Ausztriában nem kísérleteznek többé a 140 kilométeres sebességkorlátozással

Ausztriában nem kísérleteznek többé a 140 kilométeres sebességkorlátozással

Véget ért Ausztriában a tesztidőszak, amely alatt akár 140 kilométeres óránkénti sebességgel is lehetett haladni egyes autópálya-szakaszokon.

Vasárnapra virradóra leszerelték az összes jelzőtáblát, amely a korábbi 130 kilométer/órásnál nagyobb sebességet engedélyezett együttesen 120 kilométernyi autópályán.

 – indokolta az átmeneti intézkedés visszavonását Leonore Gewessler közlekedési, közlekedési, innovációs és technológiai miniszter.

Hírdetés

A 140-es tempó 2018 augusztusa óta volt megengedett 5 és 22 óra között az A1-es autópálya 88 kilométernyi szakaszán Alsó-Ausztriában és 32 kilométeren Felső-Ausztriában.

A sebesség felső határát a zöldpárti miniszter elődje, a szabadságpárti Norbert Hofer emelte meg,

hogy bebizonyítsa, egy kicsivel magasabb sebesség nem hat ki negatívan a környezetre vagy a balesetek számára.

Az exminiszter vasárnapi közleményében abbéli félelmének adott hangot, hogy az intézkedés nyomán „az osztrák autópályák jobbfajta országutakká züllenek le”. Szerinte a Tempo 140 nevű projekt eltörlése nélkülöz minden logikát.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »