Taibé Ramallahtól harminc kilométerre fekszik. Az egyetlen falu Ciszjordániában, ahol minden lakos, 1300 fő keresztény. Ez az izraeli telepesek által nemrég megtámadott település volt az egyik állomása annak a zarándoklatnak, amelyet augusztus 16. és 20. között a Francia Püspöki Konferencia elnöksége tett a Szentföldön.
„Hallottuk a felhívásaitokat, amelyek megszólították a francia keresztényeket. Egyfajta válasz a felhívásotokra az, hogy a Francia Püspöki Konferencia (CEF) elnökségének delegációja úgy döntött, hogy a kinevezése utáni első utazásaként meglátogat benneteket személyesen tapasztalva meg azokat a nehézségeket, amelyekkel szembesültök, valamint azokat az igazságtalanságokat, amelyeknek az áldozatai vagytok.
Az utazás után beszámolunk arról, amit láttunk, és keressük a módját annak, hogyan támogathatunk benneteket a legjobban” – mondta Jean-Marc Aveline bíboros, Marseille érseke, a Francia Püspöki Konferencia elnöke Taibé kis keresztény közösségének.
A látogatás célja – áll a CEF közleményében – „a francia katolikusok támogatásának kifejezése a keresztény közösségek és a helyi béketeremtők felé, egy rendkívül fájdalmas és bizonytalan időszakban, amelyet a rettenetes gázai humanitárius tragédia és az izraeli túszok kiszabadítására való végtelen várakozás jellemez”.
Taibé, az egyetlen keresztény többségű palesztinai falu néhány héttel ezelőtt szervezett támadássorozat célpontjává vált. A faluban három templom található: katolikus, görög ortodox és melkita. A három plébános, Bashar Fawadleh, Jack Nobel Abed és Daoud Khoury felhívást intézett a világhoz, segítséget kérve.
Aveline bíboros hangsúlyozta „a különböző rítusú keresztények közötti együttműködést”, és azt is, „hogy milyen gondoskodóak a muszlim testvéreik felé”.
„Tudjuk, hogy Taibé, az ókori Efraim, ahol József fiai letelepedtek, súlyos nehézségekkel küzd, amelyeket bátran elmondtatok” – jegyezte meg a bíboros. Megosztotta, hogy üzenetet kapott Leó pápától, „amelyben azt írta, hogy lélekben és imáival kísér minket” a szentföldi utazás napjaiban, és arra buzdított minket, hogy tekintsük ezt az utat a közelség és irgalmasság erőteljes tanúságtételének.
„Veletek együtt – tette hozzá a bíboros – hálát adunk Istennek a találkozás ajándékáért, és imádkozunk, hogy zarándoklatunk erősítse reményeteket az igazságosságban és a békében. Asz-szálám má’á dzsamí’kum (béke mindnyájatokkal, arabul – a szerk.).”
„A Francia Püspöki Konferencia elnökének látogatása az egyetemes Egyház és a helyi szentföldi egyház közötti szeretet és szolidaritás jele, különösen Taibé közössége számára” – mondta a falu plébánosa, Bashar Fawadleh atya videoüzenetében, amikor fogadta a francia delegációt.
„Júliusban közösségünk nagyon nehéz helyzetet élt át, amikor fanatikus izraeli telepesek támadást intéztek ellenünk, tüzet gyújtottak, és felgyújtották a falubeliek autóit is.” A plébános köszönetet mondott a francia püspököknek látogatásukért, és arra buzdította a francia katolikusokat, hogy látogassák meg földjeiket, Jézus nyomdokain járva. „Köszönjük – zárta – a támogatásotokat, szereteteteket és imáitokat. Egyek vagyunk, és jól vagyunk, mert ti támogattok minket.”
Forrás, fotó, videó: AgenSIR
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



