Avarégetés – változtatnának a jogszabályon

Avarégetés – változtatnának a jogszabályon

A kezdeményezést arra alapozták, hogy a huszonhárom éve elfogadott törvénypont ellentmond a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás 2015. január 1-től hatályos szabályozásának, amely pontosan meghatározza az ingatlanhasználók zöldhulladékkal kapcsolatos jogait és kötelezettségeit – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Székely László ombudsman és Bándi Gyula szószóló a háztartási zöldhulladék – avar és kerti hulladék – égetésére vonatkozó szabályok önkormányzati rendelettel történő megállapításáról szóló korábbi jelentés utóvizsgálatának beszámolójában tett javaslatot a módosításra.
A módosítandó jogszabály lehetővé teszi a települési önkormányzatoknak, hogy helyi rendeletben szabályozzák a zöldhulladék égetésének feltételeit, miközben a levegő védelméről szóló jogszabály általánosan megtiltja a hulladékégetést.
A jelentés arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok nem hozhatnak olyan rendelkezést, amely a jogszabályokban foglaltaknál kevésbé szigorú környezeti előírást tartalmaz.

Hírdetés

A zöldhulladék égetésénél keletkezett szennyezőanyagok a hatásterületén élők számára közvetlen egészségügyi kockázatot jelentenek
– hangsúlyozták.

Kitértek arra is, hogy a jogszabály szerint nem világos, az ingatlanhasználók miként, milyen megkülönböztetés alapján dönthetnek a zöldhulladék elégetéséről vagy a hulladékgazdálkodóhoz való eljuttatásáról.

A jelentés szerint a szabályozás ellentmondásai sértik az alaptörvényben biztosított egészséges környezethez való jogot és az Alkotmánybíróság több határozatában kimondott visszalépés tilalmába ütköznek. Közölték, Székely László és Bándi Gyula javasolta a környezetügyért felelős agrárminiszternek, hogy kezdeményezze a rendelkezés hatályon kívül helyezését.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »