Auschwitzban az anyja hasában injekciós tűvel kergetett "szemtanú" is vallott Hanning ellen

Auschwitzban az anyja hasában injekciós tűvel kergetett "szemtanú" is vallott Hanning ellen

"Mengele ott áll az ajtóban, azért jött, hogy elvigyen!" Ezt mondta az egyik auschwitzi "túlélő" a lánya szerint a halálos ágyán. Ehhez hasonló baromságokat haluzó tanúk kikezdhetetlen vallomásai által találták bűnösnek Reinhold Hanninget abban a perben, amely február óta tart a németországi Detmoldban. A 94 éves férfit azzal vádolták, hogy az auschwitzi munkatábor egykori őreként legalább 170 ezer ember meggyilkolásában vett részt.

Előzmény: Hiába hajolt meg a holodogmatika tanai előtt, öt évet kapott a 94 éves auschwitzi őr – 170 ezer zsidót varrtak a nyakába

"Fojtott hangulat uralkodik a rögtönzött tárgyalóteremben, ahol a Hanning-per zajlik, amelyben Németország ismét szembenéz a múltjával – írta Jenny Hill, a BBC tudósítója a helyszínről. Azt is hozzátette, nehezen tudja elképzelni a 94 éves férfit náci egyenruhában, amint a rémült rabokat terelgeti Auschwitzban, de a túlélők elbeszélései a rémtetteiről életre keltették a fiatalember alakját" – idézi fel a tárgyalóterem hangulatát az Origó. A tudósításból kiderül, a bírósági tárgyalás csupán színházi kellék volt egy újabb világméretű zsidóseggnyaláshoz. Persze a "tanúvallomásokban" is bővelkedtek színházi elemek, tábortűz melletti rémmesék fikciói.

Nincs bizonyíték

Bár a "tanúk" nem tudják egyértelműen bizonyítani, hogy velük szemben állt Hanning a "haláltáborban", magabiztosak, amikor a hatvan évvel ezelőtti szörnyűségekről és az őr tetteiről mesélnek. Fotókat is mutatnak a hírhedt táborról, amelyben a holodogmatika tanai szerint éppen több mint 1 millió embert "küldtek a halálba".

Hedy Bohm részletesen leírta a napot, amikor megérkezett Auschwitzba. Annyira életszerűen, hogy szinte valósággá vált a pillanat, amelyről azt mondta, ez nem az, amit az ember ki tudna törölni az agyából – mesél tovább a Zsorigó.

Lövések, a sikolyok, a sírás hangja, a gyerekek és a többiek, a kutyák ugatása… és a háttérben ott vannak azok a hatalmas, kerítéssel körbevett területek azok az épületekkel. Hát hol voltam én? Mi volt ez? Semmi, amit meg tudnék érteni – hangzott el Hedy Bohm "tanúvallomásában".

A 14 éves Hedyt elválasztották a szüleitől. Soha többé nem látta őket. A tárgyaláson azt mondta, azt hitte, hogy az anyukája túl fogja élni, és ha vége a szörnyűségnek, majd újra együtt lesznek. Arra pedig nem jött rá, még akkor sem, amikor "rabszolgaként dolgoztatták" a táborban, hogy "az épületek valójában krematóriumok, amelyben az édesanyját, gyerekeket és kisbabákat gyilkoltak meg". A jelek szerint még arra sem jött rá Hedy, hogy a gaz nácik őt miért felejtették el azonnal kivégezni azonnal, megérkezése után. Olyan sem akadt, aki erre rákérdezett volna, hisz biztosan volt még elég üresen álló tárgyalóterem a detmoldi bíróságon…

Nem tudok megbocsátani ennek az embernek. Úgy érzem, nincs jogom ahhoz, hogy megbocsássak anyám és apám, gyermekek és kisbabák ezreinek meggyilkolásáért. Ki vagyok én, hogy megbocsássak a nevükben? Nincs jogom hozzá, de nem haragszom. Istennek hála, nincs bennem harag – hazudta a bosszúálló.

