Átszabják a szabálytalanul bevezetett ügyeleti rendszert

Átszabják a szabálytalanul bevezetett ügyeleti rendszert

Az ügyeleti rendszer átalakításáról posztolt az egészségügyi miniszter hétfőn a Facebookon, miután az Alkotmánybíróság a közelmúltban alaptörvény-ellenességet állapított meg a kötelező ügyeleti rendszerrel összefüggő több jogszabály kapcsán.

Az „Orbán-Pintér-Takács-féle” egészségügyi irányításnak „most már papírja is van róla: alkotmányellenes szabályozással kényszerítette a háziorvosokat az alapellátási ügyeleti rendszerben való részvételre. „Igen: alkotmányellenes volt az a kötelező ügyeleti szabályozás, amely ellen a Magyar Orvosi Kamara felemelte a hangját” – írta Hegedűs Zsolt a Facebookon.

Határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a társadalom széles rétegeit érintő szabályozás miniszteri közleményeken keresztül történő bevezetése a szerződéskötési kötelezettségnek a szerződéskötési folyamatra vonatkozó szabályok és garanciák meghatározása nélküli előírásával együtt sérti a szabályozás előreláthatóságára és kiszámíthatóságára vonatkozó alkotmányos elvárást. Kitértek arra is, hogy a szabályozás bevezetésének e módja a szerződéskötés elmaradása esetén alkalmazható szankcionálás lehetőségét is figyelembe véve megvalósítja a jogbiztonság sérelmét.

Facebook-bejegyzésében Hegedűs Zsolt azt írta, hogy az előző kormány idején

  • hamis vádakra építve megalkották a lex MOK-ot,
  • Hírdetés

  • elvették a kamara kötelező tagságát, szétverték az etikai ügyrendjét, és
  • megpróbálták elhallgattatni azt a szakmai köztestületet, amely pontosan azt mondta ki, amit most az Alkotmánybíróság is megerősített: ezt így nem lehetett volna megcsinálni.
  • A jelenlegi, önálló és szakmai alapokon működő Egészségügyi Minisztériumban „ezt a jogszabályi környezetet már felülvizsgáltuk. A szakmai szervezetekkel – így a Magyar Orvosi Kamarával is – egyeztetve azon dolgozunk, hogy az ügyeleti rendszer jogszerű, élhető és működőképes legyen” – emelte ki a miniszter, hozzáfűzve: „ezért visszük az ügyet a parlamentbe. (.) Módosítjuk a jogszabályt, és kijavítjuk az előző rendszer erőszakos, dilettáns hibáit.”

    A cél világos: olyan szabályozás kell, amely egyszerre szolgálja a magyar orvosok, az egészségügyi dolgozók és a betegek érdekét – zárta bejegyzését Hegedűs Zsolt.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »