Az „amőbapara” betett a nyári szezonnak, ennek ellenére a komáromi fürdőben folytatódnak a fejlesztések Vataščin Péter2025. 10. 02., cs – 15:00 Komárom |
A fürdő gyengébb szezonja ellenére az azt üzemeltető Comorra Servis közvállalat intenzív időszakot tudhat maga mögött 2025 első felében, hiszen számos fejlesztést meg tudtak valósítani. Nem tettek le a termálfürdő főépületének felújításáról sem, amelyet azonban nem az eddigi tervek alapján fognak megvalósítani.
A komáromi képviselő-testület legutóbbi ülésén megtárgyalták a Comorra Servis féléves gazdálkodásáról készített jelentést, amit Kollár Gábor igazgató terjesztett be. Noha egyelőre 32 ezer eurós veszteséget könyvelnek el, igencsak intenzív első hat hónap van a hátuk mögött.
Fejlesztések minden téren
Ennek oka az az öt nagyobb fejlesztés, amelyeknek összértéke nagyjából félmillió euró.
A közvállalat igyekezetének köszönhetően a Sporttámogatási Alapon keresztül megújult a komáromi sportcsarnok. A 235 ezres fejlesztés keretében nemcsak a parkettát cserélték le, de új LCD-kijelzőt is felszereltek, míg a tetőre napelemek kerültek. Ezeknek hála tavasztól őszig energetikailag gyakorlatilag önfenntartóvá vált a csarnok.
75 ezer euróból építették át a termálfürdő gyermekmedencéjét, amely hangsúlyosan családbarát kinézetet kapott. A strandon emellett még számos kisebb műszaki fejlesztést is megvalósítottak.
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
Gyakorlatilag teljesen új medencével várják a komáromi fürdőben a kisgyerekes családokat. Hamarosan egy ún. stellplatz is megépülhet a területükön, amellyel a lakókocsikat tudják majd fogadni. A Holt-Vág környékén több fejlesztés is várható.
A 2025-ös szezon egyértelműen legfontosabb fejlesztése a komáromi fürdőben a gyermekmedence felújítása. Kollár Gábor, a fürdőt üzemeltető Comorra Servis igazgatója elmondta, ezt már több éve meg szerették volna lépni, s most saját forrásból sikerült is nekik elvégezni. Az engedélyeztetés nem ment egyszerűen, ugyanis „vízi létesítményként“ a Nyitrai Járási Hivatal hatáskörébe tartozik, melynek munkatársai alapos vizsgálatot végeztek a strand területén.
Teljesen kicseréltük a technológiát, új hőszívattyút kapott a medence. Teljesen automatizált az egész rendszer, s megújultak a szűrőberendezések is. Árnyékolót helyeztünk el a medence fölé, amit a családosok korábban kimondottan kértek is
– fejtegette az igazgató.
Új büfé, kedvező árak
További fejlemény, hogy a három nagy büfé közül az új bérlőnek köszönhetően hamarosan megújul az utolsó is. Modern, szendvicspanelos kinézetet fog kapni a létesítmény, belülről pedig teljesen új hűtőkkel és pultokkal szerelik fel.
Ami a belépők árait illeti, a fürdő továbbra is a lehető legkedvezőbb kínálattal várja a látogatókat.
Ugyan az infláció és az általános forgalmi adó emelése miatt drágultak a belépők, de a teljesárú jegy 9,50 euró a felnőttek, 8 euró pedig a nyugdíjasok és gyerekek számára. Emellett más kedvezményeket is biztosítanak többek között a családok és az úszók részére.
Ahogyan arról beszámoltunk, vélhetően a párkányi történések miatt kicsit Komáromban is visszaesett a látogatók száma, de ennek ellenére jó számokat várnak az idei évre is. 2024-el kifejezetten elégedettek voltak, hiszen tavaly 85 ezer fő kereste fel őket, amelyből csaknem 50 ezren a nyári szezonban tették ezt meg.
