Az amerikai védelmi miniszter bejelentette, a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra lesz szükség

Az amerikai védelmi miniszter bejelentette, a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra lesz szükség Kulcsár Péter2025. 06. 05., cs – 10:00

A NATO egészében a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra lesz szükség – jelentette ki az amerikai védelmi miniszter Brüsszelben, a NATO védelmi miniszteri találkozója előtt újságíróknak nyilatkozva csütörtökön.

Pete Hegseth hangsúlyozta, a katonai szövetségnek harcra késznek kell lennie.

„Azért vagyunk itt, hogy folytassuk a Trump elnök által megkezdett munkát, ami kötelezettségvállalást jelent a szövetség 5 százalékos védelmi kiadásaira” – fogalmazott Hegseth, majd hozzátette: az amerikai adminisztráció úgy gondolja, hogy a védelmi kiadásoknak a jelenlegi 2 százalékról való emelése „meg is fog történni”.

Az erről szóló döntésnek a hónap végén, Hágában tervezett csúcstalálkozóig meg kell történnie – tette hozzá.

„Azért vagyok itt, hogy megbizonyosodjak arról, hogy minden NATO-ország megértette: minden tagországnak hozzá kell járulnia 5 százalékkal a közös védelemhez. Ahhoz a kemény erőhöz, ami valóban elrettent” – fogalmazott Hegseth, majd hozzátette: ez nem állhat csak az amerikai képességekből.

Hírdetés

Az Egyesült Államok büszke arra, hogy a szövetségesei mellett állhat, de üzenete továbbra is világos: elrettentés és béke az erőn keresztül.

Kijelentette: nem lehet és senki nem is fog Amerikára támaszkodni egy fenyegetésekkel teli világban. Nem lehetséges az, hogy Amerika egyedül álljon készen arra, hogy segítsen kezelni a világban jelentkező fenyegetéseket.

„Szükség van arra, hogy szövetségeseink is fellépjenek, miközben mi mellettük állunk” – tette hozzá az amerikai védelmi miniszter.

Mark Rutte NATO-főtitkár közölte: a védelmi minisztereknek csütörtökön kulcsfontosságú döntést kell hozniuk a képességcélokról annak érdekében a hogy a szövetséges országok vezetői a hágai csúcstalálkozón határozhassanak arról, „mennyi pénzt fogunk költeni védelemre az elkövetkező években”.

Ezzel Kanada és Európa együttesen kiegyenlíti majd az Egyesült Államok kiadásait, ami – szavai szerint – fontos, mert „egy igazságos NATO-t akarunk, ahol minden szövetségesünk ugyanannyit költ”.

„Az a jóslatom, hogy meg fogunk állapodni ezekben a képességcélokban. Ma eldöntjük, mire van szükségünk ahhoz, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat, ha megtámadnak minket. Ha valóban felkészültek vagyunk a háborúra, akkor nem fognak megtámadni minket” – fogalmazott.

Ehhez a szövetségeseknek a légvédelmi rendszerekbe, nagy hatótávolságú rakétákba, jól manőverezhető szárazföldi alakulatokba, a parancsnoki és irányítórendszerekbe kell befektetniük – tette hozzá a NATO-főtitkár.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »