Az alábbiakban Beran Ferenc morálteológus, budapest-újlaki plébános írását olvashatják Ferenc pápa szentévre szóló béke világnapi üzenetéről.
Csaknem hat évtizedes – 58 évre visszamenő – hagyomány az Egyházban az, hogy az új év első napján Szent Péter utódja, a római pápa, békeszózattal fordul a világ felé. Ennek az eseménynek, egy új szentév megkezdésekor különös jelentősége lehet, hiszen megosztott és háborúktól meggyötört világunkban az emberek békére vágynak.
Az idei békére buzdító pápai körlevél egyik lefontosabb üzenete az, hogy a gazdag országok engedjék el a szegény országok adósságát,[1] mert a szegények megsegítésével a feszültségek, békétlenségek az ebből származó okai oldódhatnak. Ferenc pápa levelében hivatkozik Szent II. János Pál pápának a 2000. évben kiadott bullájára, amelyen hasonló kéréssel fordult a világ felé.[2] A hétköznapi módon gondolkodó emberekben azonban a pápa felhívását hallva, kérdések merülhetnek fel:
Miért nem dolgoznak többet, vagy hatékonyabban a szegény országok lakói, hogy országuk adósságát törlesszék? Nincs más lehetőség csak az adósság elengedése? Végül, mit tanít erről az Egyház szociális tanítása?
Az Egyház elismeri az igazságosság erényének a fontosságát, de ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy egy igazságtalan világrend miatt a szegény népek kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. A természeti kincsekben gazdagabb népek például magasabb életszintvonalon élhetnek, mint ahol nincs ilyen adottság, ugyanakkor úgy is alakulhat, hogy mások tudják kihasználni a lehetőségeket, és a „kincsek” eredeti tulajdonosai szegények maradnak. Az erősebb helyzetében lévők a történelem folyamán, látszólag támogatták is a szegényebbeket, de a segítségnek az volt a célja, hogy politikai befolyást szerezzenek náluk. Ha adtak is segélyeket, nem azzal a szándékkal tették, hogy a másikat segítsék, hanem azért, hogy gazdaságilag és politikai szempontból még kiszolgáltatottabbá tegyék őket.
Ezekben az esetekben
Példaként Ferenc pápa az igazságosság olyan tényezőjére is felhívja a figyelmet, amelyre csak utóbbi időkben gondolunk. Ez pedig az „ökológiai” igazságosság kérdése.[3] A gazdag országok fejlett iparukkal sokszor kizsákmányolták a természetet, ezzel Föld összes nemzetének mérhetetlen kárt is okoztak, okoznak. A szegényeknek pedig különösen is. A pénzbeli adósság elengedése valójában tehát ennek az ökológiai deficitnek a visszafizetéseként értelmezhető, egyfajta kártalanítás, azaz az igazság helyreállítása lenne.
Az Egyház társadalmi tanítása nemcsak az előbb említett csereigazságosságot (iustitia commutativa), hanem a társadalmi igazságosságot (iustitia socialis) is ismeri. Ez azt jelenti, hogy a törvényhozók olyan törvényeket hoznak, amelyek előrelátóan a nehéz helyzetben levő emberek és népek érdekeit védik.[4] Ezen kívül az Egyház gyakran hivatkozik a kisegítés (szubszidiaritás) elvére,[5] amely olyan hathatós segítségnyújtást jelent, amely hosszabb távon lehetővé teszi az adósság visszafizetését. Emellett felhívja a figyelmet arra, hogy a kölcsönadó, a visszafizettetés mellett megjelenő többlet-követelésként nem avatkozhat be a kiszolgáltatott, szegény (adós) ország életébe.
Ferenc pápa újévi üzenete egy új szentév kezdetén hangzott el.
és adósságuk elengedésével, csökkentésével, vagy munkalehetőség biztosításával segítsük őket.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


