Autómentes Nap Dunaszerdahelyen

Autómentes Nap Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely városa szeptember 19-én az Autómentes Nap keretében lezárja a város Fő utcáját – amelyen napi szinten több mint 20 ezer gépjármű halad át – a Szent István tértől a Duna utcáig, illetve a Kondé püspök utcáig reggel 9 órától délután 15 óráig. Ebben az időszakban Dunaszerdahely Város Önkormányzata a közterületet a fenntartható közlekedés népszerűsítésének adja át.

A dunaszerdahelyi „Autómentes Nap 2023” szeptember 19-én, kedden reggel 09 órától várja az érdeklődőket, a hivatalos megnyitóra 9.30 órakor kerül sor. Dr. Hájos Zoltán polgármester köszöntő szavait ajándékozás és díjátadó követi: az FCC Environment Kuka Manó hulladékgyűjtési versenye kerül kiértékelésre, majd ezt követően a „Bringázz a munkába!” kampány idei résztvevői közül a legaktívabb helyi bringásoknak is átadják az elismerő okleveleket. A megnyitón kedves táncos műsorral kedveskednek a Športujsnami akrobatikus rock’n’roll klub tagjai és a Ladislav Dúbrava Gimnázium diákjai.

Délután 13.45-től kedves kultúrműsorral szórakoztatják az érdeklődőket a művészeti alapiskola diákjai a Csaplár Benedek VMK mellett.

A rendezvény délután 15 órakor ér véget, ezután a Fő utcán újraindul a forgalom.

***

A dunaszerdahelyi Autómentes Nap legnagyobb hozadéka, hogy összehozza az embereket, összehozza a generációkat. Kellemes találkozásokat tesz lehetővé, jó időben sétára csalogat a Fő utcán, ahol egymást váltják az állomások, amelyek változatos programkínálattal várják látogatóikat.

A város óvodáiból és általános iskoláiból kisvonat, elektromos busz és hidrogénmeghajtású autóbusz hozza a gyerekek a rendezvényre. Köszönjük a dunaszerdahelyi SAD és a mobility&innovation production  társaságoknak a rendezvény hosszú távú támogatását.

Városunk óvodái, a Szabó Gyula Alapiskola és a Szabadidőközpont a legkisebbek és nagyobbacskák számára is izgalmas és sokrétű programokkal, foglalkozásokkal készülnek, amelyeknek köszönhetően a gyermekek elsajátíthatják a tudatos, biztonságos közlekedést, mozoghatnak egy jólesőt és még az agytekervényeiket is megtornáztathatják.

Nagy örömünkre az évek során jelenlétével és kedves, okos foglalkozásaival támogatja a rendezvényt a Csallóközi Múzeum, a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár, valamint a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ.

Hírdetés

Kicsiknek és nagyobbaknak előadásokat, interaktív foglalkozásokat tartanak a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság munkatársai és a Csallóközi Népművelési Központ.

A Learn It Academy jóvoltából legózni is lehet majd: kicsiknek duplo legót hoznak és motivációs kártyákat, de programozható biciklit, sőt robotot is bemutatnak a színes kockákat kedvelőknek!

Az Autómentes Napról nem hiányozhat az FCC Environment és a Rivalda Színház Kuka Manója Megtisztít Felügyelővel egyetemben – a környezettudatosság, a szelektív hulladékgyűjtés jegyében minden évben jelen vannak.

A Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség standjánál is érdemes elidőzni, hiszen sokféle érdekességről, programról, Csallóköz tájainak szépségeiről szerezhetnek itt tudomást.

Elsősorban városunk legkisebb polgárai azok, akik örömmel ülnek be a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltók autójába!

Ezen a napon a figyelem központjába a kerékpáros közlekedés, az elektromos meghajtású és további alternatív üzemanyaggal működő járművek kerülnek. A Fő utcán a Kellys Bicycles jóvoltából a klasszikus kerékpárok mellett e-kerékpárok is bemutatásra kerülnek, rollerezni is lehet és szép ajándékokkal is gazdagodni!

Amint az óvodák és iskolák diákjait biztonságosan a helyszínre szállították, a mobility&innovation production cég hidrogén- és elektromos meghajtású autóbuszait is megtekinthetik az érdeklődők az Autómentes Napon.

Az egészség jegyében nem hiányozhat a Szlovák Vöröskereszt Területi Egylete, a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola, akik segítenek kicsiknek és nagyoknak elsajátítani az elsősegélynyújtást, továbbá vérnyomásmérést is végeznek.

Az Általános Egészségbiztosító és a Dunaszerdahelyi Területi Közegészségügyi Hivatal értékes információkkal és kedves figyelmességgel látja el az érdeklődőket.

És ha már a figyelmességeknél tartunk, a már csaknem négy évtizede működő órajavító cég, a TikTak Kft. és Tóth András úr apró ajándékokkal kedveskedik a kicsiknek.

Az Autómentes Nap idei beharangozóját egészségesen zárjuk és még egy köszönettel tartozunk: A Szőgyéni Fiala-Vitalita Kft. jóvoltából zamatos almákat osztogatunk majd a Fő utca vendégeinek!

Tisztelt autósok, köszönjük szíves megértésüket!
Minden kedves érdeklődőnek napsütéses, kellemes és egyben hasznos
Autómentes Napot kívánunk!

(Mgr. Tilajčík Edit)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »