Áttörés a balatoni reptéren, tömegek jöhetnek közvetlenül

Áttörés a balatoni reptéren, tömegek jöhetnek közvetlenül

Megújult a kifutópálya és a gurulóút, bővült az utasterminál és új irányítótorony is épült Sármelléken, a Hévíz-Balaton Airporton, ahol pénteken adták át a hárommilliárd forintból megvalósult új fejlesztéseket.

A fejlesztés első üteme nemcsak Hévíz-Keszthely térségének, hanem az egész Balaton-régiónak jelentős előrelépés. Ezen felül a repülőtér működése a zalaegerszegi gazdasági beruházásokhoz is szorosan kapcsolódik – mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője.

A hárommilliárd forintból megvalósított sármelléki beruházás révén bővült a repülőtér kapacitása, így egyszerre 400 utast tud fogadni a schengeni övezeten belülről és azon kívülről

– jelezte az államtitkár. Hozzátette, hogy a kormány célja a hévízi gyógyfürdő tervezett jelentős fejlesztése is, ami sok szempontból kapcsolódik a repülőtérhez. Az elképzelések komplex megvalósítást jelentenek, a tervek már megvannak ahhoz, hogy a következő ütemben turisztikai és logisztikai szempontból is tovább lépjen előre a sármelléki repülőtér.

Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar kormány a vidéki regionális repterek mellett is elkötelezett. A régiós fejlesztések csak félkarú óriások lennének a repülőterek nélkül.

A Budapest Airport visszavásárlásával a regionális repterek kaptak „egy szakmai nagytestvért”, akinek a nemzetközi tapasztalatai és jelentősége a vidéki repülőtereknek is szakmai súlyt és rangot ad – vélekedett a helyettes államtitkár.

Kifejtette: a terminálépület, a kifutópálya, a gurulóút fejlesztése az utasforgalom és a teherszállítás miatt is fontos, a sármelléki reptér „fényes jövő előtt áll”, kiemelt szerephez fog jutni. Magyarország egy integrált infrastruktúra- és repülőtér-fejlesztési stratégiát valósít meg, ami Sármelléken is minőségi előrelépést jelent a ki- és beutazó forgalomban, és lehetővé teszi további járatok fogadását és a teherszállítás bővítését.

Hírdetés

Naszádos Péter, Hévíz független polgármestere szerint Zala fejlődésének kulcsa a sármelléki repülőtér. A kormány, az önkormányzat és a szakma együttműködésében valósulhatott meg a hárommilliárd forintos projektet, ami hozzájárul a vármegye felívelő fejlődéséhez.

Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport igazgatója elmondta: a beruházás révén évtizedek óta először felújították a futópályát és teljesen újjáépítették a gurulóutat. Kibővítették az utasterminál fogadóképességét, de a fűtési és hűtési rendszer is új lett, továbbá napelemparkot is kialakítottak.

A navigációs rendszert teljesen lecserélték, hogy a rossz látási viszonyok között is lehetővé tegyék a leszállást. Az elavult irányítótorony helyett újat építettek, a repülőtér területét pedig kivilágíthatóvá tették.

Jelezte, hogy

idén két charterjáratot fogadnak, egy Drezdát, egy másik pedig a törökországi Antalyát köti össze a régióval.

Reményeik szerint a két járat ebben az évben mintegy tízezer utast jelent majd a repülőtéren.

Jelentősen bővült az elmúlt években a reptér áruforgalma, az évekkel ezelőtti 30-50 tonna helyett tavaly elérte a 3700 tonnát. Kifelé elsősorban autóipari alkatrészeket szállítanak, míg a beérkező áruk túlnyomó többsége az átlagosan hetente egy géppel Kínából érkező kiskereskedelmi árukból adódik – említette Benkő Attila.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »