Autóval hajtott a rendőröknek, lövöldözés is volt Tápiószelén – de miért magyarázkodik a rendőrség? Csak nem…

Két rendőrautónak is nekiment az autótolvaj, aki október 4-én Tápiószelén próbáltak megállítani a rendőrök: a településről a napokban loptak el egy Ford Escortot, a járőröknek pedig feltűnt a körözött kocsi.

A rendőrök Követték, próbálták megállítani a sofőrt, a 22 éves gyanúsított azonban gázt adott, és Farmos, majd Jászberény irányába menekült a 3117-es úton. A menekülő tolvajnak két, blokádként leparkolt rendőrautóval próbálták útját állni, de ő nekiment a szolgálati járműveknek is, szabályosan utat tört magának.

Hírdetés

Az akcióban résztvevő rendőrök egyike aztán több lövést is leadott a lopott autóra, ezzel megállította a Fordot.

A fiatal gyanúsított gyalog próbált elmenekülni a helyszínről, sikertelenül. Meg is sérült az üldözés során, ám a rendőrség hangsúlyozta, hogy sérüléseit az ütközések során szerezte, a lövedékek pedig nem tettek kárt benne.

A férfi ellen végül lopás miatt indult eljárás a nagykátai kapitányságon, az eset további körülményeit a szolnoki nyomozóügyészég vizsgálja ki


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »