Az amerikai legfelsőbb bíróság megsemmisítette a félautomata lőfegyverekhez használt rugós válltámasz tilalmáról szóló jogszabályt

Az amerikai legfelsőbb bíróság megsemmisítette pénteken a félautomata lőfegyverekhez használt rugós válltámasz betiltásáról Donald Trump elnöksége alatt hozott tilalmat.

A bírák 6-3 arányban meghozott határozata szerint az előző kormány 2018-ban szövetségi törvénybe ütköző döntést hozott azáltal, hogy megtiltotta a félautomata fegyvereket sorozatlövővé átalakító rugós válltámasz használatát. Ilyen szerkezetet használt az a tömeggyilkos, aki 2017-ben Las Vegasban 60 ember életét oltotta ki és több százat megsebesített egy zenei fesztiválon.

A legfelsőbb bíróság pénteken kiadott határozata szerint a rugós válltámasszal (bump stock) ellátott fegyverek nem tekinthetők a törvény hatálya alá sorolható automata fegyvereknek, mert nem teszik lehetővé, hogy az elsütőbillentyű meghúzásával egynél több lövedéket bocsásson ki. A határozat ugyanakkor elismeri, hogy a kiegészítő jelentősen lecsökkenti azt az időt, amely két lövés között eltelik.

A döntéshez Samuel Alito bíró különvéleményt fűzött, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kongresszusnak lehetősége van a törvénymódosításra, aminek révén a rugós válltámasszal felszerelt fegyvereket automatává minősítik át, amikor jogszerűen válik tiltottá ez a kiegészítő.

A bump stock betiltása ügyében egy fegyverüzlet tulajdonosa indított pert az Egyesült Államok ellen.

Hírdetés

A legfelsőbb bíróság csütörtökön döntést hozott az Egyesült Államokban legelterjedtebb abortusztablettáról is, és fenntartotta az annak hozzáférhetőségéről szóló korábbi szabályokat. A terhesség megszakítására árult mifepriszton használatának korlátozására orvosok egy csoportja adott be keresetet a tabletta biztonságosságát érintő aggálya miatt, és azt kérték a bíróságtól, hogy vonja vissza az Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal (FDA) által 20 évvel ezelőtt kiadott forgalmazási engedélyt.

A legfelsőbb bíróság szerint nem állapítható meg, hogy a tabletta szedése olyan kockázatot jelentene, amelyet a beadványban leírtak, így fenntartotta a tabletta viszonylag széles körű kereskedelmi forgalmának lehetőségét.

Jogi szakértők ugyanakkor rámutatnak, hogy az amerikai legfőbb jogi fórum döntése nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a terhességmegszakítást ellenző csoportok újabb jogi eljárást indítsanak a mifepriszton hozzáférésének korlátozására.

Egy idén márciusi összesítés szerint ma már az összes terhességmegszakítás csaknem kétharmada (63 százalék) gyógyszeres úton, az eljárás tárgyául szolgáló készítménnyel történik az Egyesült Államokban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »