Az "afrikai válogatott" nélkül is van már elég bokszolónk: Balog fiataljai az utcán gyakorolnak

"Kamaszok" támadtak három felnőttre Nyíregyházán, a Szarvas utcán 2015. június 11-én 22 óra 30 perc körüli időben. A "fiatalok" ütötték és rúgták a 31, 47 és 63 éves magyarokat, akik könnyű sérüléseket szenvedtek.

A járőrök perceken belül elfogták a 14, 16 és 17 éves "fiúkat", akiket garázdaság bűntett és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanújával hallgattak ki a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrsén. A nyomozás adatai szerint egy 13 éves "fiú" is részt vett a bántalmazásban, életkora miatt a rendőrség a gyámügyi szervekkel vette fel a kapcsolatot.

A rendelkezésre álló adatok szerint a "kamaszok" korábban is követtek el hasonló bűncselekményt. A "fiúk" nem tagadták a bántalmazást; azt mondták, hogy "szórakozásból bokszoltak" – derül ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

(Háromhatár nyomán)

Korábban írtuk: Nem kellenek ide új bevándorlók, az indiai "menekültjeink" több száz év után is kiválóan teljesítenek

– Szabadulóbuli: máris kijött a börtönből Dopeman gyilkos barátja – folytathatja, ahol abbahagyta

– Ismét hallatott magáról a kormány szeretett ámokfutó bokszolója: ezúttal a rendőrök elől menekült – ezt is túlélte

– Kolozsváron is felbukkant a "knock-out játék" – "meglepő módon" egy cigány bokszoló a meghonosítója

Hírdetés

– A kormány színes bokszolói is védett állatok: csak felfüggesztett jár az öt gyermeket kirabolni próbáló "Tájszonnak"

– Az egész országban bokszolni tanítaná a cigányokat a Fidesz – összesen 30 ezer gyilkológépet fejleszthetnek ki

– Nem csak bokszolni tanítja a cigányokat a Fidesz – a magyargyilkolás hatékonyabb műfajaiba is bevezetik őket – 96 millió forintból

– A kormány szerint az ökölvívás nem növeli a cigányok agresszivitását, sőt lenyugtatja őket

– Őszinte szavak Orbán egyik leendő bokszolójától

– Félnótás Balog örül a "roma boksziskolának"

– Cigánytempó: a "Balog Ökölvívó Akadémia" egyik reménységének előadásában – a 30-as tábla éber őreinek figyelmébe

– "A sport kiemeli őket" – cigány kick-box-világbajnok lehet az egyik csepeli késelő

– Megtaláltuk a Fidesz bokszakadémiájának éltanulóját

– A négereket is felzárkóztatja az ökölvívás: az egyik világbajnokuk például megrögzött bankrabló volt


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »