Átveheti a kormány a Lánchíd felújítását

Átveheti a kormány a Lánchíd felújítását

A kormány kész fontolóra venni, hogy átvegye a Lánchíd felújításának felelősségét, amennyiben a főváros vezetése továbbra sem lesz hajlandó megkezdeni a lassan életveszélyessé váló híd rekonstrukcióját – értesült lapunk. A hazánk nemzeti jelképének számító híd egyelőre a főváros tulajdonában áll, így a felújításról is a városvezetésnek kellene gondoskodnia. Karácsony Gergely főpolgármester azonban az októberi megválasztása óta eltelt kilenc hónapban sem gondoskodott a Lánchíd rendbetételéről, a felújításra egyetlen pályázatot sem írtak ki, emellett a főváros számláján lévő 180 milliárd forintnyi állampapír ellenére is pénzhiányra hivatkoznak és a kormányra mutogatnak.

Érthetetlen, hogy kilenc hónap alatt miért nem kezdte meg a főváros a Lánchíd felújítását, amelynek pénzügyi akadálya nincs, így sokkal inkább a politikai akarat hiányáról lehet szó. Karácsony Gergely májusban bizonytalan ideig elhalasztotta a felújítást arra hivatkozva, hogy az „ráér”, azonban a hídról készült szakértői vizsgálatok ezt a kijelentését nem támasztják alá. A jelentésekből egyértelműen kiderül: a híd állapota, valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően, drasztikusan romlik – a súlyos problémák kezelése már-már lehetetlen, a híd komplex felújítását mielőbb el kell kezdeni.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, ha a helyzet nem oldódik meg rövid időn belül, vagyis a főváros vezetése nem ír ki közbeszerzéseket és továbbra sem kezdődik el a Lánchíd felújítása, akkor a Fidesz–KDNP-frakciószövetség arra fogja kérni a kormányt, vessen véget ennek a szerencsétlenkedésnek, és vegye kézbe a Lánchíd felújítását. Hozzátette: ez azt jelentené, hogy az állam átveszi a fővárostól a rekonstrukciót, mivel jogszerűen meg lehet oldani, hogy a Lánchíd ügye a kormányhoz kerüljön, így a felújítás felelőssége is a kormányzatot terhelné.

 

2014-ben még kockázat nélkül ünnepelhették meg március 15-ét az emberek a helyszínen Fotó: MTI/Sóki Tamás

A nyomásgyakorlás hatásosnak bizonyult: Karácsony Gergely főpolgármester a figyelmeztetés után az ATV péntek esti műsorában elmondta: a BKK napokon, esetleg heteken belül meghirdetheti a közbeszerzéseket. Állítása szerint a műszaki dokumentáció már 99 százalékban készen áll. Ehhez képest a múlt hónapban a főváros eltérő időpontokat közölt a tendereztetés megkezdésére: míg Karácsony úgy nyilatkozott, hogy a közbeszerzést legkorábban augusztusban írhatják ki, addig szocialista helyettese, Tüttő Kata azt mondta, júliusban kerül sor erre.

Érdemes megjegyezni, hogy Karácsony szintén a múlt hónapban úgy kezdett több pénzt követelni a kormánytól a projektre – a felajánlott hat- helyett tízmilliárd forintot –, hogy közben a főváros büdzséjéből összesen tízmilliárd forint pluszkiadást rendelt el érdemi egyeztetés nélkül, amelyből csak egymilliárd forintot különített el a Városháza felújítására. Mindeközben egy tavaly novemberben készült szakmai jelentés szerint – amelyet még Tarlós István főpolgármestersége alatt rendelt meg a főváros –, legkésőbb június 10-én, vagyis közel egy hónapja el kellett volna kezdeni a hídtest felújítását.

Tarlós István a lapunknak adott interjúban kifejtette: senki sem ad értelmes, koherens választ arra, hogy miért nem történt semmi az elmúlt kilenc hónapban, de legkésőbb a december 5-i szakvéleményt követően. Karácsony Gergely sokat hangoztatott vádjára, miszerint az előző városvezetésnek kilenc éve volt arra, hogy felújítsa a hidat, Tarlós István úgy reagált, igaz­ságtalan, hamis kettős mércéről van szó, ha azt nézzük, kik honnan indultak. Az előző városvezetés 2010-ben, 251 milliárd forint adóssággal vette át a fővárost, azonban 2013-ban megkezdték a Lánchíd felújításának megtervezését, 2016-ban elkészültek az engedélyes tervek, 2017-ben a kiviteli tervek, 2019 tavaszán pedig kiírták a pályázatokat. A volt főpolgármester hangsúlyozta: nem lehet pénzügyi akadálya a felújításnak, mivel 180 milliárdos államkötvényt és negyvenmilliárdos pénzmaradványt hagyott utódjára. Bár június első felében Karácsony Gergely főpolgármester azt hangoztatta, hogy a fővárosi önkormányzat „akkor is felújítja a Lánchidat, ha beleroskad”, közel egy hónap elteltével sem történt semmilyen előrelépés az ügyben.

Hírdetés

Nemzeti színű fényfestés a nemzeti összetartozás napján, 2020. június 4-én Fotó: MTI/Mohai Balázs

Eközben a főpolgármester folyamatosan ellentmondásokba kerül a felújítást illetően, és a baloldali többségű fővárosi önkormányzat Lánchíddal kapcsolatos kommunikációja is hónapok óta egyértelműen arról szól, hogy hogyan bújjanak ki a felújítással járó költségek, kötelezettségek alól. Éppen ezért igen kellemetlen helyzetbe kerülne a városvezetés, ha végül a kormánynak kellene kézbe vennie a Lánchíd ügyét. Ennek kapcsán a főpolgármester ismét a kormányra mutogatott. Mint mondta, úgy tűnik, nem is olyan sürgős a kormánynak a felújítás, hiszen ha átvennék a hidat, akkor a közbeszerzést leghamarabb fél év múlva tudnák kiírni. Tarlós István szerint azonban „ha a főpolgármester úr sokallná, hogy a kormány esetében kellene legalább egy fél év, mire elkezdődik a felújítás, akkor végképp érthetetlen, hogy ők már több mint hét hónapja elkezdhették volna a felújítást, mégsem tették meg. Most pont ott tartunk a Lánchíddal, mint egy évvel ezelőtt” – nyilatkozta.

Egy biztos: a magyar kormány a jelek szerint megelégelte, hogy Karácsony Gergely addig vár a Lánchíd rekonstrukciójával, amíg balesetet vagy tragédiát nem okoz az azonnali felújításra szoruló építmény. Magyarország egyik legfontosabb nemzeti jelképét nem lehet Facebook-posztokkal, panaszkodással és a problémák másokra hárításával megóvni. Reméljük, erre előbb-utóbb Karácsony Gergely is ráébred.

Hazugságok hídja

Semmi különös, csak ma is hazudott a főpolgármester. Karácsony Gergely gyakran kezdi ezzel a mondattal a közösségi médiás posztjait, természetesen önmaga helyett a „lakájmédiát” téve meg mondata alanyává. Nagy bátorság ez az ítélet éppen tőle, akit egykori vetélytársa, Puzsér Róbert így jellemzett: „Hazudott, hazudik és hazudni fog, amíg csak szusszal bírja.” Karácsony, aki valamilyen különös ok folytán azt képzeli, egy főváros vezetése annyiból áll, hogy harcias Facebook-posztokat írogat, most éppen azt hazudja, hogy Budapest levegője azért romlott sokat, mert a kormány bevezette az ingyenes parkolást a veszélyhelyzet idejére, s túl későn vonta vissza ezt az intézkedést. Hogy a kettőnek mi köze van egymáshoz, azt nem lehet tudni, annyi bizonyos, hogy a logika szabályai szerint a parkoló autók némileg talán kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, mint a biciklisávval elfoglalt Nagykörúton a dugóban araszoló járművek. Na mindegy, Karácsonyt gyakran jellemzik ellenfelei töketlennek, de úgy látszik, egy kicsit feljebb levő testrészében is hibádzik valami. Gyerekkoromban az ilyen szerencsétlenkedő emberre azt mondták, ez olyan hülye, hogy kisbaltával törli az ablakot.

Ez az ostoba töketlenkedés látszik a Lánchíd felújításának már-már szappanoperába illő történetében is. Felújítják, nem újítják fel, nincs rá pénz, de a kormány adjon, lezárják, nem zárják, Tarlós nem csinálta meg, majd ők megcsinálják… Az ember már nem tudja, mi is az aktuális álláspontjuk. Pedig a Lánchíd, bár tulajdonjogilag a fővárosé, több mint egy egyszerű műépítmény. A Lánchíd egy jelkép, a főváros és Magyarország egyik jelképe. Egyike azon jelképeinknek, amelyek többet, sokkal többet érdemelnek egy-egy facebookos karácsonyi mászolygásnál. Ráadásul azt sem lehet tudni, mi igazán a probléma, miért húzzák-halasztják a felújítást. Pénz van, a fővárosnak 180 milliárd forintja van, a kormány a rekonstrukcióra adna hatmilliárdot, de én azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ha Karácsony végre valami konkrét terveket tenne le az asztalra, talán még többet is áldoznának rá. Csakhogy hiányoznak a tervek, hiányzik az ezzel kapcsolatos párbeszéd, s a főpolgármester minden kritikát azzal söpör le, hogy vajon Tarlós miért nem újíttatta fel, volt rá kilenc éve. Ennél szánalmasabb érv kevés van, ugyanis a hídon nemcsak átmenni kell akkor, amikor odaérünk, de azt felújítani is akkor kell, amikor esedékessé válik. S ismerve a főpolgármester tempóját, neki ezer hivatali év is kevés lenne mindazt felújítani, megépíteni, amit Tarlós István idejében sikerült Budapestnek.

Szóval a Lánchíd többet érdemel Kamugerinél, de hát szerencsétlenségére őt kapta. A közvéleményt persze kevéssé érdeklik az ilyen apró finomságok, hogy kié a híd, kinek a felelőssége annak rendbe hozása, a közvéleményt egy dolog érdekli: használható állapotban szeretné tudni szeretett hídját. Erre a legjobb esély akkor lenne, ha a kormány egy huszárvágással a saját kezébe venné a híd sorsát, ehhez egyetlen törvénymódosítás elég lenne. Csak hát persze nem olyan egyszerű ez, véletlenül sem szeretnék a budapestiek érzékeny lelkét megsérteni, nehogy azt gondolják majd, hogy a kormány elvesz tőlük valamit, ami az övék. Persze nem az övék, a híd minden magyaré. Úgy tudjuk, éppen ezért a kormány komolyan fontolóra vette: nem nagyon vár már Karácsonyra. Ha nincs más megoldás, kiveszi a hidat a főváros hatásköréből, s a lehető legrövidebb idő alatt hozzálátnak a felújításához, mert ez a nemzeti érdek.

Aki a hazugsággal egy csónakba ül, az a túlsó partot nem éri el – idézi Hamvas a bölcs parasztot. Nos, Karácsony csónakja még el sem indult, s talán soha nem is fog. Ha a hazugságait hátrahagyja, egyszer még ő is átérhet a túlsó partra. Ha máshogyan nem, a kormány által felújított gyönyörű Lánchídon.

Néző László
 

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »