Szlovákia az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének szilárd tagja, és az is marad. Az országnak nem érdeke, hogy változtasson az Európai Unióhoz, vagy a NATO-hoz fűződő viszonyán – mondta Peter Pellegrini köztársasági elnök, miután találkozott Mark Rutte NATO-főtitkárral.
Peter Pellegrini és a NATO-főtitkár egyeztetésének központi témáját a védelmi kiadások tervezett emelése adta. Pellegrini szerint az Európai Unió, így Szlovákia is, a békére rendezkedett be, az ukrajnai háború azonban megmutatta, hogy az országoknak készen kell állniuk egy lehetséges konfliktusra.
A köztársasági elnök elmondta, Szlovákia tisztában van azzal, hogy a szlovák hadsereg felszereltsége kívánnivalókat hagy maga után. Kemény tárgyalások várnak a NATO-tagállamokra arról a kérdésről, hogy a GDP hány százalékára emeljék védelmi kiadásaikat, és milyen ütemben emelkedjenek ezek az összegek – mondta az államfő.
„A védelmi kiadások emelése azonban nem mehet a lakosság életszínvonalának rovására” – utalt Pellegrini a hazai államháztartás helyzetére.
(TASR/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


