Szép kártérítési pénzeket szakítanak Strasbourg segítségével a magyar rabok a lakótértől elválasztatlanul álló vécé vagy a zsúfolt cellák miatt. Jelenleg már több ezer ügy vár döntésre. Egy magyar bíróság pedig megelőzte az európait is. Mi a megoldás? Új börtönök, több férőhely, vagy esetleg más, alternatív megoldások?
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes a nyirkos, penészes falak miatt írt beadványt, mire Strasbourg hatmillió forintnyi kártérítést ítélt meg neki. A szintén MSZP-s Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármesternek 2013-ban be kellett érnie 810 ezer forinttal (pedig ő több mint 32 milliót követelt), amiért 31 hónapig előzetes letartóztatásban volt. Egy harmadik szocialista, a bűnszervezetben elkövetett csalásért elítélt Zuschlag János ötmillióval vigasztalódhatott, amiért cellájában szűkös volt a tér, és kellemetlennek találta, hogy a zárkában van az illemhely. A rendőrgyilkos Engel Zoltánnak több mint hárommillió forintot ítéltek meg, amiért fegyőrei nem bántak vele elég figyelmesen.
Tavaly márciusban még „csak” 450 hasonló magyar beadvány feküdt az emberi jogi bíróság előtt, ám mára több ezerre nőtt a keresetek száma. Magyar György ügyvéd lapunknak elmondta: két-háromezer ügyfelet képvisel, akik a börtönviszonyok miatt kártérítésért perelik a magyar államot Strasbourgban.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely egy sor más, köztörvényes elítélt ügyében a magyar állam ellenében döntött, egyébként felszólította Magyarországot, hogy haladéktalanul javítson a fogva tartási körülményeken. Jelenleg ugyanis itthon a legzsúfoltabbak a börtönök az Európa Tanács felmérései szerint. Akkor ki is számolták, hogy 3-4 ezer fogvatartott kérhetne kártérítést, ami az addig megítélt összegekkel kalkulálva 10 milliárdos összeggel terhelné meg a büdzsét.
A törvényszék is fizetett
Nemrég pedig a Blikk megírta: már a Fővárosi Törvényszék adott a rossz börtönkosztért, hajvágásért és a hideg vizes zuhanyért mintegy 4 millió forintot a tescós rabló néven ismert Süveges Péternek – azaz nem várták meg a strasbourgi hercehurcát, hanem maguktól léptek.
Ezt Lattmann Tamás nemzetközi jogász előremutatónak nevezte. Így megúszható az EJEB-eljárás, időt és pénzt spórol az állam – foglalta össze lapunknak a jogász. Úgy véli, példátlan, hogy a törvényszék eleve strasbourgi mércét alkalmazott az emberi jogok tekintetében.
Egyébként Strasbourg két dolgot vizsgál: jogos-e a fogva tartás, és milyen körülmények között történik. Például milyenek a higiénés állapotok, vagy mennyiben tud kapcsolatot tartani a rab a családjával. Ugyanígy felmerül a fogvatartottakkal szembeni bánásmód kérdése, akár a személyzet, akár a többi rab részéről, ha a börtönszemélyzet tud a visszásságokról, és nem tesz semmit ellenük.
Ehhez megint csak szükséges némi előrelátás is; például a romagyilkosságok elkövetőit nem lehet cigány elítéltek közé zárni, mert az borítékolható eredménnyel járna. Persze, fűzte hozzá Lattmann, előfordulhat, hogy a helyi büntetés-végrehajtás egyfajta büntetésként alkalmazza ezt, viszont ha az ilyesmi kiderül, annak óriási botrány a vége. Jó kérdés, mi a megoldás. A férőhelyek bővítése, a bírságok kifizetése, vagy valami más?
A gyakorlaton kellene változtatni
Kifizetni a büntetéseket mindig csak tűzoltást jelent, a problémát nem szünteti meg – mondta lapunknak Pálvölgyi Ákos szakjogász. Szerinte a jelenlegi büntetőeljárási, illetve nyomozati gyakorlaton kellene változtatni. Ugyanis a 18 ezer fő körüli fogvatartotti állományból mintegy 5 ezren ülnek előzetesben. Ezen kéne változtatni, vagy a kedvezményeket – például a feltételes szabadlábra bocsátást – bátrabban alkalmazni, vagy az előzetesben töltött időt csökkenteni. A szakjogász azt mondta: csak e problémák megoldása után volna érdemes börtönépítéseken gondolkodni, hiszen építkezésekkel nem lehet győzni a bővülő fogvatartotti állomány növekedését. Ugyanezért zsúfoltak sok más országban is a börtönök: kevesebben szabadulnak, mint ahány embert lecsuknak, a bv-intézet tehát egyszerűen nem tudja „kipörgetni” a rabokat. Magyarország ebben a kérdésben a régióban hátulról a második.
Bár Lattmann szerint nem lenne elvesztegetett pénz a férőhelybővítés sem, a reintegrációhoz nem csak a büntetés-végrehajtás kell: munkahelyek és oktatás is, akár kiközvetített formában. Azt is mondta: nagyon változatos a kép a börtönök tekintetében Magyarországon; vannak nagyon jól felszerelt intézmények, és vannak igazi léleksüllyesztő fekete lyukak – bár a térséghez képest nem állunk annyira rosszul, fűzte hozzá.
A reintegráció is cél
Ami a felújítást jelenti: él a társadalom fejében az elképzelés a „luxusbörtönökről”, azt azonban nem mindenki fogja fel, hogy a fogvatartás nem az öncélú megtorlás eszköze – mondta a nemzetközi jogász. Bár a büntetőfunkció is megjelenik, az elkövetők jelentős részénél nem zárhatjuk ki a reintegrációs célt sem. Ha elvesszük az esélyét az illető visszailleszkedésének a társadalomba, azzal a büntetés-végrehajtás igazi pénznyelővé válik.
Mindenesetre Magyar György kiemelte: a büntetőpolitikával van baj; például azzal, hogy olyanokat is letartóztatnak, akiket elegendő lenne házi őrizetbe küldeni. Az ügyvéd szerint mindennek szerencsétlen üzenete van: „bűnözz, és még pénzt is kapsz érte.”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 23.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
