Az Amerikai Egyesült <s>Államok</s> Birodalom

Az Amerikai Egyesült <s>Államok</s> Birodalom

0609 Statue of Liberty.jpg

„Nagy-Britannia az amerikai érdekek trójai falova Európában”
Klaus von Dohnányi

Az Amerikai Egyesült Államok a Brit Birodalom elleni felkeléssel jött létre. Forradalmi hagyományai gyarmattartója elleni lázadására vezethetők vissza. Ezeket a hagyományokat mostanra elengedte, hogy az imperialista Brit Birodalom örökösévé váljon. Átvette a brit világbirodalom módszereit, arroganciáját, lekezelő és kioktató stílusát. Pedig egykor az új világba érkező telepesek azért szakítottak régi életükkel és kerestek maguknak új hazát, hogy a saját erejükből és képességeikből boldogulva, a saját törvényeik és szabályaik szerint élhessenek. Szuverenitásra, szabadságra és függetlenségre vágytak, arra, hogy tehetségüket és szorgalmukat minden kötöttségtől mentesen kibontakoztathassák.

Hírdetés

Az akkor felszálló ágban lévő britek könnyedén túltették magukat amerikai gyarmataik elvesztése felett, [1] mert éppen azzal voltak elfoglalva, hogy hatalmukat a világ összes földrészére kiterjesszék. Nem sejtették, hogy nem is olyan sokára versenytársaik, kihívóik, majd legyőzőik lesznek.

A britek a huszadik század végéig gyarmattartók maradtak, és ezalatt a bő kétszáz év alatt nagy gyakorlatra tettek szert abban, hogyan kell a legyőzött, megszerzett, leigázott, irányításuk alá vont országokat, nemzeteket, népeket kiszipolyozni, megalázni, önállóságuktól, kultúrájuktól megfosztani. Máig összesen 24 olyan ország van, amit a britek nem támadtak meg, ahol ne próbálkoztak volna be, hogy ilyen-olyan mértékű függésbe kényszerítsék őket. Hogy is mondta a neves indiai politikus? „A brit birodalom felett azért nem huny le sose a nap, mert még a nap is fél attól, amit a sötétben csinálnának.” [2]

Nagy-Britannia a 18. század végétől mindaddig terjeszkedett, amíg kiterjedése meg nem haladta az egykori Római Birodalomét. Napóleon legyőzése után, [3] amiben persze az oroszok játszották a döntő szerepet, pontosabban Kutuzov [4] és nem Wellington, meg voltak győződve arról, hogy nemcsak joguk, de képességük is van a világ vezetésére. Iparuk és kereskedelmük, valamint a világ tengereit uraló flottájuk révén a világ minden részének kincsét és javát birodalmuk építésére fordították. Egyre inkább a meggyőződésükké vált, hogy terjeszkedésük Istentől rendelt hivatásuk, ahogy a világ civilizálásának nemes feladata is.


Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »