Megint nagyon aktív, megint nem bír magával
Az ATV 2010 óta az Orbán-rezsim propagandagépezetének zászlóshajója, a diktatúra egyik legfontosabb eszköze. Az Amerikai Népszava ezt kezdettől fogva mondja, amit még a Klubrádió vezetői sem ismertek el. Most már Arató András is tisztában van azzal, hogy mi az ATV, mi az ATV szerepe és funkciója, miután az ATV erre a célra létrehozott rádiója vállalta a Klubrádió kinyírását. Ma már „a frekvenciánkat bitorló entitásnak” nevezi Arató András az ATV rádiócsatornáját, amely Orbán propagandaminisztériumának felkérésére, megbízásából, lenyúlta a Klubrádió frekvenciáját.
Teljesen nyilvánvaló, hogy az ATV „rádiójára” azért volt szükség, hogy a diktatúra egy álellenzéki csatornával kifogja a tiltakozások szelét a vitorlából, és azt mondhassa, hogy a Klubrádiót egy másik „független” és „ellenzéki” csatorna váltotta fel, működik a sajtószabadság. Ha a Klubrádió elég jó lenne, akkor nem győzné le egy rivális, másik „független” és „ellenzéki” rádió. Ez a szabad piac Magyarországon. Ezért arra a szerepre kérte fel a Rogán-féle propagandaminisztérium az ATV tulajdonosa által létrehozott Spirit FM-et a rádiózásban, ami az ATV a televíziózásban.
Cserébe Németh Sándor fogyatkozó „egyházát”, a saját tulajdonában levő Hit Gyülekezete nevű üzleti vállalkozást milliárdokkal támogatja és eltartja közpénzekből a magyar állam, ahogy az ATV is a kormánymédiával azonos forrásból kapja a hirdetéseket (a százmilliós hirdetési bevételeket), továbbá Németh Sándor képesítés nélküli állelkész nem kerül börtönbe százmilliárdos adócsalás és az ATV többségi tulajdonának ellopása miatt.
Bartus László: Az ATV az Orbán-rezsim propagandagépezetének zászlóshajója
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »