Az amerikaiak felháborodtak a Der Spiegel címlapján

Heves sajtóreagálásokat váltott ki szombaton a Der Spiegel című német hírmagazin Donald Trumpot ábrázoló címlapja, amelyen az Egyesült Államok új elnöke lefejezi az amerikai Szabadság-szobrot.

A képen Trump a jobb kezében a világszerte ismert Szabadság-szobor vértől csöpögő, levágott fejét tartja magasra, míg a bal kezében véres kés van. A címlapon a felirat pedig Trump egyik jelmondata: Amerika az első.

A Die Welt című konzervatív német lap fő hírei között szerepelt, hogy „ez a Spiegel borító leértékeli az újságírást”. A hírmagazin címlapját bíráló cikk szerint Trumpot az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik dzsihadistájához hasonlították. A Die Welt szerint a Der Spiegel nyilvánvalóan döbbenetet akart kelteni, amivel magára akarta vonni az olvasók figyelmét.

A Bild című napilap is kétségbe vonta, hogy helyénvaló-e az ábrázolás. „Megengedett-e Trumpot az Iszlám Állam mészárosához, Dzsihád Johnhoz hasonlítani?” – írta a lap internetes kiadásában.

Hírdetés

A The Washington Post című amerikai lap megdöbbentőnek nevezte a Spiegel-címlapot.

Klaus Brinkbäumer, a Der Spiegel főszerkesztője szerint a hírmagazin címlapja azt mutatja, hogy Trump a szabadság egyik jelképére támad. „A borítónkon látható képen az amerikai elnök lefejezi azt a jelképet, amely 1886 óta üdvözölte az Egyesült Államokba érkező bevándorlókat és menekülteket, a demokrácia és a szabadság szimbólumát” – mondta Brinkbäumer a dpa német hírügynökségnek.

Brinkbäumer kijelentései visszhangozzák Edel Rodriguez kubai származású amerikai művészét, aki az illusztrációt készítette. „Ez a demokrácia, egy szent jelkép lefejezése” – mondta Rodriguez a The Washington Postnak az ábrázoláshoz fűzött magyarázatában.

A Spiegel a Twitter-oldalán is közzétett egy „átdolgozott” képet Trumpról a Fehér Házban: ezen az amerikai elnök egyik rendelete helyett a német hírmagazin új számát tartja fel az újságírók előtt.

A német lap az amerikai sajtóban megjelent ábrázolások sorát követi, amelyeken az új elnök hivatali idejének első két hetében hozott döntéseit bírálják: a The New Yorker címlapján például a Szabadság-szobor híres fáklyája kialudt. A brit The Economist Trumpot kezében Molotov-koktélt tartó huligánként ábrázolta Lázadó a Fehér Házban felirattal.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »