Jelen forrásközlés az 1956-os megtorlások során eljáró belügyi szervek és az ügyészség közti nézetkülönbségekről tájékoztató, 1957. év végén keletkezett dokumentumokat mutatja be. A legfőbb ügyész bíráló megjegyzéseit tartalmazó levél és az arra reagáló belügyminiszteri jelentések olyan, az állambiztonság vizsgálati módszertana szempontjából releváns források, amelyek rávilágítanak a megtorlások kezdeti szakaszának anomáliáira, a rendőr (nyomozati) és a vizsgálati eljárások visszásságaira, illetve a fogva tartottak körülményeire, helyzetére.
Krahulcsán Zsolt: „Szénási és Biszku – A legfőbb ügyész és a belügyminiszter az 1956-os forradalmat követő vizsgálati eljárásokról” című írása az ArchívNet internetes folyóirat 25. évfolyamának 2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
Bevezető
A legfőbb ügyészi posztot 1956 novemberétől dr. Szénási Géza töltötte be. Életútja és karrierje a Horthy-korszakban kezdődött, majd a forradalom leverése után folytatódott, ekkor nevezték ki legfőbb ügyésznek. Szénási 1957 szeptemberében írt levelet Biszku Béla belügyminiszternek, amelyben „a bűnüldöző munkával kapcsolatos problémákat” öt oldalon keresztül sorolta fel. Biszku a levél kézhez vételekor utasította Szalma Józsefet, a Belügyminisztérium II. (Politikai Nyomozó) Főosztálya 8. (Vizsgálati) Osztályán vezetőjét, hogy véleményezze az abban leírtakat, mert meg kívánja válaszolni Szénási felvetéseit. Az osztályvezető Béres Andort, helyettesét bízza meg a feladattal, aki szűk egy hónap múlva készítette el a jelentését, amit decemberben egy újabbal egészített ki.
Az alábbiakban ezeket a dokumentumokat elemzem, bemutatom a keletkezésük körülményeit, a levél, illetve a jelentések szerzőinek lehetséges indítékait. Biszku Béla belügyminiszter és a legfőbb ügyész fő célkitűzése – a régi-új párt- és állami vezetés kívánalmainak megfelelően – nem az igazság felderítése, a megtörtént cselekmények valósághű rekonstruálása, hanem a bosszú és a társadalom megfélemlítése volt.
Krahulcsán Zsolt: „Szénási és Biszku – A legfőbb ügyész és a belügyminiszter az 1956-os forradalmat követő vizsgálati eljárásokról” című írása az ArchívNet internetes folyóirat 25. évfolyamának 2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »