"Az, aki magának medencét akar építeni, az nem havi 20 ezer forintból kuporgatja össze"

"Az, aki magának medencét akar építeni, az nem havi 20 ezer forintból kuporgatja össze"

Felrobbantotta a magyar internetet a kormány, pontosabban a Fidesz legújabb ötlete: bedöntik/megszüntetik/földdel teszik egyenlővé a lakástakarék-pénztárakat. Annyira kényes a téma, hogy a hatalom napokon belül átnyomja azt a törvényalkotáson, abban bízva, hogy így az elkerülhetetlenül bekövetkező elemi szintű felháborodás idejében lecsendesedjen. Éppen ezért hétfőn a napirendi pontok között nem is szereplő törvényjavaslat napirend-kiegészítésként vita nélkül szavaztatták meg a kormánypárti többséggel, úgy, hogy az addig ismeretlen előterjesztést felolvasták nekik, a jelenlévő ellenzéki képviselők nem támogatták a tárgysorozatba vételt. Bánki Erik önálló indítványának indoklása – fogalmazzunk úgy – merőben szokatlan: 

„Számos esetben pedig nem is közvetlen lakáscél valósult meg, hiszen a megtakarítást a futamidő végén akár medence vagy szauna építésére is fel lehet használni”

– olvasható a fideszes politikus indoklásában.

Ahogyan várható volt, a Törvényalkotási bizottságban parázs vita alakult ki az igen népszerű konstrukció bedöntése kapcsán. A fideszes képviselők szerint a konstrukció nem is szűnik meg, „csak” az állami támogatást vonják meg, ráadásul a kormány a lakáspénztárak „extraprofitját” az embereknek fogja adni. Az ellenzéki képviselők szerint viszont pont a legnehezebb körülmények között élőket érinti a javaslat, rettenetes társadalmi károkat okoz majd. Ráadásul a kormányt most hirtelen miért zavarja az extraprofit, ha a letelepedési kötvények kapcsán a közvetítők 80 milliárd forintos haszna már nem?

A Fidesz sajnál évi 72 ezer forintot a lakásra gyűjtőktől

Orbán Viktor pártja azt szeretné, ha nem járna tovább állami támogatás a lakás-előtakarékosságra. A lakáscélú megtakarítás állami dotációjának elvétele a már megkötött szerződéseket nem érinti, a szerződések esetleges meghosszabbítását azonban igen! Mit gondol, az évi 72 ezer forint támogatás összegéért Mészáros Lőrincnek mennyi ideig kell dolgoznia?

„Önök, ha jól értem, kipécézték a lakástámogatási rendszerek egyik lábát, amit egyébként több mint húsz éves politikai konszenzus övezett” – mondta Varga László. Az MSZP politikusa szerint ez a láb a legsokoldalúbban felhasználható, a legtöbb és legnehezebb sorban élő embert érintette. Varga szerint inkább a konkrét problémákra kellett volna megoldásokat találni, nem megszüntetni a rendszert. Szerinte a rendszer kiiktatása egyszerűen bűn.

„Ehhez a javaslathoz azért nem nyújtottunk be módosítást, mert nem volt értelme. Ezt le kéne venni a napirendről, mert rettenetes társadalmi károkat fog okozni.”

– mondta Hegedűs Lorántné. 

„Az, aki magának medencét akar építeni, az valószínűleg nem havi 20 ezer forintot tesz félre, jellemzően ez a konstrukció a legkisebb keresetűek számára nyújtott óriási segítséget”

– folytatta. A Jobbik képviselője szerint ezt a CSOK-kal nem lehet kiváltani, hiszen annyira megnövekedtek az ingatlanárak, hogy minden előtakarékosságra szükség van, ráadásul sokan önhibájukon kívül nem tudják felvenni, magyarul rengeteg embert kizárnak a rendszerben.

„Melyik nemzet javát szolgálják önök, ha a lakástámogatás egyik legfontosabb elemét veszik ki a rendszerből. Mi indokolta, hogy ezt a törvényjavaslatot kivételes eljárásban nyújtsák be, mi az oka a sietségnek?”

– kérdezte Szilágyi György. Emlékeztetett: ez a támogatási forma tette lehetővé, hogy az emberek önrészt tudjanak felmutatni a lakásvásárláshoz. Értékelése szerint nem megszüntetni, hanem módosítani, javítani kellett volna rajta.

„Ez a 72 ezer forint is fájt önöknek, miközben Mészáros Lőrinc 24 másodperc alatt keres ennyit. Mi van a háttérben? Elképzelhető, hogy készül egy nemzeti lakáspénztári szolgáltató, ezért kell ilyen sietősen megszüntetni a konkurenciát?”

Feltette a kérdést: Okozhat-e ez piaci pánikot? Bedőlhetnek-e ezek a szolgáltatók? Mert ha igen, akkor annak is veszélybe kerül a pénzük. 

„Van-e garancia, hogy ezek az emberek megkaphassák a pénzüket, vagy a Quastorhoz hasonlóan csak a bennfentesek jutnak hozzá a pénzükhöz?”

Mint mondta: Nem medencébe ugráltak az emberek ebből a pénzből, hanem fiatal párok gyűjtöttek éveken keresztül saját lakásra. 

Már csak néhány órája van, hogy lakástakarék szerződést kössön, megrohamozzák a bankokat az emberek

Hírdetés

A kiépülő pártállam tankönyvi tüneteként az Országgyűlés Gazdasági bizottságának titkárságáról a Fidesz sajtóirodájához irányítottak minket, amikor Bánki Erik fideszes képviselő javaslatáról érdeklődtünk, amelynek értelmében a lakástakarék-pénztárak állami támogatását eltörlik. Annyi azonban bizonyos, hogy a tervezetet rapid módon verték át a testületen.

Balla György (Fidesz) szerint nem szűnik meg semmi, minden élő szerződés folytatódik úgy, ahogy eddig. Arról van szó, hogy új szerződést „más feltételekkel” lehet majd kötni. Mint mondta: Az állam a felszabadult forrásokat az otthonteremtésbe szándékszik fordítani.

„Önök azt mondják, hogy a kisemberek jártak ezzel a legjobban, szerintünk pedig a lakástakarék-pénztárak, akik extraprofithoz jutottak hozzá.”

Szerinte a hasznot egy az egyben zsebre rakták, az embereknek meg odaadták az alaptőkét. Helyes, ha ezen változtatunk – mondta, majd hozzátette: tíz év alatt 60 milliárd forintot tettek zsebre ezek a pénztárak. „Nem gondoljuk, hogy őket közpénzből kéne támogatni, hanem közvetlenül az állampolgároknak adni”

Jakab Péter szerint a javaslat diszkriminatív, korrupt és életellenes.

Diszkriminatív, mert itt a CSOK pótolja majd ezt a rendszert, de nem szól azokról, akik egyedülállóak vagy nem tudnak gyermeket vállalni. Korrupt, mert talán még arról is szó lehet, hogy a Rogán-féle lakáslottó előtt takarítják az utat. Életellenes, egyrészt, mert több százan, ezren elveszítik a munkahelyüket, másrészt még több fiatal, akik eddig ezzel élni tudtak, akár ki is vándorolhatnak. Értékelése szerint a szolgáltatók ezek után akár csődbe is mehetnek, így azoknak a megtakarítása is veszélybe kerül, akik még a rendszerben maradnak.

Vejkey Imre (KDNP) szerint a konstrukció fennmarad, csupán arról van szó, hogy új lakástakarék-pénztári szerződést állami támogatással már nem lehet kötni. A cél szerinte az, hogy ne a lakástakarék-pénztárak extraprofitját szolgálja a rendszer, hanem a magyar emberekhez kerüljön a 60 milliárd forint.

Hegedűs Lorántné szerint viszont igenis megszűnik ez a konstrukció, mert az értelmét veszti az állami támogatás leállításával. 

„Én sem szeretem a bankokat, de akkor miért engedik meg nekik, hogy például a banki különadót áthárítsák az ügyfelekre?”

– tette fel a kérdést a jobbikos képviselő.

Balla György szerint ez a törvényjavaslat nem gátolja a takarékosságot. Sőt, ha az állam nem ad harminc százalékot, akkor a pénzintézet is adjon hozzá valamit. „Az államnak nem az a feladata, hogy extraprofitot adjon a pénzintézeteknek, hanem, hogy otthonteremtésre adjon.”

Szilágyi György emlékeztetett: azért volt nagyon népszerű ez a konstrukció, mert a bankok nem adtak kamatot. Szerinte le kellett volna ülni a piaci szereplőkkel és megegyezni velük. 

„Azt mondják önök, hogy az itt felszabaduló pénzeket majd más formában adják oda. De mondjanak már egyet végre!”

– mondta Szilágyi, aki emlékeztetett: a letelepedési kötvény-biznisz kapcsán a közvetítők 80 milliárdos profitja nem zavarta a Fideszt. 

A lakástakarék elvételével a luxuskormány végleg cserben hagyta a fiatalokat

Akinek a gyomra esetleg eddig is nehezen vette be a látványt, ahogyan a kormánypárti politikusok és cimboráik százmilliókat és milliárdokat keresnek, majd luxuséletüket saját bulvárlapjaik címlapjain tárják elénk, az most kapaszkodjon meg, ugyanis a Fidesz indoklása szerint többek között azért kell véget vetni a lakástakaréknak, mert„a megtakarítást a futamidő végén akár medence vagy szauna építésére is fel lehet használni”,

Bánki Erik, mint előterjesztő is felszólalt a bizottsági ülésen. A fideszes képviselő szerint a törvényjavaslatból kiderül, hogy a konstrukció nem szűnik meg, csupán az történik, hogy „egy iszonyú magas támogatást már nem ad hozzá az állam.”

Mint mondta: nemcsak a CSOK-ot, de többek között tervezik a családi otthonteremtési kedvezmény bővítését. 

„Egy dolog vezérelt engem, hogy ezt a tisztességtelen piaci profitot megszüntessük, és ezt a profitot az embereknek adjuk”

A bizottsági vita végére csak kialakult a fideszes álláspont, amit Bajkay osztott meg a testülettel: „a módosító javaslat célja nyilvánvalóvá vált, hogy az eddigi kevésbé hatékony rendszer helyett egy hatékony rendszer alakuljon ki”. Egyébként 23 kormánypárti igen, 8 ellenzéki nem mellett a TaB elfogadta az összegző jelentést, kedd délelőtt már szavazhat is róla törvényhozás.

Hegedűs Lorántné a bizottsági vitát követően az Alfahír kérdésére leszögezte, a Jobbik a keddi parlamenti zárószavazáson is nemet mond a módosítóra. Mint mondta, egyelőre nem tudni biztosan, hogy miért kellett ezt két nap alatt keresztül verni a magyar törvényhozáson, de előbb-utóbb ki fog ez is derülni. Szerinte kézenfekvő, ha a sietős tempó magyarázataként elsőre a Rogán Antal-féle lakáslottó ugrik be az embereknek.

A Törvényalkotási bizottság ülése utána kedden első napirendi pontként kerül sor az összevont vitára, majd a zárószavazásra is. A javaslat szerint a törvény a kihirdetést követő napon lép hatályba, vagyis szerdán.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »