Átszabják a honvédséget: jön a honvédelmi veszélyhelyzet és idősebbek is behívhatók lennének

Átszabják a honvédséget: jön a honvédelmi veszélyhelyzet és idősebbek is behívhatók lennének

Kisebb létszámú, de erős minisztériumot és egy hatáskörrel, jogkörrel és felelősséggel felruházott parancsnokságot szeretne Benkő Tibor, a honvédelmi tárca vezetője, aki erről a napokban az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. Azt mondta, 2019. január 1-jével szeretnék megkezdeni az átalakításokat, először a vezetés feltételeinek megteremtésével, a katonai szervezeteknél pedig a műveleti alkalmazásképesség biztosításával. Szerdán pedig benyújtotta az átalakításról szóló törvényjavaslatot.

A több törvény módosításáról szóló javaslat

A javaslat elfogadása esetén január elsejével lép hatályba.

A parlament honlapján közzétett javaslatban Benkő Tibor kiemelte: az új típusú kihívások szükségessé teszik az irányítás és a vezetés szétválasztását, a közigazgatási és a katonai feladatok markáns elkülönítését.

A javaslat a Honvéd Vezérkar Honvédelmi Minisztériumból történő kiszervezésével összefüggésben meghatározza az új irányítási és vezetési rend közjogi kereteit. Ennek lényege, hogy
a miniszter csak irányítaná a Magyar Honvédséget, a Magyar Honvédség parancsnoka pedig vezetné.
Ezzel elválna az irányítás és a vezetés, a Magyar Honvédség katonai vezetése kiválna a HM-ből, a Magyar Honvédség felső szintű vezető szerveként önálló honvédségi szervezetként létrejönne a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Ennek nyomán a HM nem lenne a Magyar Honvédség része, tisztán központi államigazgatási szervként működne, és a miniszter irányítást gyakorolna a Magyar Honvédség felett.

A javaslat tartalmazza többek között a hivatásos állományba kerülés szabályainak rugalmasabbá tételét, az úgynevezett kirendelés intézményének megteremtését.

A szervezeti átalakítással összefüggésben pontosítják a Magyar Honvédség személyi állományára vonatkozó szabályozást is, új kategóriaként jelenne meg a honvédelmi alkalmazott.

Hírdetés

A kiképzett tartalékos állományt pedig kibővítenék a katonai tanintézetben hallgatói, honvéd tisztjelölti vagy altisztjelölti szolgálatot teljesítő férfiakkal.

Ezen felül
az önkéntes tartalékos szolgálatvállalást a honvédelmi szolgálati díj kiterjesztésével, valamint részükre pótlék megállapíthatóságának törvényi megalapozásával kívánják ösztönözni.
A javaslat rögzíti azt is, hogy a honvédelmi bírság jogintézményével kívánják a „jogkövető magatartásra sarkallni” a honvédelmi adatkezelésben érintetteket. A honvédelmi bírság kiszabására például a törvényjavaslatban nevesített honvédelmi feladatok végrehajtásának elmulasztásával, késedelmes teljesítésével összefüggésben a fővárosi és a megyei kormányhivatal lenne jogosult.

A honvédelmi miniszter kitért arra is, hogy figyelembe kell venni a Magyarországra is jellemző, a születésszám csökkenéséből adódó népességfogyást, amely a hadköteles korú férfiak számának folyamatos csökkenését eredményezi. Emiatt tíz évvel, 50 évre növelnék a behívhatósági korhatárt. Ezáltal megközelítőleg 850 ezer emberrel növelnék a hadkötelezettség alapján behívhatók számát.

Benkő Tibor kiemelte továbbá, hogy az elmúlt években jelentősen megváltozott biztonsági környezetben az új típusú kihívások egyértelműen szükségessé tették az államok védelmi szabályozásának újragondolását.

Mint kifejtette: az elmúlt években új jelenségek jelentek meg – mint például a hibrid hadviselés – amelyek kihasználják az államok védelmi szabályozásának gyengeségeit, illetve a korábbi biztonsági környezethez igazított kötöttségeit.

Ezért szükséges, hogy Magyarország is felkészüljön az új típusú „szürke zónás” kihívások hatékony kezelésére a szabályozás terén is. Ezt a célt szolgálja

a honvédelmi veszélyhelyzetre vonatkozó javaslat,

amely egy béke idejű, szélesebb körű, illetve az új típusú kihívásokhoz alkalmazkodó rugalmasabb felhatalmazást kíván biztosítani a kormány számára a válságok kezelésére való felkészülés, illetve az eszkaláció elleni fellépés hatékonyságának növelése érdekében – olvasható a honvédelmi miniszter javaslatában.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »