Mindössze három nappal azután, hogy a német AfD pártot „szélsőjobboldalinak” minősítette (a kormánypártok nyomására) az Alkotmányvédelmi Hivatal, az INSA közvélemény-kutató intézet a Bild napilap megbízásából közzétette az első adatokat a nyilvánosság reakciójáról.
Az eredmények azt mutatják, hogy a párt esetleges betiltásáról szóló országos vita eddig sem különösebben nem ártott, de nem is segítette az AfD támogatottságát. A párt népszerűsége csupán fél százalékponttal csökkent, így most 24,5 százalékon áll – ugyanekkora visszaesést szenvedett el a konzervatív CDU/CSU is.
A két párt így továbbra is holtversenyben vezeti a népszerűségi listát. A szociáldemokraták (SPD) némileg erősödtek, 16 százalékra. A Zöldek és a Baloldal (ez a kommunista utódpárt, amit valamiért az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tart szélsőségesnek…) támogatottsága stabilan 11, illetve 10 százalékon maradt.
Az FDP és a BSW a bejutási küszöb határán állnak, mindkét párt 4 százalékot ér el. Mivel az 5 százalék alatti pártok jelentős számú szavazatot vinnének el, jelenleg már 43 százalékos támogatottság is elegendő lenne a többségi kormányzáshoz – amit azonban a CDU/CSU és az SPD együttesen sem érnének el. Persze, ez csak elméleti megállapítás. Németországban február 23-án tartottak előrehozott választást, és napokon belül létrejöhet az új CDU/CSU-SPD kormány (nagykoalíció).
BUNDESTAGSWAHL | Sonntagsfrage INSA/BILD Union: 24,5% (-0,5) AfD: 24,5% (-0,5) SPD: 16,0% (+0,5) GRÜNE: 11,0% LINKE: 10,0% BSW: 4,0% FDP: 4,0% (+1,0) Sonstige: 6,0% (-0,5) Änderungen zur letzten Umfrage vom 28. April 2025 Verlauf: https://t.co/f9MV7iZ8iJ#btw29 pic.twitter.com/aPlpezXwKm — Deutschland Wählt (@Wahlen_DE) May 5, 2025
Körkép.sk
Nyitókép forrása:
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