A "haláltáborban" született "túlélő", akit Mengele injekcióval kergetett az anyja hasában (!) is vallott Hanning ellen

"Angela Orosz-Richt soha sem engedte meg a családtagjainak, hogy kidobják a krumpli héját. Meg kellett enniük. Ez mentette meg édesanyja életét Auschwitzban, az övével együtt. Angela ugyanis a haláltáborban született (milyen édesen ambivalens kép – a szerk.), az anyja már terhes volt, amikor Auschwitzba érkezett. Mivel a konyhai maradékot is megette, nem vetélt el, még akkor sem, amikor Josef Mengele kísérletezett vele, aki szerencsétlenségére éppen ebben a táborban dolgozott orvosként" – ismerhetjük meg Hanning bűnösségének újabb konkrétumát a "tanúvallomásból".

A tengerimalacuk lett – állította az ekkor még meg sem született szemtanú, de most jön az egyik legjobb rész:

"Egy nap injekciót adtak a méhnyakjába. A terhesség meg, vagyis én, átmentem a bal oldalra. Másnap, egy újabb injekciónak köszönhetően vissza a másik oldalra. Ezt játszották. Injekcióval mozgattak. Aztán szerencsére, elfeledkeztek róla.

"Angela 1944 egyik jeges decemberi délutánján született meg titokban a női blokk egyik felső ágyán. Pár órával később édesanyjának már egy sorban kellett állnia, mezítláb három órán át, miközben attól rettegett, hogy valaki felfedezi a kisbabáját, esetleg a táborban pestist terjesztő, éhes patkányok megtámadják." Élete hátralévő részében, meséli – szó szerint – Angela, rémálmai voltak a táborban átélt élmények hatására.

"A halálos ágyán, morfinnal tele azt mondta, »Mengele ott áll az ajtóban, azért jött, hogy elvigyen!«. Mi fogtuk a kezét, ő meg Mengelét látta" – folytatódik a "vallomás", melynek segítségével 5 évre ítélhető el egy ember.

Hanning a per kezdete óta tagadta, hogy bűnrészes lett volna a tömegmészárlásban, de a gázkamrák és krematóriumok meséje előtt meghajolt és – mint azt korábban megírtuk – bocsánatot kért a "túlélőktől". Vesztére, hisz a bosszú népével állt szemben, így egyikük sem fogadta el azt.

Leon Schwarzbaum így reagált: Harmincöt rokonomat vesztettem el, hogy is tudnék megbocsátani ezért?

Az alacsony rangú, fiatal tisztek bemószerolása is fontos a "nácivadászoknak"

"Akik elrendelték a tömegmészárlást, rég halottak. Közülük sokan soha nem álltak bíróság elé a rémségek miatt, mert sokáig a német hatóságok sem voltak hajlandók szembenézni a múlttal. Emiatt kevés az idő, mert alig maradt olyan, akit el lehet ítélni amiatt, amit tett" – veszi át a vádló szerepét Kovács Noémi, a Zsorigó "újságírója".

Reinhold Hanningre a "nácivadász" Jens Rommel talált rá a német nemzeti archívokat őrző intézetben.

Rommel egykoron is csak alacsony rangú németek után kutat. Olyanokat keres, akik, ha még élnek, a kilencvenes éveikben járnak, mint Hanning vagy Oskar Goening, akit 2015 júliusában ítéltek el a szokásos, bizonyítékok nélküli koncepciós perben. Groening nyakába 300 ezer zsidó elgázosítását varrták.

Mindent meg kell próbálnunk, ami ma lehetséges. Ez fontos a német társadalom és a külföldiek számára is, hogy megérthessük, mi zajlott a táborokban, hogyan szervezték meg, és ki tehető felelőssé érte

– magyarázta meg a "nácivadász" a kizárólag csak a saját népe legendáriuma számára fontos bosszúhadjárat ezen szeletét.

Rommel szerint a "kisebb nácik" pere is fontos, hiszen nem csak a magasabb rangúakra, az alacsonyabb rangúakra is szükség volt ahhoz, hogy működhessen a rendszer.

Hanninget végül bűnösnek találták az ellene felhozott vádakban. Öt évet kell börtönben töltenie. Mindenki tudja, hogy ez egyenlő a 94 éves ember halálos ítéletével, mégpedig azok részéről, akik egyébként tiltják a halálbüntetést. De az is mindenki számára nyilvánvaló, hogy a bosszú népe kezében bármilyen eszköz megengedett. Hetedíziglen.

(Kuruc.info – Origó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »