Auf Wiedersehen, Fidesz!

Auf Wiedersehen, Fidesz!

A Fidesz nyilván felmérte, hogy feleslges a nem létezővel, vagyis az elmúlt nyolc év eredményeivel fárasztani a közvéleményt, helyette minden gőzt a hajókürtbe irányítva tolják a – jelek szerint – mégcsak nem is jól bevált, de egyetlen üzenetüket:

ha nem ők alakítanak kormányt, Magyarország megszűnik létezni. 

A Fidesz mindent egy lapra feltéve hergeli harcba a híveit, s a hatalomban maradásuk érdekében nem volt drága nekik erdélyi magyart a nem fideszes magyar ellen hergelni. Ahogyan az is simán belefért nekik, hogy a nyugati szomszédunkban dolgozó magyarok tízezreit hozzák nagyon kellemetlen helyzetbe azzal, hogy egyenesen a miniszterelnökséget vezető miniszter, a magyar politika – de facto – második embere szálljon bele páros lábbal Ausztriába azáltal, hogy Bécset a pokol legmélyebb bugyraként állítja be. („Csak tudnám, hogy akkor sok fideszes ismerősöm miért dolgozik ott!” – idézhetném, és idézem is egy nyugat-magyarországi barátomat.)

Ahogyan a kritikai gondolkodásra, a gyűlöletmentes politizálásra nyitott székelyek elnézést kértek Vona Gábortól az őt alpári módon gyalázó erdélyi fideszesek miatt, úgy restelkedem én is amiatt, amit Lázár János művelt. 

Főleg annak gyanúja mellett, hogy minimum számoltak vele, ha ugyan nem ezzel számoltak leginkább, hogy a Facebook törölni fogja a videóját. Mert ez a legjobb, ami végkimenetele lehetett ennek a „remekműnek” az ő szempontjukból.

Hiszen a közösségi oldal hiába tüntette el saját felületéről a kisfilmet, attól az még könnyen elérhető máshol. Ráadásul most harsoghatja, és harsogja is a kormányközeli média, a felbőszült narancsos kommenthadak, hogy már a Facebook, sőt, személy szerint Mark Zuckerberg is cenzúrázza a magyar minisztert, csak mert ő kimondta az igazságot.

Az utóbbi években többször voltam Bécsben. Nem csak a belvárosban, hanem külső kerületekben. Láttam én is olyan tereket, utcákat, ahol sokkal több volt a közel-keleti, afrikai bevándorló, mint az osztrák. Ezt kár tagadni, mint ahogyan azt is, hogy számomra nem volt szívderítő élmény.

Hírdetés

De az is igaz, hogy egy felelős, ráadásul komoly kormányzati pozícióban lévő politikus ilyet egyszerűen nem tehet meg! Azért nem, mert posztjánál fogva szavainak óriási súlya van. Mert ha ő azt mondja, hogy micsoda egy retkes, rendezetlen koszfészek (nem szó szerint, de tartalmilag erről beszél egy egyébként rendezett utcában) az a része Bécsnek, ahol ő járt, akkor azt nagyon könnyen veheti sértésnek sok millió osztrák ember, és Ausztria vezetői egyaránt. És ajelek szerint sértésnek is vették.

Képzeljük el, mit szólna a Fidesz, a kormány, az Orbán-hívek, ha az általuk a béke, a harmónia, a keresztény kultúra egyik utolsó végváraként beállított Budapesten a Hős utcában (na, az tényleg brutál környék) forgatna videót egy osztrák miniszter, kifuttatva a gondolatmenetét arra, hogy ha Ausztriában olyan párt kerül hatalomra, mint a Fidesz, akkor ez vár majd az osztrákokra. 

Azt pedig már inkább el se képzeljük, hogy miről számolhatna be az osztrák politikus, ha turnézna kicsit Borsodban, az Ormánságban, benézne egy lerohadt magyar kórházba, hogy aztán hazafelé menet, egy Sopron-közeli, egykor jól menő étteremben azért ne tudjon megvacsorázni, mert a kapun egy táblát olvas, miszerint: munkerő hiánya miatt zárva.

Az ügy súlyát tekintve én egy senki vagyok. Csak egy egyszerű magyar ember, aki szereti a hazáját, és kedveli Ausztriát, az osztrák embereket. Egy magyar ember, akit osztrák vendéglátói mindig megható szeretettel fogadtak Stájerországtól Vorarlbergig, Karintiától Tirolig.

Egy magyar ember, aki a maga suta és jelentéktelen módján

bocsánatot kér azoktól az osztrákoktól, akiket Lázár János megsértett, s egyúttal a emlékezteti a következőkre a miniszter urat:

  • 600 ezer magyar él külföldön, további 300 ezer tervezi a kivándorlást.
  • Tavaly ősztől idén február végéig 185, az előző év hideg hónapjaiban pedig 201 ember fagyott halálra Magyarországon, az áldozatok túlnyomó többségét fűtetlen lakásukban érte utol a halál.
  • 8 éve a Fidesz-KDNP kormányozza az országot. 
  • Auf Wiedersehen!


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »