Minden Birodalom átmegy sok szakaszon.
Róma az archetípus.
Indult mint pár család magánprojektje, akik azt hitték, képesek lesznek maguknak megtartani a hatalmat. A rendszer 500 évig működött is, majd összeomlott. A kisebbség nem volt képes fenntartani a rendet, kénytelen volt megnyitni a hatalmat, előbb a saját népbelieknek, majd a rokon idegeneknek is.
Az első eset mint patrícius-plebejus harc ismert. Szemben a marxista tankönyvek marhaságaival, ez nem gazdag elnyomók és szegény elnyomottak osztályharca volt, hanem az alapító atyák és mindenki más harca a politikai hatalomért. A kezdeti időszakban, nagyjából a IV. sz. elejéig egyértelműen minden hatalom a patríciusoké volt, az állami tisztségviselők közülük kerültek ki: csak patrícius volt választható, a szenátorok esetében vagyoni cenzus is volt, de ott is csak patríciusok voltak megválaszthatók. Viszont a plebejus státusz nem jelentett szegénységet, sőt éppen a gazdag plebejusok elégedetlensége okozta a rendszer végét: a IV. sz. eleje és a III. sz. eleje között, kb. 80 év alatt fel lett számolva minden megkülönböztetés patrícius és plebejus között, sőt a plebejusok de facto kicsit több hatalmat kaptak. Onnan túl is maradt a patríciusok társadalmi presztízse, informális befolyása, de immár nem ők voltak a politikai hatalom monopolisztikus birtokosai.
Tehát a III. sz. elejétől Róma minden szabad polgár állama lett, s minden meghódított idegen területre úgy tekintettek mint közös tulajdonra. Az idegen területek lakossága természetesen nem rendelkezett egyenlő jogokkal, mint az „igazi” rómaiak.
Innen lett a következő kényszerű nyitás. Az itáliai nem-római területek fellázadtak. az I. sz. elején katonai erővel lépett fel ellenük Róma, majd azonban teljesítette követeléseiket. Innentől gyakorlatilag minden itáliai jogilag római lett, az állam egyenrangú polgára. (Természetesen ez mindig csak a szabad státuszú, felnőtt férfiakra vonatkozott.)
A külső – Itálián kívüli – terjeszkedés következtében jöttek az újabb és újabb területek. Ezek mind Róma birtokaiként voltak kezelve. Polgárjoggal csak az oda letelepedett rómaiak rendelkeztek, rajtuk kívül csak jutalomként, egyedi alapon kaptak helyiek polgárságot.
A rendszer működött hosszú ideig. Akkor szakadt vége, amikor megszűnt a római terjeszkedés, s immár konszolidálni kellett az államot meglévő határain belül. A következmény: a III. sz. elején minden lakos római állampolgár lett automatikusan.
Ez ismét visszahozta a Birodalom életképességét. A bajok akkor kezdődtek, amikor immár nem külső ellenségek lettek, hanem a Birodalom területére jöttek be olyan idegenek, akik aztán már nem akarták elfogadni a játékszabályokat. Az eredmény ismert: nyugaton a rendszer összeomlott az V. sz. végén, Róma helyén új államok jelentek meg.
Keleten a Birodalom megmaradt még ezer évig, Ennek oka inkább a szerencsés helyzet volt és az okosabb politika. Egyrészt jobban védhető terület volt, másrészt a szomszédok többnyire nem törzsek voltak, hanem államok, melyekkel ki lehetett egyezni, harmadrészt a keleti hadseregbe nem engedtek be idegen zsoldosokat, csak állampolgárokból állt.
Most Amerika valahol ott áll, hogy legyen-e vége a hódításnak vagy nem szabad abbahagyni. Az előbbi szerint kell egy védhető állam, mely időben megáll és belsőleg fejlődik. Az utóbbi szerint a hódítás szükséglet, nélküle megszűnik a pénz bejövetele, s ez végül összeomlást okoz.
Tulajdonképpen ezért van az, hogy az amerikai demokraták sokkal militaristábbak, mint a republikánusok.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