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
A komáromi fürdőben hasonlóan jó forgalomra számítanak, mint tavaly. Ugyanakkor a jelek szerint kevesebb anyuka és kisgyerek bukkan fel a medencéknél. Az üzemeltetők úgy gondolják, ez a párkányi események és azok medializációja miatt lehet így.
Kifejezetten elégedett volt a komáromi fürdőt üzemeltető Comorra Servis a 2024-es évvel. Kollár Gábor igazgató lapunknak elmondta, mintegy 85 ezer fő kereste fel őket tavaly, amelyből csaknem 50 ezer a nyári szezonban tették ezt meg.
Noha minden okuk megvan arra, hogy az idei meleg időjárás miatt is hasonló számokra számítsanak, a párkányi „amőbaügy“ miatt úgy tűnik, bizonyos célcsoportok most inkább elkerülik a fürdőket.
Annak ellenére, hogy júniusban volt több hőhullám, és azt vártuk volna, hogy azokon a napokon több ember jön hozzánk, visszafogott volt a forgalom. Főként azok részéről tapasztaljuk, akik kisgyerekekkel jönnének. Féltik őket. A nyugdíjasoknál nem tapasztalunk ilyesmit. Ők és a felnőtt korosztály most is itt van a fürdőben
– fejtegette Kollár. A kisgyerekes családok egyébként szeretik a komáromi fürdőt, hiszen kis területe mellett nyugodt, zöld, általában nem túlzsúfolt helynek számít – ráadásul még a három csúszdájuk is ingyenes, a belépők ára pedig kedvező.
A fürdő tisztaságával sosem volt eddig gond. Kollár Gábor elmondta, a komáromi közegészségügyi hivatal törvényből kifolyólag minden hónapban vízmintát vesz tőlük – ám rendszeresen felbukkannak szúrópróbaszerűen is. A jogszabályok – mint köztudott –, emellett meghatároznak egy sor más dolgot a víz hőmérsékletétől kezdve a tisztítószerek mennyiségéig és típusáig. A Comorra Servis munkatársai napi szinten ellenőrizik ezek betartását, amelynek értékeit folyamatosan dokumentálják – ráadásul most még feszültebb figyelemmel kísérik, hogy minden érték rendben van-e. A párkányi eset miatt természetesen Komáromban is kaptak utasításokat a helyi és a nyitrai közegészségügyi hivataloktól arra vonatkozóan, hogy mire kell most fokozottan ügyelniük.
Jó viszony van közöttünk, az összes környékbeli fürdő segíti egymást. Gyakran találkozunk különböző konferenciákon. Ez a mostani helyzet senkinek sem jó. A medializáció szerintem nem volt jól lekommunikálva, az emberek érezhetően félnek, és a párkányi hírek kapcsán nem volt eléggé hangsúlyozva, hogy mennyire egyedi és ritka esetről beszélünk
– zárta az igazgató.
Az új főépület még várat magára, de egy sor újdonságra lehet még számítani
Egyelőre még mindig a levegőben lóg a fürdő főépületének teljes átépítése, amelyhez már egy ideje készen áll a teljes projektdokumentáció. Komáromban gyakorlatilag csak arra várnak, hogy hozzáférjenek az uniós forrásokhoz.
Akármi is lesz azonban a főépülettel, már eldőlt, hogy a Comorra Servis a fürdő területének hátsó részén kialakíthat egy ún. stellplatzot, ahol 15-16 karaván is elférhetne az esetleges sátrazók mellett. Mivel a kemping korábbi területét a komáromi stadion építése miatt elvesztették, a városba érkező lakókocsiknak nincs hol parkolniuk. A stellplatz nem jelent teljesértékű kempinget, de a lakókocsit kényelmesen ki tudják majd takarítani, valamint lesz víz- és áramforrásuk.
Mivel a város sikeres volt az Interreg Pons Danubii által előkészített turisztikai pályázatán, ezért már az anyagi források is rendelkezésre állnak a beruházáshoz.
A 756 ezer euró összköltségű pályázat keretében ezen felül megújulhat a Holt-Vág partján található csónakkölcsönző is. Az ott levő épületen belül tetőteraszos kialakítással büfé létesül.
A projekt részeként új WC-k, a büfének szükséges raktár, parkolóhelyek és egy áteresztő burkolatú bejáró út is megépülhet.
Jelentős újítás volt az Erzsébet-szigeten található jégpálya „nyáriasítása”, ahol egy több sportág művelésére alkalmas teret hoztak létre. A Neon Rollers Multisport Park névre keresztelt teret az elmúlt két és fél hónapban intenzíven használták mind a lakosok, mind az iskolák. Végül a Comorra Servis a Megye utcán felújított egy épületet, ahol a szolgáltató egységük új műhelyekkel működhet.
Jelenleg négy pályázatuk vár elbírálásra.
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
Számos sportágra használható mostantól a téli szezonon kívül az Erzsébet-szigeten található jégpálya és környéke, amely hivatalosan a Neon Rollers Multisport Park nevet viseli. A város célja, hogy fiatalok biztonságos körülmények között sportolhassanak itt, valamint hogy minden generáció találjon magának aktivitást.
Sokan jól ismerhetik a komáromi jégpályát, hiszen egy-egy téli szezon alatt tömegek szoktak itt jégkorcsolyázni. Így többen azt is tudhatják, hogy mindeddig nagyobb kiterjedésű szabad területek vették körül a pályát.
Ebből a körülményből indult ki a városvezetés, valamint a helyszínt üzemeltető Comorra Servis közvállalat is, amikor a KOMVaK-kal és a civil kezdeményezőkkel összefogva nekiálltak egy valódi multisport helyszínné kialakítani a területet.
„Az volt a célunk, hogy ezt a teret úgy alakítsuk ki, hogy ha kijön egy család, akkor lényegében véve mindenki találjon valamit magának“ – jegyezte meg Keszegh Béla polgármester. Hozzátette:
Egyre több közösségi helyet akarunk kialakítani, ahova kimegy egy család, s közben nem otthon ül. Ahol idősek, fiatalok együtt vannak, barátkoznak, mint régen. Akkor még kimentünk a focipályájára, a grundra, de ez már manapság nem úgy működik a lakótelepen. Ez egy zárt, védett terület.
A fejlesztésnek köszönhetően legalább hat különböző sportág űzésére van mostantól lehetőség az Erzsébet-szigeten. A jégpálya területén görkorcsolyázni, adott esetben pedig floorballozni lehet. Mellette pétanque, minigolf és strandröplabda pályák vannak. Végül kinőtt a földből két padel-pálya is Bača György olimpikon és építész testvére, Martin kezdeményezésének köszönhetően.
A volt kajakozó elmondta, további hasonló pályákat szeretnének építeni Komáromban, köztük egy fedettet is.
A pálya hétvégi üzemmódban működik péntektől vasárnapig 16.00 és 22.00 között. A belépőjegy váltása mellett sporteszközök bérlésére is van lehetőség. A részletek megtalálhatóak a Comorra Servis honlapján. A padel-pályák bérlését külön kell intézi közvetlenül a Spartak Padel Club honlapjának segítségével.
Máshogy újítják fel a termálfürdőt – gyenge volt a nyári szezon
A közeljövő egyik legfontosabb kérdése a termálfürdő főépületének évek óta húzódó átépítése lesz. Mint ismeretes, ezt eredetileg a Komárom, Ógyalla, Bajcs és Érsekújvár által alkotott fenntartható városi fejlődést szolgáló csoportosulás (UMR) pénzkeretéből szerették volna megvalósítani.
A képviselő-testületi ülésen Keszegh Béla polgármester jelezte: az illetékes szaktárca arról tájékoztatta a várost, hogy a fürdőre szánt összeget nem fogja megkapni. Keszegh szerint ez nem jelenti azt, hogy letennének a fürdő jelentős átalakításáról, ám „másik irányban indulnak” el, hogy 2026-ban tényleg el tudják kezdeni a munkálatokat. Mindenesetre most adódott egy sürgető feladat – a főépület tetőszerkezetének rendbetétele, amire az ülésen meg is szavaztak 120 ezer eurót a képviselők.
Kapcsolódó cikkünk Komárom |
A komáromi fürdőben hasonlóan jó forgalomra számítanak, mint tavaly. Ugyanakkor a jelek szerint kevesebb anyuka és kisgyerek bukkan fel a medencéknél. Az üzemeltetők úgy gondolják, ez a párkányi események és azok medializációja miatt lehet így.
Kifejezetten elégedett volt a komáromi fürdőt üzemeltető Comorra Servis a 2024-es évvel. Kollár Gábor igazgató lapunknak elmondta, mintegy 85 ezer fő kereste fel őket tavaly, amelyből csaknem 50 ezer a nyári szezonban tették ezt meg.
Noha minden okuk megvan arra, hogy az idei meleg időjárás miatt is hasonló számokra számítsanak, a párkányi „amőbaügy“ miatt úgy tűnik, bizonyos célcsoportok most inkább elkerülik a fürdőket.
Annak ellenére, hogy júniusban volt több hőhullám, és azt vártuk volna, hogy azokon a napokon több ember jön hozzánk, visszafogott volt a forgalom. Főként azok részéről tapasztaljuk, akik kisgyerekekkel jönnének. Féltik őket. A nyugdíjasoknál nem tapasztalunk ilyesmit. Ők és a felnőtt korosztály most is itt van a fürdőben
– fejtegette Kollár. A kisgyerekes családok egyébként szeretik a komáromi fürdőt, hiszen kis területe mellett nyugodt, zöld, általában nem túlzsúfolt helynek számít – ráadásul még a három csúszdájuk is ingyenes, a belépők ára pedig kedvező.
A fürdő tisztaságával sosem volt eddig gond. Kollár Gábor elmondta, a komáromi közegészségügyi hivatal törvényből kifolyólag minden hónapban vízmintát vesz tőlük – ám rendszeresen felbukkannak szúrópróbaszerűen is. A jogszabályok – mint köztudott –, emellett meghatároznak egy sor más dolgot a víz hőmérsékletétől kezdve a tisztítószerek mennyiségéig és típusáig. A Comorra Servis munkatársai napi szinten ellenőrizik ezek betartását, amelynek értékeit folyamatosan dokumentálják – ráadásul most még feszültebb figyelemmel kísérik, hogy minden érték rendben van-e. A párkányi eset miatt természetesen Komáromban is kaptak utasításokat a helyi és a nyitrai közegészségügyi hivataloktól arra vonatkozóan, hogy mire kell most fokozottan ügyelniük.
Jó viszony van közöttünk, az összes környékbeli fürdő segíti egymást. Gyakran találkozunk különböző konferenciákon. Ez a mostani helyzet senkinek sem jó. A medializáció szerintem nem volt jól lekommunikálva, az emberek érezhetően félnek, és a párkányi hírek kapcsán nem volt eléggé hangsúlyozva, hogy mennyire egyedi és ritka esetről beszélünk
– zárta az igazgató.
Kollár Gábor ejtett pár szót a strand nyári szezonjáról is. Mint kifejtette,
a júniusi „amőbamizéria”, majd a kedvezőtlen időjárás miatt „valahogy nem talált magára a szezon“, a megszokott látogatottság mellett a bevételek is elmaradtak a várttól
– ám ami kiesett, azt máshonnan pótolni igyekeznek az igazgató szerint.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


