Az amerikai demokraták teljesen átalakítják az elnökjelölési folyamatot

Az amerikai elnök a 2024-es demokrata párti elnökjelölti előválasztások menetrendjének teljes átalakítására kérte a Demokrata Nemzeti Bizottságot – erősítették meg pénteken a Washington Post értesülését a párt tisztségviselői.

Hírdetés

Joe Biden elvárásait egy csütörtök esti találkozón hozták a párt vezető testületének szabályalkotó bizottsága tudomására. A testület a hétvégén véglegesítheti az elnökjelölési folyamat naptárát, amelyben az elnök véleménye komoly súllyal szerepel.
   
A javaslat szerint Iowa állam elveszítené 1972 óta élvezett elsőségét, az úgynevezett „első a nemzeten belül” státuszt. Helyette Dél-Karolinában tartanák az első elnökjelölti előválasztást 2024. február 6-án, amelyet egy héttel később Nevada és New Hampshire, majd megint egy hét elteltével Georgia, és ezután Michigan állam követne. Georgia és Michigan állam most kerülne be azon államok közé, amelyek először mondhatnak véleményt demokrata elnökjelölt személyéről.
   
Az államok sorrendjének abban van jelentősége az elnökjelöltségért folyó versenyben, hogy az eredmények befolyásolhatják a többi állam szavazóinak magatartását.
   
Joe Biden hivatalban lévő elnök már jelezte „erős szándékát”, hogy újrainduljon az elnöki pozícióért, de ezt hivatalosan még nem erősítette meg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »