Átvették megbízólevelüket a Székesfehérvári Egyházmegye újonnan végzett lelkipásztori munkatársai

Átvették megbízólevelüket a Székesfehérvári Egyházmegye újonnan végzett lelkipásztori munkatársai

November 25-én kettős ünnepre gyűlt össze a Székesfehérvári Egyházmegye papsága és a hívek a székesfehérvári Szent István király székesegyházban: megemlékeztek a bazilika felszentelésének évfordulójáról, és megünnepelték az újonnan végzett lelkipásztori munkatársak szolgálatba lépését.

A székesegyház felszentelésének évfordulóján a szentmise immár hagyományosan az új lelkipásztori munkatársak ünnepélyes bemutatásával kezdődött. Az Oroszlánról, Budakesziről, Székesfehérvárról, Pusztavámról, Pákozdról, Mórról, Pátyról, Diósdról, Előszállásról és Biatorbágyról érkezett 14 jelölt – felkészítőjük, Szakács Péter püspöki titkár vezetésével – Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök előtt ígéretben megerősítették, hogy a rájuk bízott lelkipásztori munkát lelkiismeretesen, az Isten és az Anyaszentegyház törvényeit szem előtt tartva végzik, a közösség lelki szolgálatára, a plébános irányítása mellett.

A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy a székesegyház fölszentelésének évfordulója mindig nagy ünnep az egész egyházmegyében, hiszen a főtemplom valamiféleképpen az egyházmegye szívét is jelenti. Ebben a templomban zajlanak azok a legfontosabb ünnepi liturgiák, amelyekben Isten áldását kérik az egész egyházmegyére.

De a székesegyház ünnepe több mint egy épület felszentelésének az emlékezete, hiszen az Egyház az élő, eleven kövekből épült közösséget jelenti, akik hittel, szeretettel élik az életüket Jézus Krisztushoz tartozásukat – hangsúlyozta Spányi Antal.

„Amikor az Egyházat így szemléljük, akkor látjuk, hogy mindannyian felelősek vagyunk érte – a Székesfehérvári Egyházmegyéért mint részegyházért és az egész Egyházért, a Világegyházért, az üldözött keresztényekért, azokért a keresztényekért, akiket misszióba küldenek, akik tudnak másokért imádkozni, vagyis minden hívő emberért.

Élesszük föl magunkban a templom szeretetét, élesszük föl magunkban ismét azt a lelkületet, amely nyilván gyerekkorunkban megvolt, amelyet szüleink és nagyszüleink ültettek belénk. Ez a lelki gazdagság legyen a mi életünk része. S akkor azt is megértjük, hogy nemcsak a kőből épült templomnak kell szépnek lenni, hanem szépnek kell lenni a mi lelkünknek és életünknek is, hogy így közösségben Isten eleven templomává tudjunk válni” – fogalmazott a főpásztor.

A megyéspüspök beszélt az ünnep sajátos jelentőségéről, amikor az újonnan végzettek megbízást kapnak arra, hogy lelkipásztori munkatársként dolgozzanak a jövőben a plébánosok mellett; az ő irányításukkal végezzék munkájukat, vele együttműködve, szolgálják egyházközségüket, azt a közösséget, ahonnan jöttek.

Hírdetés

„Találjatok ebben a munkában örömet, végezzétek azt mindig megfelelő lelkülettel, alázattal, készséggel, szolgálatként. Legyen rajtatok, életeteken Istennek az áldása – fordult az újonnan végzett lelkipásztori munkatársakhoz Spányi Antal püspök. – S amikor tifelétek fordulunk, akkor nem felejtkezünk el családjaitokról sem: akik elengedtek titeket erre a szolgálatra, akik beleegyeztek, hogy huzamosabb időn keresztül felkészüljetek erre a feladatra. Legyen a Jóisten áldása a családotok minden tagján, mindnyájatokon, hogy ez a lelki gazdagság gyümölcsöző belső kinccsé váljék a számotokra.”

Meghitt, ünnepi pillanatokat éltek át templomban összegyűlt hívek, amikor az újonnan végzetteknek Spányi Antal püspök átadta a megbízólevelet.

A főpásztor arra kérte őket, hogy szolgálatukat felelősen, az Egyház szándéka szerint végezzék, olyan lelkülettel, amely a híveket közelebb viszi Krisztushoz és az Anyaszentegyházhoz.

A székesfehérvári megyéspüspök megköszönte a plébánosoknak a kiválasztott testvéreket, akikkel még nagyobb felelősséggel, még jobban akarják szolgálni a híveket. Megköszönte a lelkipásztori munkatársak lelkületét, hogy nem többek akarnak lenni másoknál, hanem mások szolgálatára vállalnak több feladatot, Egyházunk épülésére. Úgy állnak majd a hívek elé, hogy személyes példájukkal is tanúságot tesznek a keresztény életről, az egyházias lelkületről.

Az ünnepen a hozzátartozók mellett Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester, valamint a Magyarok Nagyasszonya Lovagrend tagjai is részt vettek.

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Kovács Marcell

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »