Az algériai miniszterelnök szerint Izrael túl közel jutott hazája határaihoz

Az algériai miniszterelnök szerint Izrael túl közel jutott hazája határaihoz

Abdel-Azíz Dzserád algériai miniszterelnök kijelentette, hogy hazáját több irányból is támadják, mely veszélyt jelent a régióra nézve is és instabilitással fenyeget.

A miniszterelnök szerin a cionista entitás valós akarata az, hogy elérje országa határait és célba vegye Algériát. Szerinte ezért is kell az algériaiaknak minél hamarabb rendezni az országon belül lévő problémáikat.

Dzserad kijelentését két nappal azután tette, miután Marokkó bejelentette, hogy rendezi kapcsolatait az izraeli vezetéssel, mégpedig az Egyesült Államok közvetítésével.

Az amerikai kormány ugyanis azt ígérte, hogy ha Marokkó elismeri az ún. ,,Izrael államot,, akkor elismerik a marokkói fennhatóságot az évtizedek óta vitatott hovatartozású Nyugat-Szahara felett.

Hírdetés

Ezt a lépést azonban több ország élesen bírálta, köztük Algéria is, mely a területtel kapcsolatos konfliktusban a Polisario mozgalmat támogatja.

Az amerikai kormány ráadásul a cionista vezetés elismerése után szinte azonnal MQ-9 Reaper típusú harci drónokat adott el Marokkónak, mely szintén fenyegetést jelent Algéria számára.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Masdar News)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »