Manapság egyértelműen az angol a tudományos kommunikáció lingua francája, közös nyelve. A legtöbb kutató (és nem csak az angol anyanyelvűek) úgy gondolhatja, hogy a fontos tanulmányok mind angolul íródnak. Pedig, mint a Cambridge-i Egyetem kutatói kimutatták, valójában a tudományos publikációk harmada nem angolul van. Az angol hegemóniája miatt ezeket jórészt észre sem veszi senki.
A XIX. század közepéig a latin volt a nemzetközi tudományos közlés közvetítő nyelve. A tudósok nemcsak latinul írták tanulmányaikat (vagy mint Galilei, később fordították le latinra anyanyelvükről), hanem sok esetben még latinos hangzású „művésznevet” is választottak maguknak. A temérdek állat- és növényfajt rendszerező svéd Linné Lennaeusra latinosított, a toxikológia atyjaként tisztelt Paracelsus pedig Hoffenheimként látta meg a napvilágot Svájcban.
Aztán a még mindig európai központú tudományban az 1800-as évek vége felé növekedni kezdett a germán dominancia, és a német vált az általánosan használt nyelvvé. Einstein szinte az összes világrengető cikkét németül írta – számára és az egész fizikusközösség számára magától értetődő módon. A speciális relativitáselmélet leírása (Zur Elektrodynamik bewegter Körper – A mozgó testek elektrodinamikájáról) 1905-ben az Annalen der Physik, míg a speciális relativitáselmélet összegző, 1915-ös tanulmánya (Feldgleichungen der Gravitation – A gravitáció téregyenletei) a Preussische Akademie der Wissenschaften Sitzungsberichte (A Porosz Tudományos Akadémia konferenciakiadványa) tanulmánykötetben jelentek meg. És mindenki, aki számított a szakmában, értette ezeket. Pontosabban nem a nyelvi korlátok okozták a legnagyobb problémát azoknak, akik nem voltak képesek felfogni Einstein elméletét.
A nácik németországi hatalomra kerülése aztán mindent megváltoztatott. Az országból elüldözték vagy meggyilkolták a legjobb tudósokat, akik Angliában és az Egyesült Államokban találtak menedéket, és ott folytatták munkájukat – immár angolul. A második világháború pedig diszkreditálta a német nyelvet és a nácikkal együttműködő német tudósokat, így végérvényesen az angol lett a világ vezető tudományos hatalmainak nyelve. Persze a Szovjetunió a vasfüggöny mögött igyekezte erőltetni az orosz használatát (sok egyetemi tanszék raktárában mind a mai napig porosodik egy-egy cirill betűs írógép), de éppen a kommunista tömb elzártsága miatt a kelet-európai országok egyébként sem tudtak igazán bekapcsolódni a tudományos kommunikációba.
Mára az angol a tudomány nyelvévé vált. Több, nemzetközi érdeklődésre számot tartó kutatást folytató magyar tanszéken – akkor is, ha kizárólag magyar anyanyelvűek vannak jelen a teremben – a doktori védések, munkabeszámolók angolul zajlanak. Bár ez némelyeket zavarhat, mondván, így anyanyelvünk szenved hosszú távon csorbát, a realitás indokolttá teszi e gyakorlatot. A nem kizárólag magyar témákkal foglalkozó kutatók csak akkor képesek említésre méltó szakmai munkát végezni későbbi karrierjük során, ha gördülékenyen tudnak angolul előadni, vitatkozni és írni. Az angol elsődlegessége arra kényszerítette az egyébként anyanyelvüket erősen védő franciákat, hogy néhány éve a parlament törvényben engedélyezte, hogy a természettudományos szakokon angolul tarthassák az előadásokat a francia egyetemeken. Ezzel – az érvelés szerint – nemcsak a francia hallgatók felkészültségét akarják növelni, hanem a francia egyetemeket is vonzóbbá akarják tenni a franciául nem beszélő diákoknak.
Az angol egyeduralma természetesen az angol anyanyelvűeknek a legjobb. Alig behozható előnyt élveznek az élet minden területén. Függetlenül a mondandótól, a legtöbb ember „okosabbnak” tekinti azt, aki nyökögés, nyelvtani és kiejtésbeli hibák nélkül képes kifejteni érvelését. Még a tudomány legtapasztaltabb irányítói sem mindig tudják gondolkodásukat és értékítéletüket függetleníteni e késztetéstől. A nem angol anyanyelvű kutatóknak így életbe vágó, hogy tökéletesen beszéljenek és írjanak angolul, ha érvényesülni akarnak a tudományos életben. Az angol anyanyelvű országokban a többség alapvetően feleslegesnek, legfeljebb passziónak tekinti az idegennyelv-tanulást. Hiszen megszokhatták, hogy a világ összes fontos forrása, az internet jelentős része angolul van, és a föld többi országában mindenki az ő anyanyelvüket igyekszik elsajátítani.
De ez a hozzáállás egyben azt is okozza, hogy mindenkiben az a – mint kiderült, téves – elképzelés alakul ki, hogy a világ összes tudományos tanulmánya angolul íródott. A Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének kutatói a Google Scholaron elérhető 100 millió tanulmány közül összegyűjtötték azt a 75 ezret, amely szűkebb tudományterületükön, a biológiai sokféleség kutatásában született 2014-ben. Ezek elemzéséből kiderült, hogy meglepően sok, 36 százaléknyi (tehát több tízezer) tanulmányt írtak más nyelveken. Ezek között 13 százaléknyi volt spanyol és 10 százalék volt portugál nyelvű, ami arra utal, hogy jelentős részük Dél-Amerikából származik. Viszonylag sok volt a francia, a kínai, a német és a svéd nyelvű cikk is, összesen 16 nyelvet találtak az angolon kívül – tudósít a Christian Science Monitor.
A nem angol nyelvű cikkek felének kivonatát (absztraktját) vagy címét angolul is közölték, de a többiben egy szó sem volt angolul. Ez pedig azt eredményezi, hogy a források után kutató tudósok (akik kizárólag angol kulcsszavakat gépelnek a keresőkbe) soha nem fogják őket megtalálni.
„A nyelvi korlátok továbbra is hátráltatják a tudományos tudás globális összegyűjtését és alkalmazását. A legnagyobb baj ezzel az, hogy szinte senki nem igyekszik ez ellen tenni semmit, … mert mindenki úgy hiszi, hogy a fontos tudás teljes egészében rendelkezésre áll angolul. Pedig ez – mint kimutattuk – egyáltalán nem igaz – nyilatkozta a Christian Science Monitornak Amano Tacuja, a tanulmány egyik szerzője. – Természetesen elismerjük a lingua franca jelentőségét és azt a szolgálatot, amelyet az angol tett a tudománynak, de fontos lenne tudatosítani mindenkiben, hogy születnek más nyelveken is fontos tudományos közlemények.”
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
