Az angol női válogatott 2022 után ismét aranyat nyerne az Európa-bajnokságon

Az angol női válogatott 2022 után ismét aranyat nyerne az Európa-bajnokságon

Az angol női válogatott 2022 után ismét aranyat nyerne az Európa-bajnokságon Lencsés Zoltán2025. 07. 22., k – 15:46

Az utolsó szakaszához érkezett a 14. női labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek végjátékát – a két elődöntőt és a finálét – a héten rendezik. A legutóbbi, 2022-es kontinenstornához képest két helyen változott a legjobb négy mezőnye, de a papírforma alapján könnyen elképzelhető, hogy ugyanúgy angol–német finálét rendeznek majd Bázelben, mint három éve Londonban.

A csoportküzdelmek során olyan nagy meglepetés nem történt, bár azt érdekes volt látni, hogy a 2017-es Eb két hőse, az aranyérmes holland és az ezüstérmes dán válogatott milyen simán kiesett – előbbi egy győzelemmel, utóbbi pont nélkül. Igazából minden más papírformának tűnt. 

Olaszország–Norvégia 

Az első negyeddöntőben két olyan válogatott csapott össze, amely szebb időket is megélt már. A norvégok 1987 és 2013 között kilenc alkalommal elődöntőztek, hat finálét vívtak és kétszer be is gyűjtötték az aranyérmet.

2017 óta aztán kétszer kiestek a csoportkörben, most viszont három győzelemmel nyitottak, és titkos esélyesként kezdték emlegetni őket.

Az olaszok pedigréje kicsit fakóbb volt, de azért az a tény, hogy 1984 és 1997 között hatszor kvalifikálták magukat a tornára és mindannyiszor elődöntőig meneteltek (és két ezüstöt is bezsákoltak), nem hangzott olyan rosszul. A legutóbbi hat alkalommal aztán örülhettek, ha egyáltalán a csoportkört túlélték.

Ezek után mégis az olaszok örülhettek, hiszen sokkal veszélyesebben futballozva az 50. percben a csapatkapitány Cristiana Girelli révén megszerezték a vezetést (1–0). Norvégia nem roppant meg – miért is tette volna, ez volt negyedik meccsén a harmadik alkalom, hogy hátrányba került, előtte mindig fordítani tudott –, Ada Hegerberg előbb büntetőt rontott, majd a 66. percben akcióból egyenlített (1–1).

A vége azonban nem lett happy end, Girelli második góljával a 90. percben Olaszország előnyhöz jutott (2–1), és ezt már nem engedte ki a kezéből.

Az addig százszázalékos Norvégia az első vereségével kiesett.

Anglia–Svédország

Az egyszeres bajnok, háromszoros ezüstérmes svédek 2005 óta szép díszítősort építettek fel maguknak az Eb-re, hiszen azóta felváltva negyed-, illetve elődöntőznek. Idén a nyolc közé jutás volt soron, amit három győzelemmel, 8–1-es gólkülönbséggel teljesítettek is, pechjükre, az egyenes kiesés során az utóbbi évek legsikeresebb válogatottja, a csoportjában egy vereséget elszenvedett angol csapat következett.

Ennek ellenére úgy tűnt, a skandinávok lendületét nem lehet megtörni, hiszen 25 perc alatt kétgólos előnyre tettek szert az egyaránt Angliában futballozó Kosovare Asllani és Stina Blackstenius góljaival (0–2).

Hírdetés

Aki a 79. percig arra fogadott, hogy innen feláll a címvédő, nagyot nyerhetett, mert ez történt: Anglia két perc alatt egyenlített Lucy Bronze (1–2) és a csereként beállt Michelle Agyemang révén (2–2), így jöhetett a hosszabbítás.

A kétszer 15 perc során a svédek hiába futballoztak veszélyesebben, nem tudták eldönteni a mérkőzést, maradtak a tizenegyesek. Az idegek csatáját azonban a hűvös északiak nem bírták, öt (!) lövést is rontottak, és miután az angolok csupán négyszer bénáztak – pedig ebből Jennifer Falk kapus hármat kivédett –, továbbjutottak.

