Az 112-t hívták kétségbeesetten, hogy kislányukat kórházba szállítsák: a kolozsvári mentõorvos elutasította õket

Az 112-t hívták kétségbeesetten, hogy kislányukat kórházba szállítsák: a kolozsvári mentõorvos elutasította õket

A sajtó elképesztő párbeszédet hozott nyilvánosságra két kétségbeesett kolozsvári szülő és az 112-es segélyhívó szám diszpécsere között. A sürgősségi hívásra tavaly novemberben került sor, a szülők azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy megszerezzék a felvételt, mert be akarták mutatni, hogy milyen válaszokat kaptak akkor, amikor kislányuk kétségbeejtő egészségi állapota miatt kértek segítséget.

A szülők azért telefonáltak, mert arra figyeltek fel, hogy kislányuk vizelete véres. A párbeszéd azonban megdöbbentő volt. Segítség helyett a diszpécser azt vágta fejükhöz, nem tudják, hogyan kell gondozni a gyereket. Az alábbiakban a párbeszéd magyar fordítását olvashatják.

Apa: Kezét csókolom, a kislányomról van szó, akinek véres a vizelete.

Diszpécser: Forduljon a háziorvoshoz, uram!

Apa: Jelenleg nincs háziorvosi szolgálat, csak holnap tudnék jelentkezni nála.
Diszpécser: Én mit tehetek? Le van forrázva? Égési sérülése van? Ez nem sürgősségi eset.

Hírdetés

Apa: Nincs leforrázva.

A kislány édesanyja: Amikor a pelenkáját cseréltem, észrevettem a vérnyomokat. Ráadásul állandóan sír, látszik, hogy nincs jól.

Apa: Kedves hölgyem, hadd vigyük be a sürgősségre … Ez nem veszélyhelyzet? Ha valami történik a kislányommal, ki a felelős, válaszoljon, kérem.

Diszpécser: Én biztos nem én felelek érte. A maga gyermeke, nem kellett volna hagyni, hogy idáig fajuljon a helyzet. Azt jelenti, hogy nem nagyon néztek utána. Nem én felelek érte, hanem ön és a felesége, mert az önök gyermeke. Én felneveltem a sajátomat. Én azért felelek, hogy kit küldök be a sürgősségre, ez az én dolgom. Maga vigyázzon a gyermekére, megértette? Jó! Viszontlátásra!

A történethez hozzátartozik, hogy az érintett család nem Kolozsvárról telefonált, hanem egy Kolozs megyei községből, Egeresről, és amikor észrevették gyermekük egészségi állapotát, akkor már valóban zárva volt a falubéli háziorvosi rendelő. Az apa több órán keresztül keresett alternatív megoldást, hogy valaki autóval behozza őket Kolozsvárra, és csak miután próbálkozásai eredménytelennek bizonyultak fordult a mentőszolgálathoz. A hívásra válaszoló hang valójában a kolozsvári mentőszolgálat ügyeletes orvosa, aki elutasítja a segítséget kérő szülőket. A teljes felvételt itt lehet meghallgatni.

A párbeszédre tavaly novemberben került sor, az érintett szülők a Speciális Távközlési Szolgálathoz fordultak azzal a kéréssel, hogy kaphassanak egy másolatot a hangfelvételről, amely most került a birtokukba. A férfi azt állítja, hogy a diszpécser folyamatosan azt mondta neki, hogy ez nem sürgősségi helyzet. A kislány szülei azt is elmondták, hogy mentőautót csak azután küldtek, miután háromszor telefonáltak az 112-re. A kolozsvári mentőszolgálat illetékesei vizsgálatot indítottak az ügyben. (G4media/ziarulclujean.ro)

A nyitókép illusztráció. Fényképezte: Márkos Tamás


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »