Ausztria nagy pofonra készül – az első eredmények Hofert hozzák ki győztesnek

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje vezet az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában az ARGE közvélemény-kutató intézet becslése szerint.

Több mint 41 százalékos feldolgozottságnál Norbert Hofer a szavazatok 50,9 százalékát, míg a másik jelölt, a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen a szavazatok 49,1 százalékát szerezte meg.

Hírdetés

Az első fordulónál magasabb részvételi arányt jeleztek Bécsben és számos tartományban is. Az ATV osztrák televízió által közölt adatok szerint 55 százalékos feldolgozottságnál a választási részvétel már 72 százalékos volt. Az áprilisban tartott első fordulóban a szavazásra jogosultak 68,5 százaléka járult az urnák elé.

Végleges eredmények hétfőre várhatók, amikor a levélben leadott szavazatokat is összeszámolják.

Az osztrák államfő megbízatása hat évre szól, ő az egyetlen olyan állami méltóság, akit demokratikusan és közvetlenül választanak. Portálunk a választás első fordulójával kapcsolatban úgy fogalmazott, a 21. század rárúgta az ajtót Ausztriára. A sokakat meglepő eredmény okait és esetleges következményeit itt boncolgattuk.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »