Van egy elsőosztályú olasz futballklub, az SS Lazio, melynek szurkolói nem csupán évente egyszer, október 23-án, hanem hétről-hétre, minden focimeccs előtt megemlékeznek az 56-os forradalom hőseiről.
A magyarok egy része pedig erről mit sem tud, más esetben kapásból lefasisztázza őket. Pedig volna mit tanulni tőlük! Mert a magyar nb1-ben, még a forradalom emléknapja előtti forduló meccsein is alig akad pálya, ahol legalább egy perce is felidéznék a pesti srácok tetteit. De hát az nb1 sajnos még mindig nem Serie A…
Ha minden pátosz nélkül feltesszük a kérdést, hogy mi a magyar; mi az, ami a magyar identitás része ma (!), akkor minden bizonnyal, bármilyen rövid és sablonos választ is kapjunk, az ötvenhatos forradalom biztos, hogy ott szerepel a meghatározások valamelyikében. Kivéve, ha megrögzött komcsik kínlódnak a definícióval… mert az a fránya internacionalizmus mindig dadogásra kényszeríti őket. (Meg hát ugye ők nem éppen a jó oldalon harcoltak akkoriban… és tíz évvel ezelőtt is átálltak a sötét oldalra Gyuriferi vezetésével!) De ha külföldön kérdezősködünk a magyar identitásról, akkor, a „Puszkász” és a „gulash” szó mellett gyakran elhangzik az „56-os forradalom” is. És ha már Puskás és a foci, akkor bizony van egy olasz focicsapat, az SS Lazio, melynek a himnuszát a magyar forradalom ihlette, és a lévén, hogy a csapat ma is az antikommunizmus jelképe (amellett, hogy néha jól is fociznak), mind a mai napig elénekelik a szurkolók ezt a dalt, amellyel nemcsak a csapatukat biztatják, hanem hétről-hétre emléket állítanak a magyar forradalom antikommunista hőseinek.
Aki hallotta már megszólalni a SS Lazio focicsapatának himnuszát, és nem komcsi (!), akkor bizony megborzong minden idegszála a meghatottságtól. Mert valóban futkos az ember hátán a hideg, mikor egyszerre tízezer torok kezdi el üvölteni olasz nyelven, hogy „Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest”, azaz „előre budai srácok, előre pesti srácok”.
Érdekes, ugyanakkor jellemző, hogy mikor egy nímand blogger ír Magyarországról valamelyik nemzetközi liberó lap online felületén (ami egyébként néhány erre ráállított magyar sajtómunkáson kívül senkit sem érdekel), és úgy fogalmaz, hogy milyen szolgalelkű, birka és antiszemita a magyar, és így tovább hasonló nyalánkságokkal bélyegez és sérteget egy népet, akkor bizony a hazai baloldali sajtó telekürtöli az országot, hogy „Ni! Íme a külföldiek véleménye Orbán országáról.” (Pedig ők nem is azok a lovagok, akik azt mondják NI)
Itt pedig egy friss felvétel azoknak, akik szerint már nem is az 56-os verziót éneklik a szurkolók..
Ha viszont a SS Lazio szurkolóinak himnuszát hallgatnánk, akkor minden héten le lehetne írni, hogy a magyarság szabadságszeretetéről emlékeztek meg tízezrek Olaszországban… Főleg, ha a Lazio a Livornoval csap össze. Mert ugye az utóbbi hagyományosan a komcsik csapata. De visszatérve a Lazio himnuszára és a külföldi lapszemlékre, ez alapján minden héten bekerülhetne a magyar hírekbe, hogy Olaszország fővárosában tízezrek nevezték a magyarokat igazi szabadságszerető, antikommunista népnek…
A himnuszt egyébként valóban a 56-os forradalom emlékére, az antikommunizmus nevében szerezték. És valóban máig megmaradt, mint a csapat hivatalos himnusza. Bárki, bármit is mond, bármennyire is agyon volt ez hallgatva évtizedekig.
Persze, az egész fociszurkolói mizérián lehet röhögni, lehet gúnyolódni és élcelődni. De igaz az is, hogy az ilyen gúny könnyen megbosszulja magát. És igaz az is, hogy más országok, egy-egy ilyen momentumért milliárdokat fizetnek országimázsépítés címszó alatt. A magyaroknak pedig, az 56-os hősök bátorságáért, Rómában, így Olaszországban adva van ez a lehetőség. Ennek pedig inkább örülni kellene, minthogy lefasisztázni. Sőt, sokkal, de sokkal többet kellene róla beszélni!
Így egyáltalán nem meglepő, hogy a Petőfi rádió és az M1 tévé vezetése dalszövegírói pályázatot hirdetett meg a forradalom 60. évfordulója alkalmából, melynek tartalma a fentebb említett nemzetközi hírű himnusz dallama alá egy magyar szöveg megírása. Bár a bel-, vagy balliberális média egyből a gúny tárgyává tette az egészet… de hát a fenébe is, miért ne lehetne rá büszke minden magyar (kivéve ismét csak a komcsikat!), hogy az örök városban, Rómában, minden héten, vagy legalábbis minden második héten a magyar hősökről énekelnek! De ha idegenbe megy a csapat, Torinóba, Nápolyba, Veronába, Milánóba és így tovább, esetleg nemzetközi kupában játszik egy európia nagyvárosban, akkor ott is felzeng a himnusz, ott is a hős magyarokról szól a dal.
Egyébként a Petőfi rádió pályázatra több mint tízezer pályamunka érkezett, tehát sokak fantáziáját megmozgatta most ez a téma, amiről a rendszerváltás óta eltelt időben is nagyon keveset hallhattunk… Megdöbbentő, de a Magyarok Világszövetsége is csak 2013-ban értesült róla, hogy egyáltalán van egy ilyen himnusz. És az akkori kételkedést is jól mutatja, hogy a szervezet vezetői még ki is mentek egy Lazio meccsre, csak hogy megbizonyosodjanak róla, hogy tényleg igaz a hír; mert még akkoriban is hihetetlennek tűnt mindez. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az első fordításokat is, az Magyarok Világszövetsége által kiírt pályázatának köszönhetjük 2014-ből.
És a végén álljon itt a legelterjedtebb fordítás:
Előre budapesti srácok!
Előre budai srácok,
előre pesti srácok,
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.
Száz éjszakát virrasztottunk át,
és hónapokon át álmodtunk
azokról az októberi napokról,
a magyar fiatalok hajnaláról.
Emlékszem, volt egy puskád,
lehoztad a térre, vártam rád,
a tankönyveim közé rejtve
én is hozok egy pisztolyt.
Hat dicsőséges nap és hat dicsőséges éjszaka
a győzelmünk idején,
de a hetedik nap megérkeztek
az oroszok a harckocsikkal.
A tankok összetörték a csontokat,
senki nem hozott segítséget,
a világ csak figyelt
az árok szélén ülve.
Leány, ne mondd el édesanyámnak,
ne mondd el neki, hogy ma este meghalok,
de mondd neki, hogy a hegyekben vagyok
és hogy tavasszal visszatérek.
A bajtársaimmal elítéltek vagyunk,
elveszett a forradalmunk,
nemsokára megkötöznek
és a kivégzőosztag elé állítanak minket.
A bajtársaim már az osztag előtt állnak,
elesik az első, a második,
véget ért a szabadságunk,
eltemetve a világ becsülete.
A bajtársak elrejtik a fegyvereket,
majd visszatérnek énekelve az indulókat,
azon a napon, amikor felsorakozunk,
és visszatérünk a hegyekből.
Előre budai srácok,
előre pesti srácok,
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
