Az 1919-es pozsonyi sortűz áldozataira emlékeztek

Az 1919-es pozsonyi sortűz áldozataira emlékeztek

Maroknyi magyar gyűlt össze 2024. február 11-én, a csalogányvölgyi temetőben, hogy az 1919. február 12-én történt pozsonyi sortűz áldozataira emlékezzenek. A Csemadok Pozsony-Óvárosi Alapszervezete által szervezett megemlékezésen, a múltidézést követően, elhelyezték a koszorúkat.

Közel két évtizede, 2006 óta tartanak rendszeresen megemlékezéseket a csalogányvölgyi temetőben található síremléknél. Erről már Brogyányi Mihály idegenvezető, a Csemadok Pozsony-Óvárosi Alapszervezetének vezetőségi tagja beszélt. „Véres szerdai nap volt 1919. február tizenkettedike, amikor Pozsony lakossága részt vett egy tiltakozó gyűlésen a csehszlovák csapatok ellen. Ekkor dőlt el, hogy a hatóságok nem fognak kesztyűs kézzel bánni az itt élőkkel” mondta Brogyányi Mihály. Az alapszervezet vezetőségi tagja kiemelte, hogy a fegyvertelen tüntetők szavaira a válasz géppuskákból érkezett, amelynek következtében mintegy százan megsebesültek, kilencen pedig (köztük a tizennégy esztendős Hubert Károly) elhunytak.

Hírdetés

„Nem nagyon beszélnek erről, azóta sem Pozsonyban” mutatott rá Brogyányi, aki hangsúlyozta, hogy a történelmi megbékéléshez, szükség van a történtek kibeszélésére. „Évről évre szomorúsággal, nem pedig haraggal gyűlünk össze a temetőben” tette hozzá az idegenvezető.

Az óvárosi alapszervezet vezetőségének koszorúja mellett Dunajszky Géza nyugalmazott tanár, helytörténész, és Zilizi Tihamér is elhelyezte az emlékezés virágait a síremléknél. A megemlékezés zárásaként a jelenlévők elénekelték a magyar himnuszt.

Forrás: Kaszás Kornél, petofiprogram.hu

The post Az 1919-es pozsonyi sortűz áldozataira emlékeztek appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »