Az alkalmazottat megverte, megkötözte, majd kirabolta az egri motelt Oláh Dávid Zoltán

Az alkalmazottat megverte, megkötözte, majd kirabolta az egri motelt Oláh Dávid Zoltán

Az Egri Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki Oláh Dávid Zoltán 26 éves helyi lakos ellen, aki a gyanú szerint november 18-án 4 óra körül egy egri motel szobájában bántalmazott egy alkalmazottat, megkötözte kezeit, majd egy másik helyiségbe mentek, ahonnan a támadó készpénzt tulajdonított el. A sértett az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök azonosították a rablás bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, de a felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

Hírdetés

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható retek tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy tegyen bejelentést a 06-36/522-111, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelensége megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán – írja a Police.hu nyomán az Egri Ügyek.

Olvasónk kiegészítése:

Egerben is rend van. Halkan jegyzem meg, hogy a hírhedt Szalaparti városrészben új cigányok tűntek fel egy ideje, pedig eddig is volt belőlük bőven. Ki tudja, honnan, de egészen biztos, hogy telepítik őket. Amikor 6-8 tizenéves suhanc cigány elindul a várost hangosan felfedezni egy péntek este, és soha sem látta senki őket előtte, akkor nem lesz kétség, hogy ezek most kerültek ide. A Rákóczi és Széchenyi úton állandóan leszólítanak minden szembejövőt az új és régi elemek, aztán a fenti hírben szereplő "úr" pár fokkal tovább is fejlesztette a technikát.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »