Augusztus 19-én ismét megrendezi a Kovász családi fesztivált a Pécsi Egyházmegye

A Pécsi Egyházmegye idén is megrendezi a 2022-ben hagyományteremtő szándékkal életre hívott és nagy sikert aratott egyházmegyei családi fesztiválját, a Kovászt. Az augusztus 19-i rendezvény előkészületei már javában zajlanak. Az egyházmegye minden egyházközségéből várják a híveket, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

„A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s az egész megkelt tőle.” (Mt 13,33) – A rendezvény mottóját Felföldi László megyéspüspök szándéka szerint Máté evangélistától választották, a cél ugyanis az, hogy ahogyan a kovásztól megkel a kenyér, úgy keljen meg és növekedjen, gazdagodjon Jézus Krisztus szeretetében a Pécsi Egyházmegye egyházközségeinek közössége is.

A tavaly első alkalommal megtartott rendezvényre több mint kétezer látogató érkezett a Pécsi Egyházmegye egyházközségeiből.

A Kovász családi fesztivál a Rózsakerttől a püspöki palotáig számos helyszínen várja a családokat és az egyedülállókat egyaránt. 

A programok időpontok szerint:

10.00 Rózsakert: püspöki köszöntő, majd a Veronaki zenekar gyerekkoncertje

11.30 püspöki palota kertje: „Égig érő fa” bábelőadás, Márkus Színház

14.30 püspöki palota kertje: „Mesterségek” – HangolóZenés Gyermekszínház

15.30 Rózsakert: Ringató – gyerekkoncert és hangszersimogató

17.00 Rózsakert: Gryllus Vilmos koncertje

Egész napos programok 10.00 és18.00 óra között:

püspöki palota: egyházi, egyházközségi, illetve karitatív feladatokat ellátó közösségek bemutatkozása

püspöki palota kertje: arcfestés, népi játékok, ugrálóvár, kézműves foglalkozások

Hírdetés

Rózsakert: kézműves foglalkozások, kerámia festöde, gasztronómia

Barbakán-kert: íjászat, élménylovaglás, vívás, kötélkert

Dóm tér: termelői piac

Idegenvezetési alkalmak:

A nap folyamán ingyenes tárlatvezetések indulnak, ám a legtöbb alkalom regisztrációhoz kötött. A Pécsi Egyházmegye honlapján található linkekre kattintva lehet regisztrálni.

10.30 Tematikus tárlatvezetés felnőtteknek a Dóm Kőtárban

10.30 „Gülüszemek, malacorrok…” múzeumpedagógiai foglalkozás a Dóm Kőtárban

11.30 püspöki palota látogatása

13.00 Egyházmegyei Könyvtár látogatása 

14.00 Egyházmegyei Könyvtár látogatása 

10.00–13.00 óra között az Egyházmegyei Levéltár idegenvezetés nélkül, szabadon látogatható

15:00 Püspöki KincsTár látogatása

A fesztivál zárásaként a programokhoz kapcsolódva 18.00 órakor közös szentmisére várják a híveket a pécsi székesegyházba, ahol 19.30-tól a Hírës Pannónia Régizenei Együttes hangversenye zárja az ünnepet.

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!

A Kovász Fesztivál minden programja ingyenesen látogatható. Személygépkocsival parkolni a környező utcákban lehet.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »