Az amerikai dögkeselyű ( 1. rész )

Az amerikai dögkeselyű ( 1. rész )

2023. 04. 06.

Kászem Szolejmáni parancsnok gyűlölte Amerikát. Gyűlölte Amerikát, mint a legtöbb ember a világon. Nem azért, mert vérben, mocsokban és bűnben született, mikor kiirtotta az őslakos indiánok százezreit, hiszen tudta, hogy a legtöbb mai ország háborúban, vérben és a bűn útján született.

Nem is azért gyűlölte, mert kontinensnyi embert hurcolt el rabszolgaként, hogy neki dolgozzon, hiszen megannyi „kultúra” a földön rabszolgákat tartott és tart ma is. Nem is azért gyűlölte Amerikát, mert Amerika egész történelme csak háborúk sorából állt, mintha a harc istene Amerikának szánta volna a fegyverkovács szerepét, hiszen tudta, hogy az emberiség történelme sem más, mint háborúk sora. És nem is azért, mert az „Amerikai álom” egy hatalmas hazugság és csalás volt, elhitetve a világgal, hogy Amerika visszahozta az aranykort a Földre. Nem ezekért a hazugságokért gyűlölte Amerikát.

Kászem Szolejmáni parancsnok azért gyűlölte Amerikát, amiért a legtöbb gondolkodó ember a világon: a külpolitikájáért.
Azért, mert az USA el akarta hitetni a világgal, hogy az a mocsok, az a hazugság és bűn, amit létrehozott a maga birodalmán belül, ez a „Sodoma” az egyedüli üdvözítő és járható út az emberiség számára az összes „Sodoma” és „Gomora” közül, és mindent meg fog tenni azért, hogy ezt a „Sodomát” és „Gomorát” elterjessze az egész világon, mert ennél üdvözítőbb, nincs az emberiség számára.

Szolejmáni parancsnok gyűlölete nem más, mint ellenállás volt, ellenállás az amerikai sodoma és gomora exporttal szemben.
Persze ezen lehet vitatkozni, hogy melyik kultúra, melyik civilizáció Sodoma és Gomorája „jobb” a másikénál, de ha az egyik civilizáció mindenáron, erőszakkal rá akarja ezt kényszeríteni egy másik civilizációra a maga kultúráját, Sodomáját és Gomoráját, akkor ott feszültség, összeütközés, ellenállás, és háború születik.

Ha az USA a saját kultúrájában, mocskában, álmában és hazugságaiban fürdött volna az óceánok által bezárt földrészén, akkor is eljött volna az a pont az idő végtelenjében, hogy a civilizációk ütköznek majd, de Amerika ezt nem várta meg, erőszakkal, támadólag terítette a maga kultúráját az egész világon.

Ezért gyűlölte Szolejmáni parancsnok az Amerikai Egyesült Államokat.

A kicsi USA, amit 1947-ben mesterségesen létrehoztak Izraelkén a Közel-Keleten, nem más, mint a mesterségesen létrehozott Európai Unió vagyis az Európai Egyesült Államok és a mesterségesen létrehozott Ukrán állam. ( … és az amerikaiak által létrehozott Iszlám Állam annak idején. )
Sodoma és Gomora export a maga módján.

De míg az Európai Egyesült Államok nem tájidegen Európában, addig Izrael és Ukrajna civilizációk határán és ütközőzónájában fekszik.

Ezért tartunk itt.

Hírdetés

Oroszország befolyása a szomszédos Ukrajnában nem „tájidegen”, de az Amerikai civilizáció befolyása igen.

Irán befolyása a szomszédos országaiban nem „tájidegen”, de az Amerikai civilizáció befolyása igen.

Ezért gyűlölte Szolejmáni parancsnok az Amerikai Egyesült Államokat, mert egy távoli civilizáció olyan helyen akart teret nyerni a Földön, ami nem az ő, nem az USA civilizációjához tartozott.

Hogy ezeknek a térnyeréseknek az oka a profit, a pénz, a hatalom, az olaj, a földgáz, a ritkaföldfémek, az emberi szabadságjogok, a demokrácia, azt mindenki a maga ismeretei szerint eldöntheti.

De az biztos, hogy civilizációk ütköznek.

Teljesen mindegy, hogy az amerikai dögkeselyű a jobb vagy a bal szárnyával csap. Az amerikai dögkeselyű a dögöt keresi a világban, legyen az profit, pénz, hatalom, olaj, földgáz, ritkaföldfémek, emberi szabadságjogok, demokrácia és más kitalált ideológiák.

Kászem Szolejmáni parancsnok az amerikai dögkeselyű ellen harcolt a maga civilizációjának a védelmében. Szolejmáni parancsnok számára Izrael csak egy megideologizált amerikai katonai támaszpont, amit betelepítettek civilizációjának a határára.

Oroszország az amerikai dögkeselyű ellen harcol a maga civilizációjának a védelmében. Putyin elnök számára a 2014-ben, az amerikaiak által elfoglalt Ukrajna, csak egy Ukrán nacionalizmussal megideologizált amerikai támaszpont az orosz civilizáció határán.

Donald Trump, az amerikai dögkeselyű jobb szárnya, 2020 január 2-án éjjel egy alattomos terrortámadásban lecsapott Kászem Szolejmáni parancsnokra és megölte.

Most bíroság előtt áll New Yorkban a maga civilizációjának és önmaga Sodoma és Gomorájában.

Folytatása következik.

Orientalista.hu – Siroi Isi 2023.04.05

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »