A világháború egyik leghíresebb alakulata a Német Afrika-hadtest volt. Ez az erő leginkább a vezéréről lett híres, de megfelelő trópusi felszerelés nélkül sem működhetett volna. Ezen tényezőből állítottunk össze egy képgazdag cikket.
Egyéni felszerelés
A trópusi éghajlaton a német haderő a szokásos bőr felszerelés helyett vászont alkalmazott, ami a trópuson tartósabb volt. Emellett a vászon megoldást jelentett a bőrhiányra is.
Az Afrika-hadtest katonái megnövelt kapacitású vizeskulacsokat kaptak, ami melegben szükséges volt. Emellett nekik nem csak egy kulacsuk volt, mint az Európában szolgáló katonáknak, hanem kettő.
Az Afrika-hadtestnek jellegzetes tábori sapkája volt, amit a hegyivadászok Bergmütze sapkájáról mintáztak. Ez jó védettséget biztosított a szemnek a tűző naptól. A sapka az Afrika-hadtest katonái számára szimbolikus jelentőséggel is bírt, különösképpen a régóta használt sapkák, ezek ugyanis a veteránok számára státuszt adtak.
Sisakok
Az afrikai hadszíntéren a német erők többféle sisakot is alkalmaztak. Az egyik a jellegzetes trópusi sisak volt, amit 1940-ben fejlesztettek ki, és 1943-ig használtak. Ennek az volt az előnye, hogy könnyű volt, ami a melegben elviselhetőbbé tette a viselését. Emellett jobb védelmet nyújtott a Nap égető sugarai ellen.
A trópusi sisak népszerűsége ellenére a Wehrmacht parancsoksága mégis a hagyományos acélsisakot preferálta, mivel az jobb védelmet nyújtott viselőinek. Ennek ellenére az Afrika-hadtest egyes tagjai egészen ’43-ig a könnyebb sisakokat hordták.
A Kübelwagen
A sivatagban az egyik kedvelt német jármű a Wolkswagen Kübelwagen volt. Ez egy olcsó jármű volt, amit a háború elején kezdtek el tömegesen gyártani, és a Wehrmacht megbízható személyszállító járművévé vált. Több feladatra is alkalmazták, például parancsnoki járműnek, sebesültszállítónak és felderítésre.
A Kübelwagen motorja nem volt erős, és csak a hátsó kerekek voltak hajtottak, de ezt kompenzálta az alacsony tömeg. A sivataghoz kifejlesztették a homokfutó kerekes verziót, amivel a sivatagban is megfelelő lett a terepjáró képesség. Rommelt már 1940-ben meggyőzte a típus, és lehető legtöbbet akarta belőle.
Vízellátás
Az afrikai hadszíntéren a vízellátás jelentős tényező volt. A német erőknek ez nem okozott jelentős gondot, mivel akkoriban Észak-Afrikában jelentős számú kút volt.
A híres Wehrmachtkanistert már egyszer bemutattuk, mivel az üzemanyag-ellátás területén jelentős fejlesztés volt. Az üzemanyag mellett vízellátásra is használták, e területen szintén jól jött, hogy egyszerűen, megbízhatóan kezelhető volt, és a korábbi kannákhoz képest kevésbé szivárgott. Amikor műveletre indultak, akkor egy német járművön többet is teletöltöttek.
A németek megtalálták a módját annak is, hogy spóroljanak a vízzel, például azzal, hogy a tábori pékségek sós vizet használtak, amit könnyebb volt beszerezni. Így a sóval is spóroltak.
Amikor lehetőségük volt rá, az Afrika-hadtest katonái vezetékes vízellátó-hálózatot építettek ki.
A szövetséges repülőgépek minőségi hátránya 1941-42-ben
Az észak-afrikai hadszíntéren a Luftwaffe sokáig egyértelmű minőségi fölényben volt. Ez leginkább a 41-42-es időszakban volt jellemző, és később is gyakori volt, hogy ezen a hadszíntéren gyengébb repülőgépek ellen harcoltak. Ennek az volt az oka, hogy a britek a legjobb repülőgépeiket visszatartották, mivel Anglia védelme volt számukra a legfontosabb. Ezért az afrikai hadszíntérre sokáig csak kiöregedett vagy gyengébb képességű vadászrepülőgépeket küldtek. Ezért a német JG 27 vadászrepülő-alakulat a számbeli hátrány ellenére nagy veszteségeket tudott okozni a brit légierőnek.
Viszont a teljesítménye elmaradt a legfejlettebb vadászrepülőgépekétől, ami miatt a britek kivonták a nyugat-európai hadszíntérről, és másodlagos fontosságúnak tulajdonított frontokra küldték, köztük Afrikába. A legtöbb hadtörténeti mű szerint legfeljebb középszerű volt a típus, de legalább olcsó volt. A probléma a típussal alapvetően az volt, hogy nem volt elég fejlett a motor feltöltőrendszere, ami miatt nagy magasságban csökkent a motor teljesítménye. A 109-es egyértelműen jobb volt nála.
Me109 Trop
A 109-es minőségi fölényének az egyik oka az volt, hogy az Afrikában bevetett JG 27 gépei a 109-es speciális, trópusi változatai voltak. Ennek a változatnak két jellegzetessége volt: a sivatagi túlélő felszerelés és a porszűrő volt. A porszűrő hozzájárult a német technikai fölényhez, ugyanis hatékonyabb volt, mint a brit repülőgépek porszűrői. Ennek egyik oka az volt, hogy nem növelte a légellenállást az elhelyezése miatt. A brit gépek porszűrői ezzel szemben lassították a vadászgépeket.
(Olvasónktól, források itt)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