„Ez volt az egyik legnehezebb meccs, amit valaha láttam vagy átéltem. Ez őrület volt. Háromszor vagy négyszer is kieshettünk volna, és valljuk be, amikor a félidőben 0–2-re állsz, az nem éppen ideális. Sok tizenegyest kihagytunk, szerencsére az ellenfél még többet. Azt hiszem, most kicsit lazítanom kell” – nyilatkozta a meccset követően Sarina Wiegman, az angolok szövetségi kapitánya.

Spanyolország–Svájc

Azt már a párharc előtt tudni lehetett, történjen bármi, Svájc története legjobb eredményét érte el, hiszen a korábbi két részvétele alkalmával pont nélkül kipottyant a csoportkörben. Nem mintha most nem lett volna közel ehhez: a finnek ellen Riola Xhemaili a 92. percben juttatta tovább az együttest.

A spanyolok a legutóbbi három kontinenstornán éppen a negyeddöntőben búcsúztak, de hát regnáló világbajnokként idén ezt nem engedhették meg maguknak. Így aztán Bernben hiába ment ki közel 30 ezer néző, a házigazda végig alárendelt szerepet játszott, két kapufánál a szerencse, egy elrontott büntetőnél pedig Mariona Caldentey ügyetlenkedése mentette meg a góltól.

A 66. percben aztán megtört a jég, Athenea del Castillo gólját öt perccel később Claudia Pina megtoldotta még eggyel, végleg eldöntve a továbbjutás kérdését (2–0).

Németország–Franciaország

Az utolsó negyeddöntő a feltörekvő franciák és az Eb-történelem toronymagasan legeredményesebb válogatottjának, Németországnak a nagy csatáját hozta. A gallok az elmúlt években lépésről lépésre építették fel magukat, 1997-től háromszor a csoportkörben búcsúztak, majd háromszor negyeddöntőt vívtak, három éve pedig elődöntőbe jutottak. Ez a sorozat most megtört, mert a nyolcszoros Európa-bajnok németek heroikus küzdelemben felülmúlták őket.

Pedig Franciaország előtt ott volt a nagy lehetőség, a csapat ugyanis a 13. percben emberhátrányba került: Kathrin Hendrich nagy butaságot csinált és a hajánál fogva rántotta vissza a tizenhatoson belül Mbock Bathyt. A játékvezető kiosztotta a megérdemelt piros lapot, a megítélt büntetőt pedig Grace Geyoro belőtte (0–1).

A németek nem adták fel, a 25. percben egy bal oldali szögletet követően a hosszú sarokra érkező Sjoeke Nüsken szépen csúsztatott a hosszú sarokba (1–1).

A francia fölényre jellemző, hogy a VAR két gólt is visszavont les miatt, ugyanakkor a nagy lehetőség ott volt a németek lábában is, hiszen a 69. percben Nüsken büntetőt lőhetett, de Pauline Peyraud-Magnin védett.

A folytatásban aztán a németek kapusa, Ann-Katrin Berger lett a hős, aki előbb a hosszabbításban mutatott be egy elképesztő bravúrt, amikor csapattársa fejesét tolta ki hatalmas bravúrral, majd a tizenegyesrúgásoknál két lövést is védett, miközben az ötödik párban maga is betalált.

Németország így 11. alkalommal is Eb-elődöntős, szerdán a világbajnok spanyolok ellen lép pályára. A mai párharcban Anglia és Olaszország csap össze a fináléért.

Érdekes

Elődöntők
Kedd, július 22., 21:00
Anglia–Olaszország
Szerda, július 23., 21:00
Németország–Spanyolország

Döntő
Vasárnap, július 27.
Anglia/Olaszország–Németország/Spanyolország

A női Eb-végjáték menetrendje


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »