Georgescu kampányának sikerére, csakhogy alábecsülték a közhangulatot – az ugyanis Georgescu elsöprő első fordulós győzelmét hozta el, részben a liberális pártnak köszönhetően.

Az óriási malőrt végül egy nagyon átlátszó, orosz beavatkozást emlegető, de rendkívül gyermeteg színvonalon összeeszkábált titkosszolgálati jelentéssel oldották fel, amely alapot adott az Alkotmánybíróságnak, hogy annulálja az elnökválasztás eredményét. A teljes képhez hozzátartozik, hogy némi túlzással, de a rossz nyelvek szerint Romániában nem a kormányoknak vannak titkosszolgálatai, hanem a titkosszolgálatoknak kormányai…

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Vadim Ghirda


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »