Az amerikaiak finoman helyrerakták a briteket

Ha az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót, ugyanazok az amerikai importszabályok vonatkoznak majd rájuk, mint Kínára, Brazíliára, vagy Indiára – figyelmeztetett Michael Froman amerikai kereskedelmi megbízott. Arról is beszélt, hogy jelenleg nem terveznek szabadkereskedelmi egyezményt kötni külön a britekkel.

Az Egyesült Királyság választói 2017 végéig szavaznak majd arról, hogy elhagyják-e az Európai Uniót, a felmérések pedig egyre inkább azt mutatják, hogy komoly támogatottságot élvez az elszakadás.

Ismert, az Egyesült Államok jelenleg is igyekszik összehozni a TTIP nevű szabadkereskedelmi egyezményt Európával, igaz, az öreg kontinensen ennek több ellenzője is akad, köztük Magyarország.

A The Guardian arról ír, hogy Froman figyelmeztetése éppen a brit elszakadáspártiak egyik fő érvét semmisíti meg, mely szerint a szigetország egymagában jobban tudna gazdaságilag érvényesülni, mint Brüsszelhez kötve. Az Egyesült Államok ráadásul London legnagyobb exportpiaca az Európai Unió után, tavaly 54 milliárd dollárnyi árut szállítottak a tengerentúlra.

Hírdetés

Bajban lehet az autóipar

Froman azt is elmondta, hogy az Egyesült Királyságnak az EU részeként nagyobb szava van kereskedelmi kérdésekben, mint teljesen különálló országként. Érdekesség, hogy a szigetország autóiparának is igen komoly piaca az Egyesült Államok, viszont ha kimaradnak a tervezett európai–amerikai kereskedelmi szerződésből, a brit cégek hátrányba kerülhetnek a francia vagy épp olasz gyártókkal szemben.

A brit elszakadáspártiak gyakran hangoztatják, hogy az országnak a norvégokéhoz hasonló státuszt kellene élveznie: az északi állam úgy élvezi a közös kereskedelem előnyeit, hogy nem tagja az Európai Uniónak. A The Guardian forrásai szerint azonban ezt az érvet maga David Cameron brit miniszterelnök készül megtámadni, mondván Norvégiának úgy sincs semmi beleszólása a brüsszeli döntéshozatalba, hogy a tizedik legnagyobb hozzájárulást adja az unió költségvetéséhez. A finoman euroszkeptikus konzervatív Cameron ugyanis nem azt szeretné, hogy elhagyják az uniót, hanem a feltételeket akarja újratárgyalni úgy, hogy az Egyesült Királyság egy megreformált közösség tagja maradhasson.

Ázsia beelőzött

Washington nemrég kötött szabadkereskedelmi egyezményt 11 csendes-óceáni országgal. A szerződés az elmúlt húsz esztendő legjelentősebb kereskedelmi egyezményének tekinthető, a világ legdinamikusabban fejlődő régiójában az Egyesült Államok több mint tizennyolcezer adó- és egyéb kereskedelmi akadályt bontott le az amerikai exportőrök helyzetbe hozása érdekében, szakemberek hangsúlyozzák, a délkelet-ázsiai régió is sokat profitál a megegyezésből.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »