A politikai ellenszél ellenére idén is sikerült méltó módon megemlékeznie a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Farkasok tagjainak a kitörés során elesett, hős katonákról.
A cikk végén a Mozgalom által készített videós összeállítás látható, melyben Dobay Gergely felvidéki vezető osztja meg gondolatait a túra átéléséről, továbbá a Farkasok egyik tagjának beszámolóját olvashatjátok.
„Közel 600 km‑t gyalogoltak hóban, fagyban, viharban, sárban, esőben, szélben. Ezzel a kiemelkedő teljesítményükkel méltó módon emlékeztek meg azokról a hős magyar és német katonákról, akik a végsőkig kitartva, becsülettel és hűséggel harcoltak életüket áldozva Budapest, Magyarország és Európa védelmében.” (Kitorestura.hu)
Idén 9(+1). alkalommal vettem részt a Börzsöny Akciócsoport által megrendezett nagyszabású Kitörés 60 emlék-és teljesítménytúrán. Egységünk tagjainak kötelező a részvétel minden évben, mely a létszámon is megmutatkozik.
A felkészülést már hónapokkal korábban megkezdjük, kisebb túrákkal, éjszakai táborozással, mentális ráhangolódással, elcsendesülve, fejet hajtva a hősök előtt, akik követésre méltó példát állítottak számunkra. A mentális és fizikai felkészülésen túl szükséges még beszerezni pár apróságot, mely nagyban megkönnyíti a túrát. Gondolok itt energia szeletekre, magnéziumos, izotóniás sport italokra és egyéb luxuscikkekre, mint például a töpörtyű és a felkockázott szalonna. Ha ez mind megvan, készen is állunk egy 60 km-es túrára, amit idén kevesebb, mint 15 óra alatt teljesített egységünk.
Indulás előtt jó pár órával már a Kapisztrán térnél voltam, teljes felszerelésben, túrára készen élveztem a nap utolsó sugarait, közben arra gondolva, hogy ez a kitörő hősöknek nem adatott meg, és hogy milyen szerencsésnek mondhatom magam több szempontból is. Hálát adva Istennek teljes elszántsággal és erőbedobással léptem át a startvonalat.
Az idei túrán rengetegen vettek rész (körülbelül 3500 induló), ami meglátszott a rajtolási procedúrán is. Nemsokkal a tervezett indulási idő után 17:20-kor el tudtunk rajtolni. A megszokottól gyengébb antifa csürhe, mely már saját hangjukat is féltik, így egy hangszóróval zavarták a megemlékezni, túrázni vágyókat, lassan már említésre sem méltó módon.
Amint kitörtünk a Bécsi kapun az első ellenőrző pont felé vettük az irányt. Siettünk, hogy minél hamarabb elhagyjuk a budai szmogos levegőt és a zsúfolt utakat. A szűk, meredek utcákon gyorsan haladva hamar elértünk a Széchenyi-emlékműhöz, ahol már friss meleg pecséttel vártak ránk. Rövid hidratálás után már indultunk is tovább a Csacsi-rét felé, mely előtt az első katonasírnál megállva, mécsest gyújtva énekeltük el közösen a “Volt egy hű bajtársam” katonanótát.
Az az erdőbe beérve a hold fényének és a tiszta égboltnak köszönhetően olyan fényviszonyok voltak, hogy úgy döntöttünk lámpa nélkül teljesítjük idén is ezt a megemlékezést. Sokan kérdezték tőlünk: Ez hogyan lehetséges? Amikor visszakérdeztünk, hogy próbálták-e már lámpa nélkül, akkor derült ki, hogy még soha, és úgy tartják lehetetlennek, hogy még ekkor sem kapcsolják le egy másodpercre sem, hiszen nem azért hozta magával, hogy ne használja. Ebből rengeteg kellemetlen pillanat alakult ki, hiszen azok a turisták, akik megveszik a legmodernebb ledes reflektorokat, szinte arra vártak, hogy egy lámpát nem használónak belevilágítsanak a szemébe 20 centiről, ezzel megmutatva, hogy nekik milyen fejlett technikai eszközük van. Egy-egy ilyen incidens után jó percek kellettek mire visszanyertük látásunkat. A kezdeti kellemetlenségekből hamar tanultunk, így, ha már láttuk, hogy valaki fordulna felénk a fotonágyújával, már ordítottunk neki a helyes lámpahasználat szabályait.
Gyorsan felértünk a János-hegyre, ahol szerelvény igazítás és hidratálás után rendületlenül folytattuk az utunkat. Az északi lejtők a kilátó után mindig izgalmakkal várnak, meredek, köves, kanyargós. Jó bakancs nélkül a bokaficam garantált. A sok lejtőnek megvan ám az ára is, a Nagy-Hárs-hegy és az Újlaki-hegy megköveteli az vért és verejtéket. A senkit sem kímélő emelkedőket magunk mögött hagyva már egyenes út vezet a Virágos-nyeregbe, ahol a mezőny 25-ös távján indulók hada kiszáll. Itt forró teával és szendviccsel kényeztetik a túrázókat.
Eddigi tapasztalataink alapján az első 25 km a legnehezebb. Aki ezt megússza sérülés nélkül, az innen már végig tudja vonszolni magát a maradék 35 km-en. Innen a következő cél amit kitűztünk magunk elé az a Muflon-itató volt. Minden évben kedveskedek az egységnek egy kis házi forró csokis itallal, mely annyira feldobja az ember kedélyállapotát, hogy innen már szinte suhanunk. A perbáli ellenőrző pontot még sötétben hagytuk el. Már nagyon meg kellett gondolni, mikor és mennyire állunk meg az egységgel pihenni. Az izmok már lesavasodtak, a bakancs már víz és vérhólyagokkal látta el a lábfejeket. Minden indulás egyre nehezebb és fájdalmasabb. Ekkor ismét belegondoltunk, hogy milyen szerencsések vagyunk elődeinkhez képest, akik ugyanezt az utat járták éhezve, vérezve, átfagyva, legyengülve! Ismét szorosan összeállt az egység és fogat összeszorítva indultunk.
Ahogy pirkadt már közeledtünk az anyácsapuszai ellenőrző ponthoz. Olyan elszántak vagyunk, hogy szinte azonnal tovább is haladtunk, hogy a Kakukk-hegyre a lendület vigyen fel minket. A hegy lábánál egy percet sem tétovázva azonnal megiramodtunk és felvonszoltuk a meggyötört testünket. Fentről körbe nézve már mindenki örült, hiszen tudtuk, hogy pár lépés és bent vagyunk! Az végső szakaszt már aszfaltos úton rendezett sorokban katonanótákat dalolva tettük meg. Az utolsó 100 méteren minden fájdalom megszűnt, és leírhatatlan boldogság járta át testünk és lelkünk egyaránt.
Célba érést követően volt szerencsénk a túra legfinomabb teáját megkóstolni és bajtársainknak gratulálni a kimagasló teljesítményhez, hiszen már 2-en is megkapták a 10 teljesítés után járó kitüntetést.
Szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, hogy ilyen politikai nyomás ellenére is megtartották az emléktúrát, az ellenőrző pontokon állomásozó egységeknek, nagyon komoly felszerelésben vártak minket, és mindenhol kedvesen fogadtak, az összes résztvevőnek, hogy vállalkoztak rá, illetve az egységem minden tagjának, hogy végig bíztattuk egymást, és idén is bebizonyíthattuk, hogy a harcos szellemiség lángja tovább ég bennünk! Fel a győzelemre!
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
