Budafokig üldözték a rendőrök azt a 38 éves férfit, aki egy budaörsi rablási kísérlet után megpróbált autójával elmenekülni – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.
A Police.hu oldalon olvasható közlemény szerint rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Budaörsi Rendőrkapitányságon egy 38 éves budapesti férfi ellen.
Sz. Tamás 2017. szeptember 4-én 12 óra körül egy budaörsi áruház parkolójában feltörte a sértett gépkocsiját és abból készpénzt, valamint ruhaneműket lopott el. Az áruház biztonsági szolgálatának munkatársai a férfit kérdőre akarták vonni, de az lefújta őket paprikaspay-vel, beült a saját autójába és elhajtott. Több járőrautó kezdte követni, majd a járőrök Budafok egyik utcájában elfogták, előállították, kihallgatták és őrizetbe vették – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán.
A közlemény szerint a gyanúsított lakásán a rendőrök házkutatást tartottak, amelynek során fegyvereket vagy azok utánzatát és kábítószergyanús növényi származékot foglaltak le. Kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatását.
(MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »