Augusztus 17-én, vasárnap XIV. Leó pápa szentmisét mutat be, majd mintegy száz, szegénységben élő emberrel ebédel, akik az Albanói Egyházmegyéből érkeznek. Az albanói karitász igazgatóját, Alessio Rossit kérdezte a Vatican News munkatársa.
Az utolsókból lesznek az elsők. Azokat, akik a társadalom és a lét peremén élnek, maga a házigazda fogja meghívni, hogy jöjjenek és foglalják el az asztalnál a legjobb helyeket. Pontosan ez fog történni augusztus 17-én, vasárnap Castel Gandolfóban, ahol az Úrangyala imádság után XIV. Leó pápa az Albanói Egyházmegye Caritas vendégeivel ebédel a Borgo Laudato si’-ben – a „földi paradicsom” egy kis szegletében, amely a Pápai villák kertjében fekszik. A Borgo Laudato si’-t, azaz Laudato si’ falut, szabadtéri teremtésvédelmi központot Ferenc pápa hívta életre.
Csakúgy, mint az evangéliumi példabeszédekben szereplő lakoma vendégei, ezek a nők és férfiak is már a legszebb ruháikat keresik. Néhányan közülük – bár a templom kis mérete miatt nem valamennyien – részt vesznek a pápa által délelőtt fél 10-kor az albanói Santa Maria della Rotonda-kegyhelyen bemutatott szentmisén.
„A hajléktalanok, akik vasárnap a pápával ebédelnek a pápai villákban, kérték tőlünk a lehetőséget, hogy lezuhanyozhassanak, és hogy kapjanak tiszta, szép ruhákat az alkalomra” – nyilatkozta Alessio Rossi, a Caritas igazgatója, aki most teljes mértékben az ebéd megszervezésének szenteli magát. A Vatican Newsnak adott interjújában, melyet Daniele Piccini készített, az igazgató betekintést engedett abba, hogyan jött létre ez az ebéd, és ki az a száz ember, akik majd együtt étkeznek a pápával.
– Igazgató úr, nemrég látogatta meg a Borgo Laudato si’-t. Hogy haladnak az előkészületek?
– A vendégek az albanói Piazza Pia kapun keresztül lépnek be a Pápai villákba. A kertekben sátrakat állítunk fel, ott terítenek meg az ebédre. A pápa és vendégei egy hosszú, közös asztalnál ülnek majd. XIV. Leó pápával ebédelnek az albanói karitász által működtetett menhelyeinkről, szegénykonyháinkról és gondozóközpontjainkból érkezők. Egy helyi catering cég gondoskodik az étkezésről. Az előételeket és a desszerteket albanói pizzériák és kávézók készítik.
– Mit fognak enni a pápa és vendégei?
– Már összeállt a menü: zöldséges lasagne, parmezános padlizsán, sült borjúhús zöldségekkel, gyümölcssaláta és egy hagyományos desszert a régióból. Az ebédet egy aperitif előzi meg a kertben.
– Hogyan született meg az ebéd gondolata a pápával és a karitász vendégeivel?
– XIV. Leó pápa július 20-i, első albanói látogatása után vetettem fel püspökünknek, Vincenzo Vivának a Szentatya és a szegények találkozásának elképzelését. A püspök megkérdezte a pápát, majd mondta nekünk, hogy a Szentatya nagyon örül az ötletnek. A Szentszék ezután megerősítette a lehetőséget, hogy Leó pápa délelőtt 9.30-kor szentmisét mutat be a Santa Maria della Rotonda kegyhelyen. A szertartáson részt vesznek vendégeink, majd sor kerül az ebédre a Borgo Laudato si’-ben. Nagy örömünkre szolgált, és a karitász teljes csapata lelkesen vetette bele magát a munkába.
– Közel száz vendég lesz jelen. Kik ők, és hogyan kerültek kapcsolatba a karitásszal?
– Köztük vannak a családokat és kiskorúakat ellátó torvaianicai Cardinal Pizzardo-menhelyünk lakói, a férfiaknak fenntartott Francesco-menhely lakói, valamint szociális lakásokban élő apák. Csatlakoznak még az anziói Don Orione-menhely, valamint az anziói, nettunói és albanói napközi és gondozóközpontok vendégei is, ahová naponta legalább harminc hajléktalan jár étkezni. Az apriliai, pszichológiai támogatást nyújtó tanácsadó központunk néhány gondozottja is részt vesz.
– Melyek a főbb társadalmi kihívások az Önök környékén?
– Egyházmegyénk nagyon nagy – Ciampinótól Nettunóig terjed, így a szegénység különböző típusaival kerülünk kapcsolatba. Az egyik legnagyobb aggodalomra okot adó terület a tengerpart mentén található: Anzio, Ardea, Tor San Lorenzo, Torvaianica. Sok hajléktalan van, olasz és külföldi egyaránt, akiknek zuhanyozásra, borotvákra, mosodai szolgáltatásokra és éjszakai szállásra van szükségük.
– És a Castelli Romanihoz közelebb eső területeken?
– Ott főként úgynevezett dolgozó szegény családokkal találkozunk – olyan emberekkel, akiknek van munkájuk, de egészségügyi vagy foglalkoztatási nehézségek miatt nem tudnak megélni. Ezek a családok gyakran nem tudják átvészelni a hónapot segítség nélkül, ezért élelmiszersegélyt kapnak a karitásztól.
– Megosztana néhány statisztikát a munkájukról ezen a vidéken?
– 2024-ben 49 500 embernek segítettünk, köztük 3580 családnak. Több mint 48 000 adag ételt és 4480 reggelit osztottunk ki. 2024 első tíz hónapjában 13 000 ember kapott nem alapvető élelmiszereket, és a karitász orvosi rendelője 473 embernek nyújtott ellátást.
– Lesz lehetőségük a vendégeknek arra, hogy az ebéd során beszéljenek a pápával, és megosszák vele tapasztalataikat?
– Feltétlenül. Valódi családias légkört szeretnénk teremteni, az igazi Caritas szellemében. Mindenki izgatott és meghatott. Sokan mondták, hogy már reggel 8 órakor az albanói karitász épületénél lesznek, hogy előkészüljenek a pápai szentmisére. Számos hajléktalan vendég mondta el nekünk: alig várja, hogy beszélhessen a pápával, megoszthassa élettörténetét és nehézségeit. Készen állnak, és nagyon meghatottak.
*
A pápai program
Augusztus 17-én, vasárnap XIV. Leó pápa szentmisét mutat be Albanóban az egyházmegye által támogatott szegényekkel. A Pápai Ház Prefektúrája által augusztus 7-én kiadott közlemény bejelentette, hogy Leó pápa meglátogatja a Santa Maria della Rotonda kegyhelyet az Albanói-hegységben található kisvárosban, Castel Gandolfo közelében. A közlemény szerint az egyházmegyei karitásziroda munkatársai is részt vesznek a délelőtt fél 10-re tervezett szentmisén a kegyhelyen. Délben a Szentatya elimádkozza az Úrangyala imádságot a Castel Gandolfó-i Piazza della Libertàn.
Az Albanói Egyházmegye közleménye
Az Albanói Egyházmegye közleményben jelentette be, hogy Leó pápa ellátogat a Borgo Laudato si’-be, ahol együtt ebédel a szegényekkel. „Örömmel tölt el minket a pápa Albanóba való visszatérése, és az a tény, hogy elfogadta a karitászunk javaslatát, hogy együtt ebédeljen a szegényekkel, akiket szívünkben hordozunk, és azokkal, akik nap mint nap gondoskodással és figyelemmel segítik őket” – nyilatkozta Vincenzo Viva albanói püspök. Azt is megjegyezte: „XIV. Leó pápa először találkozik a szegényekkel pápasága során, és örülünk, hogy egyházmegyénkkel kezdi.”
Az egyházmegye közleménye jelezte, hogy az ebédet az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításáért Felelős Dikasztériummal együttműködve szervezik, amely a Laudato si’ falut kezeli. Leó pápa és Viva püspök mintegy száz vendéget fogad az egyházmegyei családi otthonokból és menhelyekről; illetve másokat, akiket a Caritas támogat, valamint Alessio Rossit, a Caritas igazgatóját és néhány önkéntest.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


