Az Egyesült Államok jelentősen megemeli a vámokat a Kínából importált elektromos járművekre, illetve egyebek között félvezetőkre, napkollektorokra, akkumulátorokra, kikötői darukra és olyan egészségügyi segédeszközökre, mint például a maszkok – áll a Fehér Ház keddi közleményében.
Az amerikai kormányzat az intézkedést azzal indokolta, hogy "kiegyenlítsék a versenyfeltételeket" azokban az ágazatokban, ahol az állam jelentős beruházásokat hajtott, illetve tervez végrehajtani. A vámemelések bejelentésére nem sokkal a novemberi elnökválasztás előtt került sor, olyan ingatagnak számító szövetségi államokat megcélozva, mint például Michigan, az amerikai autóipar központja.
A kivetett vám együttes értéke mintegy 18 milliárd dollár. Ezen felül fennmaradnak azok a vámok, amelyeket Donald Trump volt elnök több mint 300 milliárd dollár értékű Kínából származó importra vetett ki.
Janet Yellen pénzügyminiszter azt mondta, hogy az áprilisi pekingi útja során aggodalmát fejezte ki a "mesterségesen olcsó kínai import" miatt, és hogy az új vámokra azért van szükség, hogy megvédjék az amerikai munkavállalókat és vállalatokat a tisztességtelenül értékesített termékek áradatától.
(MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »